Kisbajomi kirándulás

   Közeledik az év vége, jön a várva várt vakáció. Ilyenkor a témazáró dolgozatok írása, a javító feleletek sokasága mellett, egyre inkább előtérbe kerülnek a különböző osztályprogramok, év végi kirándulások is. A tanulmányi jellegű osztálykirándulás még előttünk áll, de idén egy napot szenteltünk kizárólag szórakozásra is úgy, hogy csak egy csöppnyi kultúrát csempésztünk bele. Kisbajomba mentünk kirándulni a 7.a osztállyal.

   Kisbajom egy zöldkörnyezetben található zsáktelepülés, ennél fogva tiszta levegő, csend és nyugodtság jellemzi. Kaposvárról reggel hét óra környékén indultunk el a vasútállomásról. Fél órát töltöttünk el a vasparipán, ahol mindenki izgatottan várta az előttünk álló nap eseményeit, valamint megkezdődött az otthonról hozott keksz és chips készletek felélése. A szomszédos községben, Kutason kellett leszállnunk a vonatról, majd mindössze 5 kilométert kellett buszozni, és az első megállón leszállva megérkeztünk Kisbajomba. Itt már vártak ránk vendéglátóink, osztályunk tanulója testvérével és édesanyjával. Viki nagyszüleinek van a faluban egy jó nagy területű birtoka a Rinya-patak partján, ide voltunk hivatalosak. Hatalmas zöld terület foci és lábteniszpályával, kisebb tóval középen. Kiváló hely egy sportos, nyugodt nap eltöltéséhez, ahol a gyerekek egy kicsit kötetlenebb formában kiengedhették magukból a tanév során felgyülemlett gőzt. A terület bemutatása, valamint házigazdáinkkal történő megismerkedés után azonnal mindenki feltalálta magát, volt aki a magaslesre mászott fel körbetekinteni a területet, mások a sportpályákat fedezték fel. Mi is néhány tanulóval nekiláttunk a röplabdapálya felépítésének, hiszen többünknek az a kedvenc sportja. Akkor még nem sejtettem, hogy ennek számomra rossz vége lesz, de ne szaladjunk ennyire előre!

Két óra mozgás után úgy döntöttünk Zsuzsa nénivel, hogy ideje azt a parányi kis kultúrát is belecsepegtetni a fejekbe, így elindultunk megismerkedni kicsit a faluval, főként az ott található skanzennel és erdei iskolával. A faluban nagyszámú népi építészeti érték maradt fenn, amelyeknek egy része országos, illetve helyi védelem alatt áll. Ezek a szép régi parasztházak, tágas utcák, zöldellő parkok adják meg a település sajátos hangulatát.  A parókiát övező skanzenben a hajdan volt népi építészet emlékei közül zsuppfedeles talpas házak, csűr, kukoricagóré, kovácsműhely és helyi védettségű népi lakóház található, ezeket ismertettük meg diákjainkkal.

Úgy tűnt tetszett nekik, bár nem igazán kedvelik az ilyesfajta fejtágítást. A skanzen után megnéztük erdei iskolát, amelynek célja, hogy a még élő paraszti életmód, eszközök, szerszámok bemutatásával közelebb hozza és megerősítse a környezettudatos szemléletmódot az idelátogatók számára. Nagyon szép, gondozott és hangulatos volt minden, sokan kaptak kedvet ahhoz, hogy hosszabb időt is eltölthessünk itt. Jövőre talán, majd elgondolkozunk rajta!

Visszatértünk a kis zöld övezetünkbe, és folytatódhattak a sportjátékok. Néhányan a fiúk közül horgászattal is próbálkoztak, kevés sikerrel. Én ismét a röplabdapályán kötöttem ki, hol máshol is lehettem volna! Nagyon jó kis meccset játszottunk éppen, amikor az egyenetlen talajon ismét alámfordult a bokám, és kiújult az előző sérülésem. Kicsit rosszabb volt a helyzet, mint múltkor, mert azonnal felduzzadt. Ennek ellenére társaim először észre sem vették, csak akkor tűnt fel nekik a dolog, amikor nem álltam fel mindjárt az ülésből, és lehúztam a cipőmet. Akkor nagyon megijedtek, és sérülésemre mindjárt a legjobb orvosságot kaptam ami csak létezik, éreztem a belőlük kiáradó szeretetet és gondoskodást. Sajnálom, hogy így alakult, mert ugyan pár perc elteltével felálltam és mentem a saját lábamon, onnantól az én részvételem már erősen korlátozottá vált. Pedig milyen jó lett volna egész nap szaladgálni, ütni a labdát, vagy fürdeni velük a patakban!

Bizony, fürdeni! Meleg nap volt, és először csak néhányan, majd szinte mindenki belegázolt a patak hűsítő vizébe, ahol kisebb csata is kibontakozott. Csurom vizes lett minden résztvevő, ami persze a legkevésbé sem érdekelte őket, igaz engem se hatott volna meg. Fő a jó hangulat, az idő pedig megengedte ezt a kis bolondságot. Zsuzsi bemutatta aznapi második bucskázását, szépen beleesett a vízbe, de ez még mindig jobb volt, mint amit délelőtt a magasles előtt mutatott be. Pont fentről nézelődtünk, amikor rohant ő is hozzánk, és hasra vágódott az odavezető úton. Ijesztő látvány volt, de hál' istennek neki semmi baja nem lett, úgy ahogy Bogyónak sem, akinek szintén majdnem bokaficamot okozott a röpipálya. Hiába, a sportnak megvannak a maga veszélyei!

Mindent leszámítva nagyon kellemesen telt a nap, a lányok sokat napoztak még, és persze divatoltak a fiúk és saját maguk örömére, a srácok pedig kellemesen kifárasztották magukat a sok mozgással. Sokat csúsztak a drótkötélpályán, miközben az ebédet is jóízűen fogyasztották el, amit házigazdáink készítettek el. Paprikáskrumpli volt a menü, bográcsból, ahogy azt ilyenkor illik. Köszönet érte! 

   Én is jól éreztem magam mint mindig, ha velük lehetek. Ez egy nagyon jó osztály, minden civódásuk ellenére is. Remélhetőleg a lányok is előbb-utóbb befejezik azokat a kicsinyes vitákat amiket év közben rosszindulatúan tudnak kialakítani, és akkor ez egy teljesen hibátlan osztályközösség lesz nyolcadikra! Bár a fiúk a hazafelé tartó vonatúton már nem voltak a legcsendesebbek, és a fegyelemre már kevésbé bírtak koncentrálni, összességében nagyon elégedett vagyok az osztály egész napos fegyelmével. Csak így majd a két napos kiruccanásunkon is gyerekek! Jövő hét végéig remélem a bokám is ismét harcképes lesz, hiszen újabb túrák, valamint tanár-diák röplabda áll még előttünk. Ez utóbbi sajnos most eléggé kétséges....
Köszönjük vendéglátóinknak ezt az esemény és élménydús napot, a jó ebédet, a kedves fogadtatást!