Ma nagyon finom kalácsot kaptunk ebédre, alig bírtam felállni az asztaltól. Ennek kapcsán jutott eszembe, hogy bevallom és felvállalom egyik fő bűnömet, bizony torkos típus vagyok!
Sajnos a torkosság a fő bűnök egyike a katolikus szentírás szerint, mivel további bűnök elkövetésére csábíthat. Ennyire azért nem gondolom, hogy súlyos eset lennék, de tény, a jó éteknek nem tudok ellenállni. Szegény szüleim gyerekkorom óta látják ezt a problémámat, és sokáig minden erejükkel próbáltak leszoktatni arról, hogy ha elém tesznek egy tál süteményt, ne egyem fel az utolsó morzsáig az egészet. Bizony, nagyon édesszájú vagyok, a sütemények, csokoládék nincsenek biztonságban a környezetemben. Tudja ezt majdnem mindenki aki ismer, és szerencsémre nem ítéltek még el érte. Vagy csak nem tudok róla???
Vegyük például kedvenc év közbeni programomat, a sítábort! Legszebb sportom művelése közben úgy érzem magam, mint Maci Laci a Yellowstone parkban. Rengeteg finom házi süteményt hoznak tanítványaim, és mivel tudják, hogy szeretem, el is látnak vele bőségesen! Egy héten keresztül terülj, terülj asztalkám van, és hiába próbálok ellenállni, csekély küzdelemben mindig alulmaradok. Na jó, ne ijedjen meg senki, nem eszem el a diákjaim elől a falatot, általában annyi a finomság, hogy a hazafele úton is bőven ki szokott tartani! Természetesen fogyni még nem fogytam ebben az időszakban, a sok mozgás ellenére sem. A sítáborról később még majd írok, a sikerére való tekintettel megér egy bejegyzést.
Ne gondolja most senki, hogy Joe bácsi szívéhez a hasán át vezet az út, ez nem igaz! Sokkal inkább a szeretetteljes légkörön, okos, felelősségteljes gondolkodáson, barátságos, jószívű tulajdonságokon keresztül lehet megfogni, az édesség pusztán jó köret ebben az esetben. Nem tudom, sikerül-e egyszer leszoknom erről a negatív tulajdonságomról, addig azonban szegény feleségem és édesanyám, jó ha mindig két tepsi süteményt süt, egyet a vendégeknek, egyet pedig.... Azért csak őket említem, mert idegenben már megtanultam némiképp visszafogni magam, mivel szeretek vendégségbe járni, és nem akarok senkit sem elriasztani... :D
Ezzel a témával kapcsolatos kedvenc rajzfilmdalom a Dzsungel könyvéből:
7 megjegyzés:
Büntetőjogi felelősségem teljes tudatában kijelentem és tanusítom:
a fenti bejegyzésben rögzítettek minden tekintetben fedik a valósádot!
Bevallom, én is édesség függő vagyok, de ez még mindig jobb, mintha az alkohol, cigaretta, vagy a kábítószer tenné ezt. A csokoládéval úgy vagyok, mint Gombóc Artúr a Pom-pom meséiben. A függőséghez vezető út édességnél is ugyanúgy alakulhat ki, mint a drognál. Az édességben lévő cukor az agy „jutalmazó” részére van kellemes hatással, és egy idő után kialakul a függőség. Ha sokat pörög az ember agya, tanárembernél meg ez a normális, nem kell félni az elhízástól, mert az agy a bevitt energia mennyiség nagy részét, azt nem tudom pontosan, hogy mennyit, kb.20 %-t hasznosítja. Éljen a sütemény!
Hehe! Szeretem én is a barna csokoládét, a fehér csokoládét, a lyukas csokoládét, stb, stb. Délután, mintegy megerősítendő a korábban leírtakat, megjelent a tanórámon két kis elsős, akik velem voltak sítáborban. Klubdélutánt tartottak, és gondoltak rám, hoztak süteményt! Ejnye, de ismernek.... :D Köszönöm szépen!
Azt hiszem az édesszájúságom látszik is rajtam. Engemet már nem érdekel a gyarapodás. Olvasva a bejegyzést, beindultak a pavlovi-reflexek, úgyhogy megyek is ki a konyhába és keresek valami nyalánkságot.
Nem vagyunk véletlen testvérek? :)
Látom bejön ez a téma... :D
Emiatt a bejegyzés miatt szorulni fogok, mert nem találtam más édességet, mint a fiam mogyorós müzli párnácskáit. A híradó alatt mindet elropogtattam, úgy hogy az egészről Joe bácsi tehet. Mert, ha nem olvastam volna…
Megjegyzés küldése