Nehézkes bocsánatkérés

Jelen bejegyzésemet a kamaszok társaságában töltött megfigyeléseim ihlették, már hosszú ideje rágódom a problémán. Mint pedagógus, némi kudarc gyanánt érem meg, hogy egyszerűen képtelen vagyok megtanítani őket olyan értékekre, mint például a bocsánatkérés.

Minden ember hibázik, gyakran meggondolatlanul megbánt másokat, olyan dolgokat tesz, ami mások kárára, vagy bosszantására irányul. Mi felnőttek is ilyenek vagyunk sajnos, de a gyerekekre ez fokozottan igaz. Néha szörnyen kicsinyesek tudnak lenni, és azért bántanak meg valakit, van amikor szimplán véletlenül, meggondolatlanságból, sőt olyan is előfordul, hogy szándékos gonoszkodásból. Többnyire ezen hibájukat később belátják, megbánják, persze ebben azért szerepe van némi irányító munkának is a szülő, vagy pedagógus részéről, jó esetben egy barát észrevételétől. Ez egy jó helyzet, az azonban nem, hogy nem kérnek hibájukért elnézést a másiktól! Észrevettem, hogy csak akkor keresik meg egymást hibabeismerés céljából, ha erre kifejezett utasítást kapnak, akkor is nagyon nehezen teszik meg. Jellemzőbb eset, hogy a mosolyszünet után, aki hibázott, elkezd úgy viselkedni a sértettel szemben, mintha mi sem történt volna. Persze a szenvedő fél ezt először nem érti, majd egy idő után túllép a helyzeten, megbocsát, és tovább barátkoznak. Mondhatnánk, hogy akkor végülis minden rendben van, nem igaz? Szerintem nincs.

Ha hibázunk, azt ismerjük be, és ne féljünk bocsánatot kérni attól akit megbántottunk, különben hiába a látszólagos megbocsátás, a tüske mindenképp bent marad! Ellenben ha megtesszük, úgy könnyebb a megbocsátás is, nem beszélve a jó érzésről, ami egy ilyen békülés alkalmával tölti el az emberi szíveket.

Nem tudom miért alakult ki ez a szomorú helyzet, de érzésem szerint változtatni, változtatnunk kell rajta! Nekünk felnőtteknek is elő kell járulnunk a jó példával, hiszen a bocsánatkérés nem szégyen, a hiba az, amit elkövetünk! Ha gyermekünk látja ezt a jó példát, talán ő is könnyebben megteszi, és teljesebb, jobb érzésű emberré válik!

A másik oldala a dolognak, hogy a sértett is tudjon ilyen helyzetben nagylelkűen és okosan viselkedni, különben hiába minden, legközelebb már nem lesz ilyen irányú próbálkozás! Bocsánatot tehát tudni kell kérni, de adni is! Nem könnyű dilemma igaz?

Most is van két kamasz a környezetemben, akik nagyon jó barátok voltak. Én legalábbis annak láttam őket. Az egyikük azonban sorozatosan megbántotta a másikat, ennek indokai most lényegtelenek. Már tudja, érzi, hogy hibázott, és közeledik újra a társához. Elnézést azonban nem kért, nem fejezte ki sajnálatát a történtek miatt. Maradt is a feszült helyzet, és ez már csak rosszabb lesz! Remélem most olvassa soraimat, levonja a megfelelő következtetéseket, és meglépi amit meg kell lépnie! Különben elveszíthet egy igazán jó barátot, ha ugyan megvan még...