Irány Ópusztaszer!

7.a osztály

   Az elmúlt napok irományai azért maradtak ki, mert csütörtök-pénteki napokon osztálykiránduláson voltam a hetedik évfolyammal. Ennek beszámolóját két részletben fogom megejteni, ez az első. Sokan nem szeretnek hosszú szövegeket olvasni, ezért döntöttem így.

   Csütörtök reggel nyolc órakor indultunk a Kisfaludy tagiskola elől. Okoztunk a környéknek egy kis kellemetlenséget, mivel rajtunk kívül még két busznyi kirándulócsoport volt a helyszínen. Ők a Vörösmarty utcában cihelődtek, így szép nagy dugó kezdett kialakulni, mikor végre az utolsó diákunk is megérkezett, és útnak indulhattunk.

Jól áll neki ez a bajusz...

A tavaly már megismert és jól bevált sofőrünk munkának látott, első megállóhelyünk, Kiskőrös irányába vezetett minket. Petőfi szülőházát illik mindeninek meglátogatni, akinek ebben az irányban van dolga. Az 1780 körül épült háromosztatú, középpadkás, vert falú, nádfedeles népi műemlék 1880 óta tekinthető meg belülről, akkor nyitotta meg a Magyar Írók és Művészek Társasága nevében Jókai Mór. 1948-49-ben, a forradalom és szabadságharc centenáriumi ünnepségsorozata alkalmával fogalmazódott meg az igény arra, hogy a szülőház teljes egészében múzeummá váljék.

Hogy ez megvalósulhasson, rendbe kellett tenni a házat, és család bútorait ide kellett hozatni a fővárosból. 1953-ra teljesült be az álom. A család bútorain túl számos Petőfivel kapcsolatos dokumentum és tárgy tekinthető meg a kiállításon: az apa nyitott vándorládájában (1815) olyan okiratok láthatók, amelyek a költő születése körüli időpontokban az apa itt-tartózkodását igazolják, s egyértelművé teszik, hogy az év fordulóján a Petrovics család huzamosan Kiskőrösön tartózkodott. Természetesen ez a program nem hozta lázba gyermekeinket, de mindenképpen hasznos volt, néhányuknak talán még tetszett is!

Következő állomásunk Ópusztaszeri Nemzeti Történeti emlékpark volt. A Rotundában található Feszty - körkép idén új látványelemekkel gazdagodott, így azoknak is felejthetetlen élményt nyújt, akik már látták a páratlan alkotást. Egy üveg járólapokból kialakított ösvény vezet terepasztal felett, így közelebb kerülünk magához a festményhez is. Úgy érezhetjük, mintha a panorámaképbe, ezáltal a honfoglalás korába "sétálnánk" be. A terepasztalra pedig elesett szláv harcosok szilikonfigurái teszik még teljesebbé a "körképélményt. Szépen megcsinálták, rontotta az élményt azonban az állandó kopácsolás, hiszen még zajlik a Rotunda felújítása. 

A múzeumfalu főutcájának kezdetén, a közeli Pusztaszer Árpádhalmi tanyai iskolájában század eleji padba ültettük csapatunkat. A "Volt egyszer egy oskola" elnevezésű órát egy szigorú, de vidám tanító úr tartotta, nádpálcával a kezében. Az 1920-as évbe repített vissza bennünket, amikor még hátratett kézzel egyenesen kellett ülni a kényelmetlen padokban, palatáblára kellett írni krétával, és bizony engedélyezett volt a testi fenyítés is! 

Hahó! Ki van a vonal végén?

Csibész kis ikreink azonnal felhívták magukra a figyelmet, szegény tanítónak nem volt egyszerű dolga velük. Sokan megszeppentek határozott és kissé nyers kiállása láttán, ez a kettő persze nem! 

Az óra élvezetes és érdekes volt, mindenki jól szórakozott. Kicsit bosszankodtunk amiért alapkérdésekre is nehezen válaszoltak néhányan a kérdezettek közül, de bízunk benne, hogy csak a szokatlan és ijesztő körülmények fagyasztották be memóriájukat!

A két kötelező program után szabadidő következett. Mindenki kapott térképet, így saját maguk kis csoportokban fedezhették fel a park területét. Sajnos sokan inkább azonnal leheveredtek valahova, és nem csináltak semmit, az érdeklődőbbek azonban sok érdekes dolgot fedezhettek még fel.

Én is nekiindultam két megszokott túratársam társaságában, és szinte az egész területet sikerült is felfedeznünk. Megnéztük a teljes skanzent, a monostor még ásatás alatt lévő területét, a széldarálókat, a szatócsboltot, pékműhelyt, községházát, a szentesi malmot, kocsigyűjteményt.

A Csete-jurtákban több kis kiállítás mellett megtekintettünk egy kaliforniai mammutfenyő-szeletet – bütüt –, melynek méretei tiszteletet parancsolnak: átmérője 6,3 méter, és a 80cm vastag szelet tömege 7,5 tonna. A bütü korát is meghatározták: Krisztus után 200 körül kezdődhetett élete. Szép volt, de a kinti meleg hatására úgy éreztük magunkat, mintha szaunában lennénk!
A jurta-szerű építmények mellett található az Erdők temploma. Ez tíz, két ötös blokkra tagolódó pavilon, amely az „Erdő és az ember” című kiállításnak ad otthont. Ez is nagyon érdekes, bánhatja aki nem látta!

7.b osztály

Az eurázsiai sztyepp, puszta világát idézi fel a Nomád Park. Illetve csak idézte volna, mert itt csak egy kis íjászkodásba bonyolódhattunk más most nem működött a programokból. Sebaj, időnk is fogytán volt már! Találtunk egy ügyességi játszóteret, ahol néhány dolgot még kipróbáltunk, majd rohanvást igyekeztünk a megbeszélt találkahelyre.

Szállásunkig fél órát kellett még utazni, a Szeged határában álló Fehértói Halászcsárda és Panzió adott nekünk otthont éjszakára. Vacsorára két szelet rántott csirkemellet kaptunk sült újburgonyával, káposztasalátával. Ízletes és bőséges volt, nagy örömünkre pedig kinti helyszínen tálalták, nem egy zsúfolt ebédlőben. Az egész csárda nagyon tetszett, igényesek voltak a szobák, gondozott és szép az egész. Mindenkinek külön fürdője, televíziója is volt. Ez utóbbi nekem felesleges egy osztálykiránduláson, de nem vagyunk egyformák, néhány gyereknek ez is örömet okozott. Takarodóig mindenki szabadon garázdálkodhatott, természetesen előkerült az ilyenkor szokásos üvegezős játék, kártya, és minden egyéb.

Volt aminek nem örültem, erről inkább most hallgatnék, nem rontom a hangulatot.

   Összességében ez a nap nagyon jól telt el, vidám és tartalmas volt. A két osztály tanulóival is elégedettek lehettünk, voltak ugyan kisebb neveletlen megmozdulások, de semmi súlyos. Nekem nagyon tetszett, jól éreztem magam, remélem a többi résztvevővel együtt!