Türelemgyakorlat

    “Legyen bátorságod elviselni az élet nagy fájdalmait, türelmed szembe nézni az apróbbakkal. S mikor elvégezted napi feladatodat, békében térj nyugovóra. Isten ébren virraszt.” (Victor Hugo)

   Senki ne gondoljon semmi különösre, ezt a gyakorlatot az élet hozza magával. Ma délelőtt néhány rutindolgot, apróságokat kellett elintéznem, ehhez képest elég nagy önuralomra volt szükségem a megvalósításhoz. Péntek délelőtt, fizetésnap, hosszú hétvége előtt, vasárnap húsvét. Mindezekbe a dolgokba bele sem gondoltam addig, míg át nem éltem a kalandos pillanatokat.

   Szabadnapos voltam ma, Enikőnek azonban istentiszteletre kellett mennie, mivel egyházi iskolában tanít. Körülbelül másfél órás program, gondoltam ezalatt az idő alatt leveszem a fizetést, megveszem a bérleteket, és elmegyek bevásárolni. Máskor ezek a dolgok simán beleférnek háromnegyed órába is akár, hiszen elég célirányosan szoktam haladni. Minden rendben is zajlott addig a pontig, amíg Encitől el nem váltam, és le nem parkoltam a buszpályaudvar közelében. Van egy automata a pályaudvaron, itt szándékoztam a pénzemhez jutni. Kiderült hiába, mert sajnos technikai okok miatt nem üzemel. Nem gond, gondoltam van a közelben elég! Futólépésben körbejártam, öt üzemen kívüli bankomat után, azonban kezdtem értetlenkedni. A sétálóutcán lévő OTP-ben működött, azonban vagy harmincan álltak a sorban. Nem kísérleteztem, továbbálltam mielőtt ebből is kifogy a lóvé, esetleg pont előttem. Feladtam ezt az egész kérdést, későbbre halasztottam a bérlet megvételét, inkább továbbmentem vásárolni.

Már akkor gondoltam, hogy nem lesz egyszerű ez sem, amikor elérkeztem az általam -és még sok más ember által is- csak Tuskónak nevezett hipermarket parkolójához. Mindjárt feltűnt, hogy nem csak én vagyok szabadnapos! A parkolóba külön élmény ilyenkor bejutni, nem pusztán azért, mert tömeg van, hanem a közlekedési kultúránk miatt. Van egy különálló parkolórész, ahová balra nagy ívben lehet bekanyarodni, ha hagyják. Néhány autóval előttem, egy autós ide szeretett volna bejutni, de folyamatosan elzárták előtte az utat azok a tulkok, akik bementek a kereszteződésbe várakozni. Biztos arra gondoltak, így előrébb jutnak, így azonban a mi sorunkat teljesen megakasztották. Ügyes! Pár perc után sikeresen vette az akadályt az illető, továbbmehettünk, belőlem pedig kibújt a kisördög, én is be akartam kanyarodni. Természetesen előttem is le akarta zárni egy autós a kereszteződést, de mivel ráfordítottam a kormányt, így beleugrott a fékbe, sajnos a műszerfalat azonban nem fejelte le. Elnézést kérek, ha azt gondolja valaki ez durva volt, téved! Nem ijesztgettem, finoman fordultam, és bármikor meg tudtam volna állni! Egy kereszteződést elzárni, az azonban nem túlságosan átgondolt dolog, főként mert semmivel nem jut tőle előrébb az autós.

    Bejutottam végre a Tuskóba, ahol az a kifejezés, hogy sokan voltak, nem lenne elegendő. Egymást tiporták a népek, ha nem lett volna kifejezetten itt kapható dologra szükségem, biztos sarkon fordulok. Hamar bizonyítást nyert, hogy rengeteg olyan kétlábú van az épületben, akire az áruház elnevezése szintén ráragasztható. Ma rossz idő volt az tény, de miért pont ide kell jönni sétálni, és beszélgetni? Ha csak összefutnak az emberek egymással, miért pont középen kell megállni a nagy kosarakkal? Miért kell keresztbe állítani a kosarat? Ha látják, hogy elzárják az utat, miért nem képesek odébb menni? Senki fejében nem fordultak még meg ezek a kérdések?
A csúcs ma az volt, mikor két emberke teljesen szembefordított kosárral beszélgetett a teljes járatot elfoglalva, majd mikor odaértem, akkor sem mozdultak. Finoman jeleztem, hogy én továbbmennék, mire megkérdezte az egyik, hogy mi az akadálya? Békés ember vagyok, ezért csak annyit válaszoltam, hogy igaza van, semmi, majd nekilöktem a kosaramat a kettejük közepének, és áttörtem rajta.  Kikerekedett a szeme, de szólni nem mert! Talán a tekintetem éles villanásából vonta le ezt a helyes következtetést? Esetleg hirtelen megvilágosodott? Nem hinném....

Volt még néhány idegtépő mozzanat itt, nem írom le mindet, végülis sikeresen megvettem mindent. Kifelé menet, gondoltam ismét próbálkozom némi készpénz felvételével, itt két automata is van, egyiknél sem sikerült. Egy fazon fennhangon hirdette, az Obinál működik! Hurrá, majd átmegyek, csak előbb jussak ki a parkolóból! Kifelé, ahol nehéz volt bejönni, most jobbra kis ívben kellett kikanyarodni, ami látszólag egyszerű, megvalósítás szintjén csak akkor megy, ha valaki erőszakos, mivel udvarias sofőr Kaposvárott sajnos kevés van. Van, szoktam ilyet is látni, csak ritkán.

   Az Obi előtti pénzkiadónál ismét hosszú sor állt, bevillant azonban, hogy a McDonald's előtt is van egy. Itt nem voltak sokan, végre kezemben tarthattam a csekkekre és bérletre valót!

Ismét vissza a buszpályaudvarra, majd közben én kerültem hasonló szituációba, mint amit a Tuskó parkolójánál elmeséltem. Nem zártam le az utat, ezen aztán annyira meglepődött egy autós, hogy többször is megköszönte, a szerintem természetes figyelmességet, illetve, hogy betartottam a szabályokat. Ezek szerint neki sincsenek jobb tapasztalatai...

    Ne ragozzam tovább -tudnám még sajnos-, a hideg idő ellenére verejtékben úszva, késéssel ugyan, de úgy vettem fel Encit ismét, hogy majdnem mindent elintéztem amit tervbe vettem, és nem kaptam agyvérzést, nem vertem meg senkit, nem tettek rám kényszerzubbonyt, sőt még ideges sem voltam! Nevettem az egészen, annyira siralmas! Ennyi idegesítő, stresszelő inger ért két óra leforgása alatt, egy teljesen átlagos napon. Sok embernek ilyenkor már vérben forognak a szemei! Csoda tehát, hogy itt tartunk, Magyarország?