Esélyegyenlőség

“A negatív gondolkodás határt szab a teljesítménynek. Ha viszont ezt megfordítjuk, akkor a lehetetlen hirtelen nagyon is elérhetővé válik.” (Amby Burfoot)

   Legutóbb kicsit megszidtam a felső tagozat tanulóit, most jónak látom ezt kompenzálni, megérdemelnek egy nagy dicséretet is. Tegnap az Esélyek háza meghívásából elmentünk a megyeháza üléstermébe, ahol egy különleges előadásban részesültek diákjaink.

   A különlegesség egyrészt abból fakadt, hogy nem az iskola falain belül volt az előadás, másrészt abból, hogy fogyatékkal élők tartották. Két fiatalember -egyikük tolószékes mozgássérült, a másikuk pedig teljesen siket-, arról beszélgettek az egészséges fiatalokkal, hogy a fogyatékkal élők is ugyanolyan teljes értékű életet élhetnek mint mi. Kicsit aggódtunk a kollégákkal, hogy a sokszor oly eleven, és esztelen viselkedéssel felruházott társaság miképp fog reagálni egy ilyen eseményre, de pozitívan csalódtunk, nem kellett egyszer sem fegyelmeznünk. Most megtapasztalhattuk neveltjeink szociális érzékenységét és empátiáját, aminek nagyon örülök, büszke vagyok mindannyiukra!

Ez a kezdeményezés, hogy a sérült emberek megszólítják az egészséges társadalmat, nagyon jó irányba terelheti az emberek egymással való kapcsolatát. A két előadó nagyon értelmesen, nagyon is példás módon bizonyította, hogy ők tényleg teljes értékű tagjai társadalmunknak, és bár lassabban és nagyobb nehézségekkel, de szinte mindenre ugyanúgy képesek, mint egészségesebb társaik. Beszéltek arról, hogy milyen módon végeztek főiskolát vagy egyetemet, hogyan sportolnak, táncolnak, minek köszönhető a betegségük, és mennyire tudják azt kezelni. Egyikük nős, családos ember, felesége nem él semmilyen fogyatékkal, mégis elfogadta őt olyannak amilyen. Kedvesen, közvetlen módon fordultak a diákok felé, és szívesen fogadtak minden kérdést tőlük. Amiért ezt a találkozót szervezték, hogy néha segítségre lehet szükségük, ám nem mindig kapják meg, többnyire a tőlük való félelem okán. Sokszor tapasztalható, hogy az egészséges réteg megijed egy kerekesszékes láttán, valószínűleg mert nem tudja mit kellene tennie. Talán azért is, mert félünk belegondolni egy olyan szituációba, mikor fordított a helyzet, és esetleg mi ülünk abban a székben. Mindez butaság! Ők azt kérik tőlünk, hogy bátran szólítsuk meg őket, ha azt látjuk segítségre szorulnak, és ne fordítsunk hátat nekik! Hálásak minden gesztusért, és ami egy embernek nehéz, kettőnek sokkal könnyebben megy! Ezt most sok fiatal is megértette, láttam a tekinteteken, hallottam a visszafelé vezető úton. Természetesen vannak olyan emberek, akik pusztán gonoszkodásból nem nyújtanak segítő kezet, vagy ami még rosszabb még hátráltatják is őket, vagy bántják. Az emberi gonoszság határtalan, de mi ne legyünk ilyenek, ha ehhez hasonlót látunk, ne menjünk el mellette szó nélkül!

    Ezek az emberek minden tiszteletet megérdemelnek, amiért ilyen nehéz körülmények között sem zuhantak össze, keményen és munkával telve élik mindennapjaikat, és még ilyen előadásokra is szentelnek időt és energiát. Minden szempontból hasznos program volt ez, köszönjük az Esélyek házának, és két bátor előadójának. Mi pedig tegyük meg amit kértek tőlünk, és sajnálat helyett adjuk meg nekik az esélyét, hogy tényleg velünk hasonlóan teljes értékű életet élhessenek, velünk!