A mozgás szeretete

   Tegnap nem írtam, így ma bepótolom az elmaradásomat, ráadásul ez a téma szorosan követi az előzőt, mozgássérült előadónk ihlette. Miután Gábor, a kerekesszékes vidám és szimpatikus fiatalember megtartotta beszámolóját, kérdezni is lehetett tőle. A kérdések között felmerültek a sporttal kapcsolatosak is. Ő táncolt -persze székkel együtt-, és gyakran asztaliteniszezik. Tud úszni, és nem zárkózik el semmi elől, csak legyen aki segít neki, és megtanítja.

   Jó volt ezt hallgatni, majd a kollégám ezen felbuzdulva megkérte őt, hogy beszéljen egy kicsit arról a diákoknak, hogy milyen jó is szabadon mozogni, mert bizony közülük sokan nem szeretnek. Valóban így van, kicsit lusták a fiatalok, nem erőltetik meg magukat a testnevelés órák alkalmával. Leginkább az erősítő gyakorlatokat lazsálják el, a futásnál is sokat spórolnak, labdajátékok közben elvárnák, hogy rájuk essen a labda. Sok ilyen van, nem csoda, ha minket testnevelőket ez bosszant. Gábor ekkor elmondta, hogy neki mekkora erőfeszítéseket kell tennie egy-egy sportmozgás betanulásához, és milyen boldog lenne, ha futhatna a labda után, mászhatna kötelet, és nem lennének korlátai, ahogy nekünk sincs. Beszélt arról, hogy a mozgás és a sport mennyire felfrissíti a szellemet is, ezenkívül milyen jó érzés úgy elfáradni, hogy közben fejlesztettük a testi erőnlétünket. Felhívta a figyelmet arra, hogy aki most nem mozog eleget, az olyan élményektől foszthatja meg önmagát, amiket később esetleg már nem tud bepótolni. Mennyire igaza van, és milyen szívszorító érzés volt ezeket pont az ő szájából hallani! Remélem ezekből is többen levonták a megfelelő következtetéseket!

Ezen az estén röplabdáztam a barátaimmal. Rendszeresen járunk össze, mert nagyon jó kis kikapcsolódás, valamint igen kemény edzés szokott lenni. Az utolsó szettünket játszottuk, amikor egy ütést követően rosszul sikerült talajra érkeznem, és alám fordult a bokám. Hirtelen nagy forróság és fájdalom öntötte el, először nem bírtam mozdítani sem, azt hittem nagy a baj. Mindjárt az futott át az agyamon, hogy csak ezt ne! Ha most komoly a sérülés, akkor nem mozoghatok, röpizhetek hetekig, nem mehetek kerékpár és gyalogtúrára tanítványaimmal -pedig több is van betervezve-, kis ideig mozgáskorlátozott leszek! Ez csak ideiglenes állapot, ám mindjárt más színben tűntette fel előttem, a mozgáshoz való viszonyomat. Én mindig is pozitívan álltam a sporthoz, most többszörösen is tudtam értékelni! Szerencsére a bokámmal nem történt nagy baj, ezt mindjárt láttuk, mert nem dagadt fel. Pár perc után finoman rá is tudtam lépni, bár a terhelés akkor még fájt. Másnap reggel megint megijedtem, mert éjszaka kicsit lemerevedett, és először nem tudtam  ránehezedni, nagyon fájt. Kis laza gimnasztikával bemelegítettem a boka izmait, majd fokozatosan elkezdtem használni, most minden rendben van, még csak nem is bicegek. Szerencsém volt, de arra rávilágított az eset, hogy mennyire igaza van Gábornak! Nem tudhatjuk meddig leszünk teljesen egészségesek, addig használjuk ki szabad mozgásterünket!

   Nem tudom, ha én kerülnék kerekesszékbe, én lennék-e olyan erős lelkileg, mint ő. Valószínűleg nagyon megviselne, mert nagyon szeretek kerékpározni, futni, síelni, röplabdázni, túrázni, és még sorolhatnám a szebbnél szebb sportokat, amelyeket istennek hála még szabadon űzhetek! Szumma szummárum: Mozgás!