A megtámadott fecskefészek

   Ugyanolyan vasárnap reggelnek indult a tegnapi is, mint általában az összes többi. Az elmúlt hetek kimerítő napjai mázsás súlyként rakódtak még a szemhéjamra, mégis időben felébredtem. Egyrészről már automatikusan felébredek a szokott korai reggeli időpontban, másrészről pedig erre a napra is volt program bőven. Nem erőltettem tehát a további alvást, hanem megindultam egy kis élénkítő koffein irányába. Áthaladva a napfényben úszó nappalin, annyira megörültem a várva várt fényes időnek, hogy kitekintettem a bejárati ajtó ablakán a teraszra. Egyből láttam, hogy valami nagyon nem stimmel!

 A terasz aljzata tele volt megszáradt sárdarabokkal, melynek megjelenését először nem értettem, majd rápillantottam a fecskefészekre és megvilágosodtam. Annak egy szép darabkája volt a földön, kiszakadt a bejáratuk. Ez különösebben nem érdekes, előfordul fecskééknél, mert néha nem egészen komplett módon jönnek ki-be az apró kis nyíláson. Ha jó súlyban vannak, akkor egyedül is elég nehezen szokták magukat átpréselni, mégis ketten egyszerre kell elhagyni a lakást! Most nem tudtam másra gondolni mint, hogy az első költés fiókái repültek ki, és a nagy nyüzsgés okozta a fészek sérülését. Remélem tényleg ez is történt. Arra alapozom állításomat, hogy éppen abban az időszakban vagyunk, és már vártam is a kirepülést. Előtte nap a három fióka már sokat lesett kifelé, sejtettem, hogy itt a fészekhagyás ideje. Nem is találtam őket bent, és szerencsére tollmaradványokat sem fedeztem fel. Talán sikeresen kijutottak, és valahol kint a szabad ég alatt tanyáznak. Tudni kell, hogy ők már nem térnek vissza a fészekhez, azt csak költéshez használják. Arra pedig nekik egy évet kell várni.

Hol itt a támadás? Sajnos a folytatásban. Már a konyhaablakon keresztül szemléltem a kitágított bejáratú kis otthont, amikor megérkezett a fecskepárunk. Szépen berepültek, és onnan tekintgettek szerte a nagyvilágba, nézték ők is a javítanivalót. A következő eseménysor pillanatok alatt játszódott le, hirtelen nem is hittem a szemeimnek. Ismét egyszerre akartak kirepülni, ezért a lyuknál akadt némi szorongás. Hirtelen előkerült az egyik macska, és pont a fészekhagyás pillanatában szinte fészekmagasságig felugrott a levegőbe, és elkapta az egyik kis Csít. Mindeközben levert két virágcserepet, és összetört egy vázát, de ez érdekelt a legkevésbé! Kirohantam, de már nem tudtam segíteni szegényen. Mivel reptében kapott rá, és utána együtt zuhantak vagy két métert -a macska is leesett a párkányról-, azonnal ráharapott. Mióta itt élünk, azóta nem tudta ezt egyik macska sem kivitelezni, ez most sikerrel járt. Elkapta a pár egyik tagját, amivel elintézte valószínűleg a második költést is. Szegény megmaradt fecsi még visszarepült egyszer-kétszer, de már nem foglalta el a fészket. Kedvenc fecskéinket legyőzte a természet, és most üresen maradt az általunk annyira óvott kis lakás. Rettentően el vagyunk keseredve, bár ez a természet rendje. Örülhetünk, hogy a zord és kegyetlen időjárás ellenére is születtek fiókák, felnevelődtek, kirepültek. Remélhetőleg ők majd visszatérnek.

   A másik fészek egyben van, ott is vannak fiatalok, és minden rendben van. Maradtak tehát frakkos kis madárkáink, mégis nagy a veszteség. Erősen veszélyeztetett fajról lévén szó, különösen fáj egy ilyen kedves kis élőlény elvesztése. Nagyon megszoktuk őket, hozzánk tartoztak. Remélem talál magának új párt a megmaradt kis csivitelő, és talán visszatér. Addig pedig marad az üres, és javításra váró megtámadott fecskefészek...

Ugyanennek a napnak egy vidámabb története: Kattints!