Gólya úrfi

    Kérem szépen, ameddig apunak haláli jó napja volt, addig nekem állati munkás. Húsvéti ünnepek ide vagy oda, a szokványos készülődés helyett kihasználtam a verőfényes szép időt, és belefogtam az udvar átrendezésébe, szebbé tételébe. Nem mintha nem lenne így is nagyon igényes, de évről-évre mindig alakítunk egy kicsit rajta, szeretek vele büszkélkedni. Ezzel azonban nem akarok untatni senkit, helyette egy újabb madárvendégünkről számolok be.

   Többször írtam már, hogy gazdag a madárvilág szegényes hajlékunk környezetében, legutóbb pedig a rozsdafarkú családról meséltem is egy kicsit. Feltett szándékom, hogy idén feljegyzem ide a madárfajokat, amik mélyebb nyomot hagynak bennünk. Ehhez persze mindegyiket le is kellene fényképezni, ez azonban nem könnyű feladat egy olyan egyszerű géppel, mint a miénk, de majd próbálkozom.

Szóval, miközben nagy serényen már a munkám vége felé jártam, és éppen azon gondolkodtam, hogy a fene az egész közelgő ünnepbe, mert már semmi erőm nincs a benti dolgokhoz, megérkezett Egon, aki új lendülettel töltött fel. Egon nem egy személy, hanem az a gólya úrfi, aki már harmadik éve rendszeresen jelenik meg a birtokunk aljában. Mi neveztük el  így, ha már ilyen sokszor tiszteletét teszi nálunk.  A gólyák nedves réteken, tarlókon keresgélnek nagyobb rovarok, ebihalak, békák után, de elfogyasztják az apró rágcsálókat, halakat, kígyókat is. A területünk erősen lejtős, és az alsó részen ősztől késő tavaszig mindig mocsaras, nagy esőzések után nyáron is. Kiváló békakeltető, sokszor olyan hangos a békazene, hogy csukott ajtók, ablakok mellett is halljuk az ágyban fekve. Nem lennék szegény kutyám helyében ilyenkor, mert nem tudom tud-e pihenni mellettük! Ideális tápanyagraktár tehát a mi úrfinknak! Egyébként télen is nagyon hasznos tud lenni ez a nagy pocsolya, mert koripályát lehet belőle készíteni, mint erről korábban már írtam apukám blogjában.

   Megint kicsit elkalandoztam, kanyarodjunk vissza az eredeti témához! Ott tartottam, hogy beállított Egon, és a szokásos méltóságteljes lépteivel elkezdett táplálék után kutatni. Gondolom terített asztalra talált, mert majd egy órán keresztül lépkedett mindenfelé, sőt néha egész közel feljött a már száraz területekre, a kerítés felé is. Itt már nem mertem fényképezni, nehogy megijesszem őkelmét, bár látszólag nem nagyon zavartatta magát. Néha kicsit a szárnyát is kitárta, megmutatta milyen kecses teljes valójában. Szép, egészséges példány, távcsővel nagyon jól meg tudtuk figyelni, sehol nincs rajta sérülés! Szerencsére az ő faját kevésbé bántja az ember, talán mert minden mozdulata fenséges, esetleg a magas pénzbüntetés miatt, vagy pusztán a hozzá kapcsolódó néphit okán. Apropó, nem bánnám, ha nekünk is hozna már egy kis batyut, ne csak mindig lakmározgasson! Nem tudom, minek köszönheti, hogy a más madárfajokra tekintettel nem lévők sem bántják, de ez jó, maradjon is így!

   A fészke sajnos nem tudom hol lehet, valószínűleg a közelben valahol, mert tényleg gyakran állít be, amivel természetesen mindig bearanyozza a napunkat. Ma is feltöltődtem tőle, tudtam még segíteni Encinek az ünnepi készülődésben. Jöhet ő bármikor, mindig szívesen fogadjuk!