Cirmi cicánk emlékére (†)

Érkezése után

   Összeszorult szívvel ültem most ide. Kilenc éve lakunk jelenlegi lakhelyünkön, ekkor költöztünk össze Enikővel, külön a szüleinktől. Most egy olyan baráttól kellett elbúcsúznunk, aki fél év híján végig velünk volt. Cirmi cicát 2003 nyarán fogadtuk be, ekkor kaptam iskolám igazgatójától ajándékba. Rövid idő alatt nagyon megszerettük, és a mai napig hűséges társunk volt...

Téli sütkérezés

    Mit mondhatnék? Jó vadász, kiváló anya, és igazi barát volt. Mindkét kutyánkkal jól kijött, Kicsivel sokat aludtak is együtt. Annyira szerették egymást a kutyussal, hogy többször az ő házába ellett, együtt nevelgették a pici macsekokat. Sok utódot nevelt fel élete során, többet közülük a családba, és barátoknak ajándékoztunk el. Legutóbb Zsófinak, Bogi húgának adtuk Ribizlit, Bogyi meg is mutatta blogjában. Kettőt mi is megtartottunk, a fekete párducnak becézett Bagirát, és a két hónapja elhunyt fecskevadász cicát. Emlékeztek rá? Autó ütötte el a kertünk mögött húzódó 67-es főúton. Ma ettől a helytől 10-15 méterrel odébb találtuk meg az édesanyját...

Utolsó picinyével

Bolondos kismacska volt, kezdetben kicsit aggódtam is érte, mert imádott tekergőzni a párkányon, lépcsőn, vagy ahol éppen volt, és közben képes volt leesni is a magaslatokról. Persze mindig talpra esett, ám mókás volt a szerencsétlenkedése. Közben felnőtt, és egyre ügyesebbnek bizonyult. Hamar megmutatta milyen nagyszerű vadász, sőt az egerek réme! Utódait nagy szeretettel, türelemmel gondozta, óvta, tanította. Huncut volt, mert mindig igyekezett beszökni hozzánk a lakásba, szerette feltérképezni a bent eszközölt változásokat. Ragaszkodott hozzánk, ha kint voltunk, mindig velünk volt.

Hét-nyolc évvel az idekerülése után Bundást is befogadta, pedig nem volt egyszerű. Új kutyusunk kajlasága, hatalmas termetéből adódó erőfölénye ellenére jó barátok lettek. Persze nem annyira mint a Kicsivel, hiszen Bundás még szerette kergetni, játszani hívni, amit ő nem kedvelt. Mégis elfogadta...

Nem is olyan rég...

Pár napja még viccelődtem, mert a teraszon mindig az útban feküdt egy olyan helyen, ahol kicsit megsüllyedt az alap. Élcelődtem vele, hogy miatta. Tegnap is ott feküdt reggel, mielőtt mi elindultunk egy kicsit kikapcsolódni. Utoljára láttuk élve!

Esti hazaérkezésünkkor autóval átsuhantunk a teteme felett, és már akkor sejtettük. Összetört, kifacsarodott testét autóból nem ismertük fel egyértelműen. Otthon azonnal hívtuk, de persze hiába...

Ez az útszakasz nagyon veszélyes! Nem csak a háziállatkákra, emberekre is! Őrültek módjára suhannak itt el az autók, nem egy baleset volt már belőle. Egy éve négyen meg is haltak. Akkor is a gyorshajtás volt a ludas, mert itt sokan bőven száz felett repegetnek. Hogyan is élhetné túl ezt egy szegény kis állat?

Nyugodj békében!

   Nemrégiben hasonló sorsra jutott lánya mellé temettük, így a kis diófában már kettejük lelke és emléke él tovább. Soha nem felejtjük el, mert nem csak egy macska volt! Igazi barát! Tudom nem kellene, de lelkiismeret-furdalásom van, hogy amíg mi jól éreztük magunkat, addig ő unalmában, és a kiesett étkezés miatt veszélyes útra, vadászatra indult...