Kisbajomi kirándulás 2011

   Közeleg a tanév vége, sűrűsödnek a programok, és a tennivalók. Úgy az iskolában, mint itthon is. Ritkán jutok a blog közelébe, ezért elnézést kérek mindenkitől, aki várja az újabb történeteimet. Pénteken kirándulni mentünk az osztállyal, visszatértünk Kisbajomba, ahol tavaly egyszer már nagyon jól éreztük magunkat. Viki nagyszüleinek van a faluban egy nagy területű birtoka, a Rinya-patak partján. Itt hatalmas zöld terület várt ránk foci és lábteniszpályával, kisebb tóval a közepén. Kiváló hely egy sportos, nyugodt nap eltöltéséhez, ahol mindannyian kicsit kötetlenebb formában kiengedhettük magunkból, a tanév során felgyülemlett gőzt.

   

   Reggel korán keltünk. Vonatunk hét óra környékén indult Kutasra, ahonnét busszal mentünk tovább a célfaluba. Fél kilencre értünk oda, és mivel már ismerős terepen mozogtunk, azonnal el is foglaltuk szinte minden egyes szegletét. Legtöbben megrohamoztuk a sportpályákat, néhányan pedig elnyúltak a  napsütésben. Röplabdáztunk, néhányan lábtengóztak, mások csúszkáltak a drótkötélpályán. Önfeledt szórakozásba merült mindenki, csak a nap ereje kezdett el megfékezni bennünket.

Nagyon meleg volt, így kis idő múlva muszáj volt a kis halastó szolgáltatásait is igénybe venni. Ez a tavacska nem túl mély, fürdésre pont alkalmas terület. A házigazdák alakítottak ki két olyan pontot benne, ahová ugrálni is lehet. Mondanom sem kell, ez okozta a legnagyobb örömet, szórakozást. Egyik helyütt deszkapallóról lehetett elrugaszkodni, a másik helyen kötéllel kellett belendülni. Mindegyik nagyon érdekes volt, de a pallót övezte nagyobb érdeklődés. Különböző figurákat mutattak be a gyerekek, és közben még fegyelmezni sem kellett senkit.

Az egyetlen baleset Dóri mobilját érte, aki úgy ugrott bele a vízbe, hogy nem vette ki a zsebéből, az amúgy nagy kegyben tartott elektronikai eszközt. Gyors beavatkozásomnak, és a szerencsének köszönhetően sikerült megmenteni a sérültet, hazafelé menet már használható volt a "kockulásra" is alkalmas eszköz.

Ebédre idén virslit ettünk kenyérrel, mert a tavalyi paprikás krumplinak közel a fele megmaradt. Ez az egyszerű kis koszt azonban mindenkinek megfelelt, el is fogyott teljesen. A déli órákban kártyázással ütöttük el az időt az árnyékban, majd újra vízi program következett. Labdáztunk is, de ez volt idén a kevesebb. Sebaj, tavaly úgyis aközben sérültem le, így legalább ezt idén sikerült megúszni...

Nagyon hamar elröppent az a pár óra amit itt töltöttünk, de mindenki nagyon jól érezte magát. Zsuzsa nénivel nagyon elégedettek voltunk az osztály magatartásával, panaszra semmi okunk nem lehetett. Tartalmas, szép napunk volt, egy az utolsók közül, bár a negyven éves osztálytalálkozót ide beszéltük meg... Ki tudja? Talán megérjük, sőt ha jó a társaság, előbb is lehet itt még találkozót tartani!

Házigazdáinknak pedig ismét köszönünk mindent!