Néztem ma reggel a facebook oldalát, és meglepődtem mennyi jelmezes kép jelent meg rajta. Fiataljaink egyre többet átvesznek az angolszász kultúrára jellemző ünnepből. Pár éve még csak a töklámpásokat kezdték el Magyarországon is kifaragni, mára pedig már a jelmezes vonulás is jellemzővé vált. Kicsit úgy érzem, az ifjaknak mindez csak buli, ők nem is igazán érzik át mindenszentek lényegét.
Nem, nem akarom leszólni őket. Változnak az idők, változnak a kultúrák. Nem mindig értek egyet vele, ezt azért el kell mondjam. Tetszenek ezek a jelmezes rémisztgetős felvonulások, szeretem a töklámpásokat. Ez utóbbit már magam is faragtam, tavaly pedig ötödikeseim munkájáról is dicsérőleg szóltam. Ugyanakkor ez nem a mi kultúránk része, ez egy ősi kelta ünnep, mely Írországban és Skóciában élő törzsektől származik. Látványossága miatt járta be mára már szinte az egész világot. A bulihangulata miatt!
Nekem a mindenszentek ünnepe még mindig a néma megemlékezést, szeretteink sírjához való kilátogatást, a gyertyák meggyújtását, az eltávozottakért szóló imát jelenti. Igaz, nekem már vannak drága halottaim, akik nem csak ezen a napon jutnak eszembe. Ezeknek a gyerekeknek még nem feltétlenül, így tényleg nem nézek rájuk szúrós szemmel. Majd idővel nekik is más lesz, addig pedig miért ne űzhetnék a gonoszt? A jelmezesdi ugyanis erről szól valójában, és erre kik mások lennének alkalmasabbak, mint a még tiszta szívű fiatalok? Ugye?
Az idősebbek pedig emlékeznek az elmúltakra, tiszteletüket teszik az elhunytak iránt. Amit én is, és talán jóval többen éreznek ezen a napon, az arról szól, amit Nyárády Károly verse nagyszerűen fejez ki:
Mementó
Midőn tekintetünkkel eltávozott szeretteinket
keressük ma fent a szürke égen
Idelent ezernyi gyertya, mint ezernyi sóhaj a szélben,
ezernyi könnycsepp özönében, mindörökké égjen!
S égjen szívünkben ma a vágy, s a fájdalom szaggasson
midőn ezernyi virággal gyászolunk a néma sírhantokon.
S ölelkezzünk a néma fejfákkal, mert csak ennyi maradt hátra
A fájó emlékek s az űr, s a libegő gyertyák titokzatos lángja.
Eltávozott Szeretteink, nyugodjatok mindannyian békében!
Nyárády Károly
A gyerekek kedvéért pedig egy "Tök jó dal":
3 megjegyzés:
Én két éve veszítettem el két közeli rokont, azelőtt csak nagyon kicsi koromban. És ők ketten nagyon sokat eszembe jutnak, nem feltétlen ezeken a napokon. Ha meglátok egy hajlott hátú idős férfit, elönt a melegség, hogy nahát, itt van apósom... Pedig nem. Nem ő az. És legközelebb is jön az a melegség...
(Nálam már kifejtettem, hogy mit gondolok a halloweenről.)
Megértelek. Én a nagyszüleimet vesztettem el "szép" sorjában pár év eltéréssel. Egyetlen dédnagymamám zárta ezt a sort. Elvesztésük egytől-egyig lyukat ütött a szívemen, melyek máig beforratlanok. Sokat gondolok rájuk, egyikük házában élek ma is. Ismerem azt az érzést is, amikor valaki másban véled felfedezni a már elhunytat...
Véleményem halloweenről tavaly óta sem változott, eltávozott szeretteimről hasonló képen, mint Nyárády Károly gyönyörű versében, emlékeztem meg.
Megjegyzés küldése