Cirmi cicánk emlékére (†)

Érkezése után

   Összeszorult szívvel ültem most ide. Kilenc éve lakunk jelenlegi lakhelyünkön, ekkor költöztünk össze Enikővel, külön a szüleinktől. Most egy olyan baráttól kellett elbúcsúznunk, aki fél év híján végig velünk volt. Cirmi cicát 2003 nyarán fogadtuk be, ekkor kaptam iskolám igazgatójától ajándékba. Rövid idő alatt nagyon megszerettük, és a mai napig hűséges társunk volt...

A rajtolás

   

   Iszonyat hőség volt ma. Nem is nagyon volt kedvünk kidugni az orrunkat a tíz fokkal hűvösebb házból, inkább bent dolgozgattunk, lustálkodtunk. Idén még úgysem pihentünk semmit ezen a nyáron. Délután négy körül azonban kimentem egy kicsit labdázni Bundással, akkor lettem figyelmes a képen is látható érdekességre.

Beköltözött!

  Legutóbbi bejegyzésemben arról írtam, hogy egy rozsdafarkú család a második fészekaljhoz éppen költőhelyet keres, és nagyon nézegetik a tavaly macskatámadás áldozatául esett kis fecskefészket. Akkor még nem volt biztos, hogy beköltöznek-e, ma már az!

A kis fészekfoglaló

    Ma amikor kint álltam a teraszon, madárhangra lettem figyelmes a fejem fölül. Kissé meglepetten kaptam fel a tekintetemet, hiszen az ottani fészek idén sajnos üres maradt. Az érkező fecskék ugyan alaposan megvizsgálták a sérült kis lakot, de nem javították ki, és nem költöztek be. Akkor mégis mi lehetett ez a hang?

Két hét a sport jegyében

   Véget ért a sporttábor a Matula-tanyán, ahol mozgással kezdhették a vakációt, a kaposvári fiatalok. Már hosszú évek óta rendezünk itt nyári táborokat, és a fő cél az, hogy a gyerekek olyan sportágakkal is megismerkedjenek, amelyekre máshol nincs lehetőségük. Minden évben sikeres volt,  idén sem volt ez másként.