Kutya tölcsér

   Tegnapi bejegyzésemből finoman már kiderülhetett a figyelmesen olvasók számára, hogy a műtétben a legkellemetlenebb dolgok egyike az a tölcsér, amivel a lábadozó kutyát ellátják. Erre azért van szükség, hogy a friss, steril sebet ne tudja nyalni az ebünk, és nehogy véletlenül kiszedje a varratokat. Na, mi emiatt aggódtunk folyamatosan tíz napon keresztül, a végén szerintem mi sokkal jobban megkönnyebbültünk, mint a Bundás...

  

 Télvíz idején, karácsony utáni napokban került sor a műtétre. Az ezt követő időszakkal szerencsénk volt, mert bár folyamatosan mínuszban volt a hőmérséklet, de legalább nem volt csapadék. Bundi ugyanis kinti kutya, nem is szívesen tartanám bent a lakásban. A beavatkozás napján és éjjelén még bent tartottuk az előszobában azért, hogy teljesen visszaálljon a hőháztartása az altatás után, másnaptól azonban ment az udvarba. Ennek tulajdonképpen örült is, mert ő sem bírta a bezártságot, fázni pedig egyáltalán nem fázott. Na de beszéljünk a tölcsérről, hiszen arról szeretnék most elsősorban sztorizgatni... 

Az orvosnál simán gézzel kötötték fel a nyakára, nem számítottak arra amire én sem, hogy ez azért nem egy gyenge, és főként nem ostoba jószág. A bent töltött éjszakán egy az egybe lekapta magáról a cuccost, az volt a szerencsénk, hogy virrasztottunk mellette. Nem az állapota miatt, hanem mert teljesen új és szokatlan helyzetbe került, kicsit tartottunk attól, mit fog csinálni. Fejét már az utolsó pillanatban kaptuk el, mielőtt a sebhez ért volna. Ezek után befűztem a bőr nyakörvbe, ami már biztonságosnak bizonyult.

A tölcsérrel pillanatok alatt szépen megtanult közlekedni, enni és inni. Hihetetlen gyorsan felépült, másnap már ismét jött rongyozni, futott a labdáért, hancúrozott az udvaron. Néha mikor jobban megfájdult a hege, akkor kicsit leült, majd minden ment a régiben. Azt gondoltam, a növényeket majd letarolja azzal a parabola antennával a fején, de nem így lett. Akkor volt csak gond, amikor macskakergetés közben nekiszaladt egy-egy fának. Akkor jó nagyokat csattant, és mivel fagy volt, már jó előre aggódtam a tölcsér állapotáért. Mint kiderült nem alaptalanul, hiszen szilveszter délutánján sikerült a rideg műanyagot széttörnie. Uff! Gyors telefon, a doktornénink vidéken. Szerencsére az ügyeletes éppen bent infúziózott egy másik kutyust, így mehettem az új felszerelésért, és még a plusz ügyeleti díjat sem számolták fel. Addig Enci őrködött az átmenetileg boldog kutyus felett.

Ezek után a régit megragasztottuk, és reménykedtünk. Három nap múlva amikor már dolgozni mentünk, végig aggodalmaskodtunk a munkahelyen, nehogy baj legyen. Baj az végül nem lett, ugyanis ismét szerencsénk volt. Akkor törött el, amikor éppen otthon tartózkodtunk. Javított tölcsér fel, törött pedig javításra be. Ez így ment napokon keresztül, míg végül mehettünk varratszedésre.

   Képzelhetitek, ez egy állatbarátnak mekkora izgalommal járó procedúra volt! Végig azon aggódni, hogy ki ne nyíljon a sebe, mert abba bele is halhat, ha éppen nem vagyunk a közelben. Szerencsére az égiek velünk voltak, ma már jókat mosolygunk a történteken. Bundás előtt is le a kalappal, mert bár nagyon utálta a helyzetet, mindig engedelmesen tűrte a cseréket. Jó tanács azonban minden műtéten átesett eb gazdájának, hogy mindig legyen a közelben egy tartalék tölcsér, mert sosem lehet tudni... :)