2011. március 24., csütörtök

Kutyául, kutyaszemmel

   Lassan ernyedtek el az izmai, folyamatosan érezte ahogy gyengül a teste. Érdekes, de nagyon kiszolgáltatott érzés volt. Miután a fehér ruhás nő váratlanul megbökte a hátsóját, hirtelen jött rá ez az érzés. Nem értette miért nehezülnek el a végtagjai, csak azt érezte, hogy le kell feküdnie. Bár tudata is bágyadt, azért érzékelte a körülötte történteket. Fejét lassan simogatta barátja keze, ez kissé megnyugtatta őt. Hirtelen rosszul lett, erős hányinger tört rá. Felkelni nem tudott, ezért kiöklendezte gyomra kevés tartalmát egy furcsa kis tálkába, amit odatoltak szája alá. Rettenetes volt ez a magatehetetlenség!

  Egyszer csak újból előkerült a fehér ruhás, és valamilyen eszközzel elkezdte lehúzni a szőrt az egyik mellső lábáról. Nem esett jól, mégis méla közönnyel vette tudomásul. Barátja kezét még mindig folyamatosan magán érezte, így az sem idegesítette nagyon, amikor újabb tűvel szúrták meg az imént lecsupaszított végtagján. Bízott barátjában, bár nem értette miért teszik mindezt vele. Egyre laposodó pillantásai mellet még érezte amikor felemelik testét a földről, és egy hideg fémasztalra teszik. A jól ismert kéz megcirógatta az orrát, majd elsötétült minden.

Nagyon rosszul volt amikor felébresztették. Hirtelen semmi sem volt ismerős, nem tudta hol van, kik állnak körülötte, csak azt érezte, hogy valami megváltozott. A hasa tompán fájt, feje körül idegen tárgy nehezítette a perifériás látását. Percek teltek el nyugtalanságban, amíg végre megjelent felette egy ismerős arc. Közel hajolt egész az orrához, és lágyan elkezdte simogatni az áhított kéz. Az első olyan pont volt ébredése óta, amitől kissé megkönnyebbült. A gazdi jelenléte még ebben a lehetetlen helyzetben is nyugtatólag hatott, bár még mindig nem értette mi is ez az egész. Teste ernyedt volt, feje tompa, érzékszervei is korlátozottan működtek még. 
A gazdi és a titokzatos fehérbe öltözött - amúgy nagyon szimpatikus- néni felemelték az asztalról, majd kivitték és betették az autóba. Korábban nagyon szeretett nézelődni amikor autókáztak, most azonban mozdulni sem tudott. Érzékelte a motor zúgását, a kanyarokat, és a mozgás változásait. Mikor végleg megálltak és kinyitották az ajtót, ismerős szagokkal telt meg az orra. Végre legalább már a szaglása kezdett tisztulni! Tudta, hogy otthon vannak. Felugrott volna, de még mindig nem engedelmeskedtek az izmai, így megvárta amíg barátai kiveszik őt. Egy lepedőbe csavarba szállították, közben odajött hozzá udvari játszótársa is. Kicsi megszaglászta Bundást, és aggódva nézett rá. Tudta, hogy valami nincs rendben, ezért nem hívta szokásos játékukra...

Nem a házikójába vitték, hanem egy olyan helyre, ahol még nem járt előtte soha. Oda csak a két gazdi mehetett be, és most mégis bevitték! Mikor lehelyezték őt a puha lepedőkre, szemeivel alaposan körbepásztázta a környéket. Egyszer kintről már benézett ide, most ahhoz képest üres volt. Mégis minden annak a két embernek az illatával volt tele, akiket nagyon szeretett. Legszívesebben alaposan körbesétált volna, helyette azonban a hideg kezdte el rázni a testét. Fázott, pedig előtte szinte soha. Betakarták, és a gazdi is odafeküdt mellé. Ez esett a legjobban! Lassan már kezdte visszanyerni az erejét, tudta mozgatni a fejét. Igen, de minél inkább erőre kapott, annál jobban érezte a hasánál lévő fájdalmat. Az nagyon rossz volt! Meg akarta szemlézni, megszerette volna nyalni, mert most már ösztönei megsúgták neki, hogy ott seb van. Nem tudta, mert a feje köré egy hihetetlenül bosszantó műanyag lavórszerűséget kötöttek... 

  Napról napra javult az állapota, szépen fokozatosan még a fején lévő akadályt is megszokta. Igaz, jókat csattant néha egy-egy tárgyon amikor rohant, háromszor össze is törte. Olyankor azonban nagyon gyorsan előkerült mindig a gazdi, és már ki is cserélte. Pedig a hasa már jól volt, minden szép lett volna, ha ettől is megszabadulhat!
Tíz nap után újra kocsiba tették, és megérkeztek arra a helyre, ahol mindez elkezdődött. Nem akart bemenni, de a parancsnak végül engedelmeskedett, és bent ott várta a fehér ruhába öltözött hölgy. Nagyon kedves volt, megsimogatta, valamit matatott a hasán, majd levette azt az undorító műanyagot a fejéről! Cserébe hálásan megnyalta a kezét, és már boldogan rohant ki ezúttal már saját lábán az autóhoz. Újra minden a régi!

8 megjegyzés:

L.D. írta...

Ez nagyon aranyos bejegyzés volt.:)
Remélem, már minden rendben! :)

Joe bácsi írta...

Köszi, természetesen! Ez már lassan három hónapja történt! :)

Agnes. írta...

Kedves Joe!

A sok kedves tortenetert es a Toled kapott szavakert, fogadj Te is tolem egyet szeretettel!:):http://eszterszappan.blogspot.com/2011/03/egy-jo-szo-jatek.html

Joe bácsi írta...

:)) Köszönöm, ez nagyon kedves!

ivan írta...

Egy simogató kéz a legnagyobb fájdalmat is feledtetni tudja,(igaz?Bundás.)
Örülök,hogy olyan szemmel világítottad meg a fent leírt eseményt,amit csak az IGAZI állatbarátok tudnak.

annalíz írta...

Eszembe jutott, hogy amikor néha mi is mondjuk: "kutyául érzem magam"- valami ilyesmire gondolhatunk.

KisVirág írta...

...az egyik oldalon nem is olyan kutya a kutya élete, itt pedig kutyául érzi magát szegényke :( vigyázz rá...

Anikó írta...

Szia légyszives nézz be erre a blogra :))

http://eszterszappan.blogspot.com/2011/03/egy-jo-szo-jatek.html

Megjegyzés küldése