A következő megrázó "levelet" az iwiw üzenőfalon találtam. Egy a keringő körlevelek közül, melyekből mellesleg nagyon elegem van. Ezt valami oknál fogva mégis elolvastam, és mivel mélyen egyetértek tartalmával, gondoltam közzé teszem. Mindenki eldöntheti, hogy elolvassa-e, avagy sem. Nekem is van kölyökkutyám, aki sokat eszik, nagyra nő, mindent próbál megrágcsálni. Okos hozzáállással azonban szépen nevelhető, kezelhető. Kutyát, kisállatot tartani felelősség, csak az vegyen magához, aki minden lehetőséggel számolt! Ha pedig mégis rosszul vállaltunk be egy állatot, akkor keressünk neki új gazdit, vagy vigyük állatorvoshoz. A lenti esemény sajnos gyakoribb mint gondolnánk....
Kedves Anyu és Apu!
6 hetesen magatokhoz vettetek, sokat játszottam a gyerekekkel, és nagyon boldog voltam Veletek. Ahogy nőttem, egyre nőtt a mozgásigényem és vele együtt az étvágyam is. A gyerekek nem akartak velem játszani, ha odamentem egy simiért, sokszor még belém is rúgtak. Aztán egy nap beültettetek a kocs ...tovább »...tovább »iba. Én olyan boldog voltam, végre hónapok óta először látok mást is a kennelen kívül. Az autópálya szélén álltunk meg. Eldobtátok a labdámat. Futottam utána, de mire visszaértem, Ti már sehol sem voltatok. Kétségbeesetten rohangáltam a kocsik között, labdával a számban. Az autósok dudáltak, de volt olyan is, aki még rá is gyorsított. Ki akartam futni az út szélére, mert nagyon féltem. Hirtelen egy hatalmas ütést éreztem az oldalamon, és többet nem tudtam felállni. Nagyon nehezen kikúsztam az út mellé. Próbáltam utánatok menni, de nem sikerült. Körülöttem minden véres volt. Fáztam, sötét volt és féltem. A labdámat még mindig fogtam, biztos voltam benne, hogy visszajöttök értem. Hiába nyüszítettem, ugattam, senki nem állt meg segíteni. Többórás fekvés után megállt mellettem valaki, nem törődve a vérrel és a sárral, betett az autóba. Egy fehér köpenyes férfi szaladt a kocsihoz, amikor megálltunk. Már csak a fejét csóválta. Új gazdám, aki 15 perce ismert, nagyon sírt és megölelt. Csak akkor engedtem el a labdámat, hogy megnyaljam a kezét, hogy azt tudjam neki mondani: Köszönöm. Aztán elaludtam, az utolsó dolog, amit hallottam, gazdám kétségbeesett zokogása volt. Már nem félek, nem fázom és nem fáj semmim sem. Meghaltam. Talán ha nem rágom szét a cipőket és nem eszem annyit, még mindig élhetnék...
Küldjétek tovább, tegyünk érte, hogy minél kevesebb állatnak kelljen szenvednie az emberek kegyetlensége miatt!
A levél az ember legjobb barátjáról szól, de macskával is nagyon sűrűn megesik, még gyakrabban mint a kutyusokkal. Nem mentség a túlszaporulat! Mélyen felháborít, és elítélek minden ilyen embertelen, állatellenes cselekményt!
4 megjegyzés:
Aki ilyen tesz megérdemelné, hogy vele is ezt tegyék. Nagyon szomorú ez a történet:(, csak kegyetlen ember tud ilyen cselekedni, ha az állattal meg tudja tenni, akkor mással is meg tudja ezt tenni:) üdvözlettel egy állatbarát
Azon kevés körlevelek egyike, mit én is olvastam.
Egy véleményen vagyunk.
Igen! Felháborítóak ezek a dolgok, de van amikor a jó szándék is kevés. Az elmúlt héten felkerült egy üzenet, hogy egy "golden retriver" kiskutyát elaltnak, ha nem sikerül gazdit találni neki.
Én is szerettem volna befogadni, de senki nem tudta megadni, hogy ki volt az üzenet eredeti felrakója. Nem tudom, mi lett a sorsa szegény kiskutyának? Nap-mint nap látni-hallani sajnos a blogban megírt eseményről. Valóban aki ilyet tesz keményen meg kellene leckéztetni..... , csak az a gond, hogy vannak olyan aljasak, hogy nem hagynak maguk után semmit, hogy meg lehessen őket találni. Üdv.Márti
Igen, én is észrevettem. Még tavasszal kutattam így egy hasonló kutyus után, én sem találtam meg. Talán az emberi butaság csak az oka. Saját ismerősei között hirdeti ki, gondolja majd visszajut hozzá. Igen, de hogyan?
Az elérhetőséget ki kell írni ilyen esetekben! Köszönöm a hozzászólást!
Megjegyzés küldése