Horgászat MJ-vel

   Az elmúlt napok télies időjárása után ma végre kisütött a nap is, én pedig ígéretemhez híven elmentem édesapámmal (MJ) horgászni. Nemrégiben egy blogbejegyzéséhez hozzászólva tettem ezt az ígéretet, amit persze illik is betartani... 

A déli órákban mentünk ki a Desedára, ahol a kikötő ajtaját kinyitva ,Zsömi azonnal a csónakhoz is futott. Pontosan tudja, hogy hova, meddig kell menjen a hosszú stégen. Látszik, nem ma kezdte... 

Az indulás azért nem volt olyan gyors és zökkenőmentes, mert az esőzéseknek köszönhetően a csónak közel a feléig fel volt telve esővízzel. MJ rutinosan beugrott, és alaposan kitakarította a hajót. A fenékdeszkákat is felhajtva szinte szárazzá tette a csónakbelsőt, amíg mi Zsömivel a stégen birkóztunk.

Beszállás után apuék házi kedvence elfoglalta kapitányi helyét, ahonnan csak akkor mozdult el, amikor én félretettem az evezőt. Ilyenkor ugyanis azonnal az ölembe ugrott, nehogy esetleg unatkozni kezdjek!

  Néhány evezőcsapás után eltávolodtunk a kikötőtől, és megkezdhettük a halak kergetését. Ragadozóhalakra vadásztunk: csukára, fogasra.

Amíg én az evezőlapátokkal viaskodtam, és a metsző hideg szélben igyekeztem a csónakot irányban tartani, addig mások szórakoztak. Egy suhintás a csónak orrából kifelé, csobbanás után tekerés visszafelé. A pergetés nem egy unalmas horgászó módszer, ilyenkor bizony több százat is dob a horgász, mire végre megakaszt egy halat...

Végigjártuk, végigpergettük az egész aszalói öblöt. Többször is. A nagy szélben csendes, nyugodt volt a víz. Folyamatosan kémleltük a vízfelületet, esetleges rablások után kutatva. Nem igazán jártunk sikerrel, ezen a napon lusták voltak az uszonyosok! 

 Eleinte kapitányunk is rendületlen figyelemmel kísérte a gazdi minden egyes dobását, szemmel követte a repülő körforgót, nyugtázta a csobbanást. Várta-várta -miként mi is-, az izgalmas fejleményeket.

Az idő előrehaladtával mindannyian egyre jobban kifagytunk. Zsömi is befejezte a kémlelődést, összekuporodott a csónak végében, és várta a pillanatot, amikor félreteszem az evezőt. Olyankor rögtön beugrott a lábaim közé, ott melegedett kicsit, játszott velem. A képen is épp a pillanatot véli felfedezni...

 Ebben az öbölben akasztottuk egyetlen csukánkat, ami sajnos el is ment. A hármas horog ellenére leakadt a rapaláról, valószínűleg nem akadt meg eléggé. Kár érte. A malőr után egy pillanatra kikötöttünk, mert már egyre türelmetlenebbül szólított a természet, és Zsömi is szívesen futkározott volna már egyet. Amíg mi kielégítettük az igényeinket, MJ az elszabadult hal nyomát kutatta.

Nem a csuka volt az egyetlen hal, ami megúszta a napot, egy süllő is szerencsésnek mondhatja magát. Mi már kevésbé. A rendíthetetlen horgásznak, evezősének, és a kapitány figyelmének ellenére ma hal nélkül szálltunk ki a csónakból. De legalább együtt töltöttük a délutánt apa és fia úgy, ahogy már régóta nem volt alkalmunk. Kellemes nap volt, köszönöm a horgászatot!