Réges rég nem írtam már morgolódó, némiképpen neveltető jellegű bejegyzést. Igaz, mostanában amúgy is keveset posztolgatok, de okoskodásom írásbeli hiányának megvan ezen kívül is az oka. Egy tegnapi eset kapcsán azonban elgondolkodtam egy-két dolgon...
Maga az eset szokványosnak mondható történet, nem is részletezem különösképpen. Két fiatal szóváltásba keveredett a buszmegállóban, ami tettlegességig fajult. Eközben érkeztem a helyszínre, és szétszedtem a két jómadarat. A konfliktus maga tényleg mindennapos sztori, gyakorta megesik kamaszok között, akik ilyenkor még jócskán hevesebb vérmérsékletűek, meggondolatlanok. Nem is akarom érte különösebben hibáztatni őket, bár az eset tanulságait egyikükkel alaposan kiveséztem. Ebből ami itt is megemlíthető az az, hogy egy forgalmas út mellett taszigálták egymást, az úttest irányába. Ha bármelyikük kiesik oda...
Ilyenkor szörnyen felelőtlenek a gyerekek, nem gondolnak bele az esetleges következményekbe. Erre azonban ne mondja senki se, hogy bezzeg az én időmben ez elképzelhetetlen lett volna! Én is ilyen voltam diákként, sőt édesapámnak is vannak olyan történetei, amelyek verekedésekről, meggondolatlan tettekről szólnak. A gyerek az gyerek. Nem kell mindent arra hárítani, hogy márpedig a mai gyerekek milyen rosszak! Volt ilyen régen is, van ma, és lesz a jövőben is. Amiben a mai gyerek más, arról pedig a társadalom közönye, a szülők szükségtelenül nagy leterheltsége, a megfelelő felnőtt minta hiánya tehet.
Gondolok itt arra, hogy bezzeg az én időmben elképzelhetetlen lett volna, hogy egy ilyen esetet 3-4 mellettük álldogáló felnőtt szó nélkül végignézzen, itt azonban pont ez történt. Már messziről láttam a "verekedés" kezdetét, ami kisebb taszigálással indult, majd amire megszaporáztam a lépteimet az az volt, hogy egyikük nekicsapta a másikat a buszmegállót jelző tábla oszlopának. A környező felnőttek reakciója annyiból állt, hogy csúnya tekintetek mellett odébb léptek. Nagyon szép mondhatom, pedig az előbb említett mozzanat az út szélétől tíz centiméterre történt. Rosszul is végződhetett volna ugye?
Szerencsére ezek után már az úttól beljebb lökték egymást, és én is odaértem. Közéjük álltam, megállítottam őket, kisvártatva pedig mindenki mehetett a dolgára. Nem értem azonban, hogy miért nekem kellett ezt megtenni? Miért nem állították le őket már jóval előbb? Két felső tagozatos diákról volt csak szó, nem mindenre elszánt bűnözőkről! Szomorú egy tapasztalat volt ez nekem...
8 megjegyzés:
Joe bácsi! Rátapintottál a lényegre. "A megfelelő felnőtt minta hiánya"... Bizony az idősebbek gyorsan kimondják ezt a mondatot "Bezzeg az én időmben ", de ha elmarad a követhető példa mutatása, hamisan hangzik a mondat a szülő, v. felnőtt szájából.
Üdv: Lili
Köszönöm a megerősítést kedves Lili! Örülök, hogy nem csak én látom így!
Tökéletesen osztom a véleményedet. :) Mással kapcsolatban, de valami hasonlót írtam én is nemrég.
http://ezisdius.blogspot.hu/2012/10/gyerekeink-vedelmeben.html
Igen, emlékszem az írásra, olvastam. Osztom is a véleményedet, csak mostanában ritkán szólok hozzá a dolgokhoz. Nem futja még arra is az időmből... :) Köszönöm, hogy te megtetted!
A kamasz is a példamutatásból tanul (igaz?)...
Egyetértek Veled, sajnálom Őket és Téged is, hogy szomorú lettél.
Sajnos ált.iskolás koromban velem is történt hasonló csak, hát én hagytam, hogy a táskámat felkapják mellőlem és kidobják az útra.Igaz akkor még nem volt ekkora forgalom mint napjainkban.
Felnőtt akkor sem mert rászólni a jómadarakra...
Viszont én sem kötekedtem, az sem vezetett volna semmi jóra és nem lett volna megoldás.
Sajnos a mai fiatalok általában azonnal próbálnak "visszavágni" Nem azt akarom mondani. hogy nyuszinak kell lenni, de néha tanácsos lenne ha már a szép szó nem hat.
Sajnos egy megállíthatatlan folyamatnak lehetünk tanúi. Amíg fentről erkölcsi romlást tapasztalunk az egyéni ember, a példamutatandó ember sem kap követendő példát, addig a tapasztalan fiatalságtól sem várható el a normális viselkedés. Én hiába erőlködök, csak ellenérzést gerjeszt jó szándékú magatartásom. Egy fecske nem csinál nyarat. Az már más kérdés, hogy a kellemetlen reflexiók ellenére, én hü maradok „maradi” elveimhez.
Tamás, a te eseted itt az ellenpélda. Ezek szerint régen is voltak olyan felnőttek, akik hátat fordítottak a problémáknak. Ide sem passzol tehát a "Bezzeg az én időmben!" címzetű felkiáltás, kijelentés. Jól látod a mai gyerekek hamar visszavágnak. Talán bennük is nagyobb a feszültség, átivódik beléjük a környezetük, és a társadalom minden nehézsége, problémája, még ha mi ezt nem is feltétlenül gondoljuk, vagy vesszük észre.
Józsikám, maradj csak hű az elveidhez, mert jók azok! Ki tudja? Egyszer majd csak beindul az a bizonyos pillangóhatás!
Megjegyzés küldése