Felnevelt fészekalj (videóval a kirepülés!)

 


  Ma reggel különös és nagyon szép élményben volt részünk Encivel. Szerencsére nem kellett munkába mennem, így nem maradtam le az idei fecskefiókák első szárnypróbálgatásairól!

 

   Talán emlékeztek még a teraszon rejlő fészkünk kalandos élményeire, az újaknak azonban pár szóval gyorsan elmesélem. Idestova több mint tíz éve otthona különböző madaraknak, persze elsősorban a molnárfecskéinknek, hiszen ők építették. Néhány éve az egyik, azóta már jobb létre szenderült cicám megtámadta ezt a kis várat. Elkapta az egyik fecskeszülőt, és kitépett egy darabot a bejáratból. Mindezt az ablakon keresztül tehetetlenül néztem végig, nem tudtuk megakadályozni. Nem is számítottunk rá, nagyot kellett ehhez ugrania a macseknak. Ezt követően az őslakosok jó darabig nem tértek vissza. A következő években mindig megnézték az építményt, de hiába reménykedtem, nem javították ki. Beköltözött azonban helyettük egy rozsdafarkú család, tavaly például az ő életüket követhettük figyelemmel. Szerettük őket is, de szívem csücskei mégis csak ezek a kis frakkos madárkák maradtak.

Múlt ősszel megjavítottam a fészket! Apró agyaggalacsinokat nyomkodtam a sérült bejáratba, mintha ők készítették volna. A különbség a felvételeken is jól látszik. Tavasszal nagyon vártuk, mi fog történni! Az udvari fészket hamar elfoglalták, de ezt jóformán meg sem nézték. Talán már nem számoltak vele. Egyszer Enci közölte velem, hogy mintha bent ülne egy rozsdafarkú, így sokáig ebben maradtunk. Egy-két hete vettük észre, hogy fecskék járják, sőt a bejáraton még igazítottak is kicsit. Meg is lepődtünk, de nagyon örültünk neki! Mindezek után jött a mai slusszpoén, hatalmas fészekalj kirepülését, első szárnycsapásait nézhettük végig. Ezek szerint régebb óta laknak itt, mint mi észrevettük....

Az esti eső maradványait léptem ki megnézni a teraszra. Előttem a földön sok apró madárszemét hevert, ami nem volt idáig jellemző, így feltekintettem, és három még pelyhes tollú fiókára lettem figyelmes, ahogy ott tipegtek a fészek alatti ürülékfogó párkányon. Ettől a pillanattól fogva közel két órát lestük őket, mire az utolsó madárka is elröppent. A kis bátortalanka ennyi ideig hülyített mindenkit! Ezt azért mondom, mert az összes fecsi tuszkolta, löködte, láthatóan biztatta őt, de nem akart menni. Végül egyetlen rugaszkodással olyan természetességgel emelkedett a levegőbe, mintha világ életében ezt csinálta volna. El is képedtünk rendesen!

   Érdekes volt figyelni őket! Mikor valamelyik fióka elröppent, azonnal utána vágódott az egyik szülő. Nem hagyta magára a levegőben, majd kisvártatva együtt visszatértek. Folyamatosan etették a fiókákat a párkányon is, illetve jól láthatóan biztatták egymást szülők, és kezdő pilóták egyaránt. Hatalmas élmény volt! Mindebből néhány felvételt megmutatok Nektek, bár az életben látottakat nem adhatja vissza. Sajnos a legjobb videó (alsó) telefonnal készült, és gyatrább minőség, de remélem tetszeni fog!