Rendkívüliségek, és Chatka

Chatka

   Több okból is rendkívüli volt az idei sítáborunk. Rekordsebességgel betelt a létszám, túl is léptük a tervezett keretszámot. Végül 50 gyerekkel indultunk útnak, öten voltunk síoktatást végző kísérő tanárok, de velünk jött még Ibolya néni, aki többek között a gyógyszerezésben segédkezett, és vittünk magunkkal idén egy orvost is. Ez összesen 57 fő, a sofőrünkkel együtt 58. Ennyien még soha nem indultunk útnak, nem is fértünk mind bele a buszba. A doki saját, hét személyes autójával kísérte buszunkat, ahol a gyerekek mellett csak Mónika néni, és én fértünk már el.

Bejárat

   Ja, hogy mi is az a chatka? A szállásról - amit tavaly bemutattam itt - már indulás előtt tudni lehetett, hogy a főépületben nem fogunk valamennyien elférni, így nekem, a sofőrrel és a dokival együtt ki kell költöznünk az egyik kis faházba, ez szlovákul a chatka. Ilyen sem volt még, eddig mindig elfértünk. A főépület szobáit egyébként elkezdték felújítani, több szoba új bútorzatot, saját fürdőhelyiséget kapott. Szép lett, ám ez is csökkentette a befogadható létszámot. Azt a szobát is átalakították amit kilenc éven keresztül használtam, ezért különösen sajnáltam, hogy ezúttal kiszorultam.

Nappali

A chatka azonban nagyon kellemes kis hely volt, és a kezdeti aggodalmunktól eltérően nem volt hideg sem. Külön kis központi fűtéssel rendelkezett, ami elég jól befűtötte a házat. Egyedül az utolsó éjszaka volt valamiért hűvös lehet, hogy a kinti extrém hideget már nem bírta el. Ekkor ráadásul szegény Zoli is jött-ment egész éjjel a busz és a ház között, ami tovább hűtötte a helyiséget. Szerintem ekkor fáztam egyébként meg...

Új szoba

A kis faház két szintes volt, alul egy konyha, fürdő, valamint egy nappali helyiség volt kandallóval. Fent két szoba volt, ezek azonban olyan picik,  hogy a küszöbről be lehetett esni az ágyba. A kényelmes elhelyezkedés miatt egyikben a doki, másikban a sofőr aludt, én pedig lent maradtam a nappaliban. Erre azért is szükség volt, mert én maradtam odaát a főépületben a legtovább, és reggel is korán mentem ébreszteni.

Rendkívüli volt tehát a tábor olyan szempontból is, hogy ezúttal kicsit kiestem a gyerekek állandó éjszakai felügyeletéből. Velük voltam altatásig, majd az ébresztőtől indulásig, az éjjel azonban a többiekre hárult. Kicsit bántam ezt, mert szeretek ilyenkor a közelükben lenni! Más szempontból viszont kicsit talán nyugodtabb volt...

Új fürdő

Kimaradtam például a betegek kedd éjszakai ápolásából, ami ismét csak rendhagyó esemény volt. Először vittünk magunkkal dokit, és először döntötte le a táborozók közel harmadát egy hányós vírus. Érdekes...

A fenét érdekes, inkább szörnyű volt! Kedden délután kezdődött, az én csapatomból a Danival. Ezen a  napon a Chopok lejtőit jártuk, majd hazafelé jött az első rosszullét. A szállásra visszaérve kiderült, hogy vannak még a kezdők között is többen. Ollé! Estére rohamosan nőtt a hányósok száma, kezdtünk is ám aggódni! Nem tudtuk hova tenni a dolgot, egész éjjel azon agyaltuk, mi okozhatja. Ekkor még gyomorrontásra gondoltunk, elsősorban - elnézést minden szülőtől érte- valamelyik sütire gyanakodtunk. A szállás saját kosztját mindenki megette, de nem volt mindenki rosszul. A sütiknél pedig én voltam az érthetetlen kakukktojás, mert amelyekből a rosszul lévők ettek, én is falatozgattam. 

Konyha a faházban

Nem értettük. A betegség lement mindenkinél egy nap alatt, hányással és hasmenéssel. Végül az bizonyította be, hogy vírus és nem gyomorrontás, hogy 1-1 megbetegedés fokozatosan előfordult még az utolsó napig is. Így hazafelé a buszon bepótolhattam az ápolást, ami kimaradt a chatka miatt, hárman ugyanis ekkor voltak folyamatosan rosszul.

   Mi volt még más mint eddig? Például ekkora hó, és ilyen hideg még soha nem fogadott ott minket! A betegség miatt nem tudtunk szaunázni, ugyanezen okból és a hideg okán nem volt uszoda sem. Eddig sosem dermedt le a buszunk! A legtapasztaltabb síelőkkel először mentem el a Chopokra, ami nagyon nagy élményt jelentett mindannyiunknak. Más volt kicsit az avatás, de az egész tábor is. Mindezekkel együtt azonban szép hetet zártunk, a betegséget eltekintve minden jól sikerült. A gyerekek elégedettnek látszódtak, jövőre is jönni szeretnének. Ha rajtunk múlik, jöhetnek is!

Folytatása következik...   :)