A Gyertyános erdő megszállása

   

  Szombaton egy napra megszálltuk a Gyertyános erdőt,  itt tartott ismerkedési napot az új osztályunk. Zsuzsa nénivel együtt a szülők és gyerekek vendégei voltunk itt csupán, de persze igyekeztünk azért mi is aktívan ténykedni...

  

Délelőtt tíz óra előtt, hosszú kocsisor hajtott be a Gyöngyvirág kulcsosház előtti tisztás parkolójába. Közel harminc gyerek családja lepte el az itt található tó partját, egy kellemesen eltöltendő nap reményében, ami összekovácsolja a gyerekeket, valamint megismerteti a szülőket az osztályfőnökkel és velem. Itt, az 5.b osztálynak vagyok idén a napközis nevelője, osztályfőnök-helyettese. Találkoztam már a szülőkkel értekezleten, illetve délutánonként futólag, de az nem adott alkalmat a mélyebb megismeréshez. Ennek okán külön örültünk a szülők ötletének, és szívesen "áldoztuk" rá a szombati napunkat erre az ígéretes programra.

A gyerekek miután kipattogtak az autókból, máris kezdtek eltűnni a fák sűrűjében, mialatt a felnőttek még a majdani ebédhez hozott kellékeket pakolták. Győztük összetrombitálni a csapatot annak érdekében, hogy Zsuzsa néni vezetésével egy rövid sétát tegyünk a Négy-testvér forrásig, ahol vizet vettünk a paprikás krumpli főzéséhez.

Miután innen visszatértünk a tisztásra, a gyerekek egy behatárolt területen szabad programot kaptak, a felnőttek pedig főztek, ismerkedtek egymással, és velünk pedagógusokkal. Elvittem Encit is, így ő is megismerkedhetett új kis tanítványaimmal, és családjukkal. A főzéstől ezúttal távol maradtam, sőt a beszélgetésből is hamar kirángattak a focizni vágyó fiúk, beálltam egy kicsit közéjük labdát kergetni. Jól esett valamennyiünknek a mozgás, annak ellenére, hogy a vizes és csúszós fűben estünk-keltünk, hamar koszosak lettünk. Igen, még én is! :)

A paprikás krumplit nem sorolom kedvenc ételeim közé, de ez valami isteni lett! Kétszer is merítettem a bográcsból, minden elismerésem a szakácsoknak! Desszertként az anyukák süteményeit kóstolgattuk, ami egy ilyen éhenkórász számára igazán kényeztetően hatott....

 Ebéd után az ifjak gyorsan eltűntek, és hídépítésbe fogtak! Arra lettünk figyelmesek, hogy hatalmas a csatazaj egy ponton, és minden gyerek ott szorgoskodik. Egy keskeny völgy felé kezdtek el hidat húzni, és nagyon ügyesen csinálták! Becsülettel gyűjtötték a környék arra alkalmas fadarabjait, majd rakták őket sorban egymás mellé. Az építmény nagyon stabil lett, bátran át mertem kelni rajta!

Hamarosan az elkészült híd völgyének két oldalán csapatokat alakítottunk, majd számháborúba kezdtünk. Fiúk a lányok ellen küzdöttek, ahol az első csatát a fiúk, a másodikat a lányok nyerték meg. Kúsztak-másztak az avarban, lopakodtak a bokrok sűrűjében, és tulajdonképpen a játék öröme lett a lényeg, nem pedig a végeredmény, ezért döntőt már nem is játszottunk. Nagyon eljárt már az idő, így egy gyors közösségformáló játékot még levezényelt az egyik anyuka, míg a szülők többsége elkezdett összepakolni. Fél öt után fújtam le a kirándulást, amit a pirospozsgás arcú, önfeledten játszó diákjaink nehéz szívvel vettek tudomásul.

    Eszméletlenül jól sikerült napot tudhatunk magunk mögött, az ötödikesek osztályközössége mindenképpen erősödött a kirándulás alatt. Mi felnőttek is jobban megismerhettük egymást, bár mivel sok időmet inkább az ifjak kötötték le, azért nem mindenkivel sikerült sajnos szót váltanom. Sebaj, lesz erre még lehetőség! Zsuzsa nénivel ismét remek osztályt kaptunk, biztosan élménydús négy év elé nézünk!