2011. február 20., vasárnap

Áldozat(okk)á válva

Ott ült saját kis zárt világában, egy sötét és dohos szobában, melynek csak egy nagyon kicsinyke ablaka volt, az is alig engedett be valamicskét a fénysugarakból. Tulajdonképpen gyűlölte ezt a szobát, az apró lakást, sőt az egész házat. A szomszédok mindig fintorogtak ha meglátták, összesúgtak a háta mögött, csak akkor szóltak hozzá, ha valami miatt a nemtetszésüket fejezték ki az irányába. Soha nem voltak barátai, talán csak az általános iskola alsó tagozatán volt néhány játszópajtása, de így utólag visszagondolva ők is sokat gonoszkodtak vele. Homokot szórtak a hajába, teát borítottak a padjába, elkeverték a könyveit, és ha a tanító néni elővette őket, mindig ő húzta a rövidebbet. Mostanra már közelített a negyvenedik születésnapja felé úgy, hogy soha még csak barátnője sem volt.
Jó ideje csak alkalmi munkákat vállalt, az internetet is úgy lopta, hála a vezeték nélküli hálózatok elterjedésének. Egyik szomszéd nem kódolta le a wifi routerét, ő pedig szabadon rácsatlakozhatott. Idővel kezdte megunni a játékokat, helyette a kapcsolatépítés felé fordult. Ami nem ment az életben, nagyon egyszerűnek bizonyult a képernyő előtt ülve. Ezek a közösségi oldalak, különösen a Facebook rengeteg lehetőséget rejtett magában. Létrehozott egy olyan fiktív felhasználót, ahol kikozmetikázhatta saját hibáit. 18 éves, első éves egyetemi hallgatóként mutatkozott be, sportosnak, igazi szívtiprónak álcázta magát. Bejelölgetett boldog-boldogtalant, akik persze visszajelölték, hogy ezzel is gyarapítsák ismerőseik számát. Rácsodálkozott, hogy ez a sok balga kamasz mennyire kiadja magát a hálózaton. Mindent meg lehet tudni róluk, csupa olyat amit normális ember inkább titokban tart. Hetekig csak olvasgatott, kitanulta az aktuális diák szlenget, kifigyelt több, számára csinos tinilányt. Ők kezdték el érdekelni. Mikor már eleget tudott, a csevegőt használva többekkel is ismerkedni kezdett. 

A lány 16 éves, okos, jószívű és jóhiszemű volt. Ez utóbbi tulajdonságát sokan kihasználták az idők folyamán, így kissé zárkózott lett. Megunta, hogy bármilyen buliba menjen is, ott mindig lóti-futinak használják a barátnői, és minden fiút elhappolnak előle. Már többen is elkezdtek neki udvarolni –nem is csoda, hiszen nagyon csinos volt-, mégsem volt még igazi pasija. Erőteljesebb karakterű dominánsabb fajtársnői mindig lenyúlták ezeket a srácokat, lassan már cikinek kezdett számítani, ha egy fiúnak mégis megtetszett. 
Talán ezért is lett Facebook függő. Másból sem állt a napja, csak állandóan a közösségi oldalt böngészte, még tanítási órákon is a mobiltelefonjáról. Még jó, hogy a mobiltársaság ezt ingyenessé tette, mert pénz az ritkán volt a számláján. Szülei ezen a téren szigorúan fogták, tulajdonképpen ők nem is tudtak erről az egészről. Ügyesen intézte. 
Pár hete kezdett el írogatni neki ez a titokzatos idegen. Nem tudta hogyan néz ki, mert profilképének kedvenc focistáját tette ki, de nagyon szimpatikus volt. Jól el lehetett vele beszélgetni, megértő és vicces volt. Kicsit furcsállta ugyan, hogy szinte mindenben egyezett a véleményük, de örült neki. Görcsösen vágyott már a szerelemre, szinte mindegy volt ki lesz az, csak legalább átlagos kinézetű és intelligenciájú legyen. Most pedig kezdte azt gondolni, hogy rátalált a lelki társára… 

Ravasz mosollyal az arcán állt neki körmönfont tervének. Most már nagyon kellett neki a lány. Mindenképpen rá kellett vennie, hogy valamelyik közeli este találkozzanak egy eldugott helyen, ahol senki sem jár. Volt a kis csaj lakhelyének közelében egy semmitmondó, elhanyagolt park, tele sűrű bokrokkal. Harmadik estéje ment már rá, hogy feltérképezze. Nem bánta, mert közben végre kimozdult otthonról és volt egy célja. Rég nem volt már semmi, amiért így megtett volna mindent. Bomlott agyában ördögi terv kovácsolódott, melyről talán ő maga sem tudta mennyire gonosz. Látta maga előtt ahogy ő meg az az ártatlan ifjú kis csemege… 
Szinte remegett, ahogy a lány válaszára várt. Izzadtságcseppek gyöngyöztek homlokán, torzonborz szakálláról lecsepegett az asztali vörös, telibe találva a nedves portól és ételmaradékoktól ragadó billentyűzetre. Szemei kidülledtek az izgalomtól, még pislogni is elfelejtett, annyira koncentrált a villogó képernyőre. Tökéletesen felállított csapda volt, amibe egy ilyen naiv, szerelemre éhes kis csitrinek bele kellett sétálnia! A fénykép amit ő saját magáról átküldött, egy svéd fiú profilképe volt, pont olyan, amilyen a lánynak a zsánere. Jól ismerte már az áldozatát, biztos volt a sikerben, csak ez a várakozás… 

Éjjel fél tizenegy magasságában piros-kék fények villogására lehettek figyelmesek azok, akik a park közvetlen környezetében laktak. Rendőrautók és egy mentő érkezése zavarta meg a környék megszokott nyugalmát. A nyomozó éppen akkor érkezett a helyszínre, mikor a mentősök a földön heverő emberi alakot áttették a hordágyra. Meztelen alsótestét diszkréten letakarták, fején már átvérzett a friss kötés. Elhaladtak mellette, a kicsit odébb álló zokogó alakhoz, akit épp egy másik mentőorvos vizsgálgatott. Egyik közrendőr egy pokrócot terített rá, hogy szanaszét szaggatott ruháját kissé eltakarja. A lány hálásan pillantott fel rá, szemein még látszódott a sokkos állapot, de már kezdett megnyugodni. 
Az orvos engedélyezett egy rövid vallomásfelvételt a nyomozónak, ő pedig elővette jegyzetfüzetét…. 
Nem ez volt az első ilyen eset, amiről a kislány most beszámolt neki, de most szerencsés véget ért a dolog. Lélekjelenlétének köszönhette, hogy megmenekült. Látszólag hagyta, hogy a férfi rámásszon, majd váratlanul beletérdelt az ágyékába. A fájdalomtól földön hempergő támadót ezután vágta fejbe egy vastag faággal. Higgadt, józan magatartása védte meg a nyilvánvaló erőszaktól, nem úgy mint a legutóbbi hasonló eset áldozatát. 
Mielőtt a mentősök elindultak volna a kórházba, belepillantott a véreres őrjöngő szemekbe. Meghökkent, mikor egy régi osztálytársára ismert ebben a hordágyhoz bilincselt emberi roncsban. 

A másnapi kihallgatás után már minden világos volt. Társadalmi elkorcsosulásunk, szeretethiányunk, az internet túlzott térhódításának következményei mindez. A nyomozó tulajdonképpen az éjszakai támadót is áldozatnak tekintette. Rettenetes bűn elkövetésére készült, amelyre nincs mentség. A pszichológiai szakvéleményre még várni kellett, de tudta mi áll majd benne. Belegondolt a régmúlt időkbe, amikor ő is azok közé tartozott, akik ezt az akkor még ártatlan és szerencsétlen ifjút csúfolták, minden ok nélkül bántották. Önkéntelenül is elkezdte magát hibáztatni, pedig több mint húsz év telt el azóta… 

16 megjegyzés:

Bojtor Zsuzsi írta...

Joe bácsi ez..ez meghökkentő..jó értelemben..:) nagyon tetszett,de mégis megrendített a történet.hatásos novella.:))
gratulálok!!!:)

MJ írta...

Sajnos valósak az alapok, amire "építkeztél". Ha csak egy, egyetlen egy ...... akkor már nem írtad meg hiába.

Agnes. írta...

Ilyenkor az a szomoru, hogy barmi jo szuletik, pl az, hogy az otthonodban van egy "konyvtar", osszekot oriasi tavolsagokat, nehany a net josaga kozul, de megis, azonnal ott van mellette a rossz..
Jo, aktulais iras Joe!es oktato jellegu!

Szep Vasarnapot!

Anikó írta...

Gratulálok és csatlakozom az előttem irókhoz:))

Joe bácsi írta...

Zsu örülök, hogy tetszett! Egy ok, amiért káricálni szoktam a Facebook féktelen használata ellen.
Remélem tényleg lesz némi hatása. Nagyon sok olyan információt adnak ki magukról az én kis neveltjeim is, amiket nem kellene. Pl. mikor hol vannak ők, vagy a szüleik... és még sorolhatnám!
A net hasznossága vitathatatlan, én is lógok rajta eleget... ám a veszélyeivel tisztában kell lenni! Köszönöm Nektek, vigyázzatok magatokra! Kellemes napot kívánok!

Magdi írta...

Nagyon mély, lélekből íródott történet.
Annyira élethű és annyira tanulságos.
Szeretettel.
Magdi

annalíz írta...

Uramatyám!A hideg kirázott, ahogy olvastam a történetet...A megrázó az, hogy mind a kislány, mind a támadója áldozatok.Anyukák! Nagyon nagy a felelősségünk!

Anna írta...

Remélem, megszívlelik, akiknek íródott!

Szato írta...

Egyből a Cukorfalat című film jutott az eszembe: http://www.imdb.com/title/tt0424136/

Joe bácsi írta...

Anna, én is ezt remélem!
Szato, ezt még nem láttam... de megnézem. :)

Hanczur írta...

A kislány pedig elolvasta a róluk szóló újságcikket. A tévében a lengyel pápáról szóló filmet vetítették éppen, és ez a tizenhat éves kamasz felül emelkedett mindenen.
A vizsgálódó rendőrökhöz fogok menni. - mondta anyjának, és farmerben, festék nélkül, szürke egérnek öltözve megkereste a nyomozót.
Én vagyok az a lány, akit meg akartak erőszakolni. Szabó Katalin.
Cser Béla. Tessék, vallomást akar tenni?
Találkozni akarok azzal az emberrel.
A nyomozó nem árulta el a meglepetését, de visszakérdezett
Az elkövetővel?
Igen.
A nyomozót a rendőrség előtti parkolóban csípte el, és esethez sietett volna. Szívesen lerázná ezt a majdnem nőt, meg zavarta is, hogy nincs ideje.
Jobb dolgod nincs?
Meg akarok bocsátani neki!
De ettől még elítélik. Bíróság elé fog állni, és megbüntetik.
Tudom.
Béla zsebébe nyúlt a cigarettás dobozért, aztán eszébe jutott, hogy ki tudja, milyen törvényt hoztak megint, inkább a pisztáciás zacskót húzta elő.
Vegyél! - nyújtotta a lány felé a zörgő zacskót!

Hanczur írta...

Szia!
Megpróbáltam tovább görgetni a történetet, de az összes párbeszédből kivette a gondolatjelet.
Bocs!
Azt hiszem, ha ilyet akarok Veled játszani, akkor a saját blogomon kell megírni, és idelinkelni.
De még meg sem kérdeztem, hogy tetszik-e a játék.
Vagy inkább zavarba hoz?
Mindegy, ha katónak van kedve táncolni, akkor várom a bólintást.

Joe bácsi írta...

Semmi gond, kedves játék, nem jövök tőle zavarba. Elolvastam a folytatást a blogodon, érdekes... további problémaköröket vet fel. Jó!

Hanczur írta...

De most visszadobnám a lasztit.
Te jössz! :-)

Tameri írta...

Remek írás. Jól kiélezted a történetet.
Tetszenek a tanmeséid... az, hogy a fiatalokról írsz, de nem csak fiataloknak.
Tudtam én jó író vagy! ;)

Joe bácsi írta...

Köszönöm!

Megjegyzés küldése