2013. november 12., kedd

Őszi lombtaposás


 November elején már hagyományosan kerül megrendezésre a Zöldpont őszi túrája, amelyre mindig szívesen, és nagy létszámmal vonulunk ki. Most is így volt, szombaton 58-an vettünk részt a Kisfaludy Tagiskola színeiben ezen a megmérettetésen. Ezzel a létszámmal mi voltunk legtöbben a kaposvári iskolák közül. Kati néni egy nagy létszámú, főként alsósokból és szülőkből álló közösséggel a kisebb távot, én pedig 15 fővel a harminc kilométeres hosszú túrát teljesítettük a Zselic erdeiben. 
 

Szép időnk volt, nem panaszkodhatunk. Még a hideg esős idő beállta előtt, kellemesen enyhe, borongós napon taposhattuk a természet által elénk kiterített lombszőnyeget. No meg a sarat, mert az is volt bőven! Néha bokáig süllyedtünk, a kikerülhetetlen trutyiban, de ez persze cseppet sem rontotta el a kedvünket. 


Régi túracsapatom új lelkes próbálkozókkal bővült, nagyon örültem a
magas számú részvételnek. Még az új ötödikes osztályom három tagja is bevállalta a nyolc órás kemény talpalást, és remekül állták a sarat! Állóképességükkel nem is volt gond, csupán a rosszul választott cipő okozott nekik kellemetlen perceket, de tántoríthatatlanul mentek a cél felé. Büszke voltam, vagyok rájuk! Csakúgy, mint a többiekre. A hetedikesek közül voltak a legtöbben. Tavaly év végén nagyon szomorúak voltak, hogy idén már nem tanítom őket, talán ezért is jöttek el most olyan sokan. Jól esett! Jól éreztük magunkat így együtt, noha nem pihentünk a 31 km megtétele alatt.
   Kemény, de kellemes nap volt ez. Sportos, és egészséges. Nem az első, és nem is az utolsó, de biztos, hogy kivételes. Mint minden olyan nap, amikor egy ifjú társaságot az egészséges életmód felé terelünk sikeresen...










































































 



















2 megjegyzés:

MJ írta...

Még mellé szerencsétek is volt, aznap kitartott a jó idő! :)

Joe bácsi írta...

A végén azért már csöpögött az eső, de igen, szerencsénk volt! :)

Megjegyzés küldése