2013. február 6., szerda

Defektes kezdet

   Sítábor. Szép lassan beszámolok erről is néhány bejegyzésben, ahogy a munkám és Médi engedi. Röviden? Jó volt mint mindig, emlékezetes és szórakoztató. A defektes kezdés ellenére ismét sikerrel zártuk a tábort, balesetmentesen.

   Defektes kezdés? Szó szerint. Szlovákiában, már kb. 50 km-el a határ után Krupina határában égett gumiszagra, és füstre lettünk figyelmesek. Sofőrünk félrehúzódott, majd a szemle után bosszúsan közölte, hogy egy papucs szétesett. Közelünkben volt egy benzinkút, és mivel a hátsó tengelyen négy kerék van, lassan elgurultunk odáig. Ekkorra a nagy súlytól, már a hiányzó gumi melletti is elkezdett engedni. Kettős defekttel voltunk kénytelenek megállni. Zoli azonnal intézkedett, és csak a szlovák segítőkészség hiányosságának köszönhetően álltunk feleslegesen három órát.
A benzinkutasok és egy helyi rendőr ugyanis barátságtalanul lepattintott minket, mondván vasárnap délután nincsen gumis, nem tudnak segíteni. Mint kiderült, csak nem akartak. Budapestről a defekt után három órával elindult ugyan felénk a két új kerék egy szervizkocsival, de ekkor már sűrű havazás volt. Sofőrünk nem akarta, hogy a gyerekekkel tovább kelljen várnunk, így helyi mentesítő után kezdett el kutakodni. Ezt hallotta meg egy helyi férfi, aki már segítőkészen állt a helyzethez. Kiderült, tőlünk pár száz méterre hatalmas gumiszerviz található, akik pár perc alatt ott is voltak nálunk. A gyerekek átsétáltak oda, mi Zolival elgurultunk a műhelyhez. Mire odaértünk, teljesen leengedett a másik sérült gumink is. A szerelőműhely dolgozói azonban rendkívül barátságosak voltak! A gyerekeknek meleg helyet biztosítottak, teával, kávéval kínáltak minket. A lehető leghamarabb megoldották a problémánkat, míg az ifjúság a helyzet ellenére is jól érezte magát. Kalandos kezdet volt az biztos!
   Időben megcsúsztunk ez igaz, de nem is hajtott a tatár senkit. Ifjaink nagyon szépen, türelmesen álltak a dologhoz, valahol még élvezték is a kialakult szituációt. Közben a havazás egyre sűrűbb lett, szép fehér tájon át gurultunk be a szállásra este tíz óra körül, vadonatúj papucsokkal.... :)

1 megjegyzés:

MJ írta...

Minden kezdet nehéz. :)) ... Meg néha drága is.

Megjegyzés küldése