2012. december 19., szerda

Nem várt meglepetés

    A babázáson túl persze ugyanúgy zajlik az élet, mint eddig bármikor. Benne is vagyok természetesen a mindennapok sűrű körforgásában, és lenne egy-két témám az iskolából, amelyeket meg szeretnék írni. Például az évfolyamestek, melyek sikerrel zárultak idén is, felvételeket készítettem róluk. Talán egyszer eljutok odáig, hogy fel is tegyem őket.... :)

  
  December közepe felé haladunk, mindenki az adventi készülődés jegyében sürög-forog, várjuk a karácsonyt. Az ünnep előtti utolsó hetet tapossuk, már állnak az osztálytermi karácsonyfák, zajlanak a díszítések, sőt több helyütt már az ajándékozások is megtörténtek. Nálunk is!
Hagyomány, hogy az osztályközösségben kihúzzuk egymás neveit, amiben persze az osztályfőnök és helyettese is részt vesz. Rendszerint rövid verseléssel jellemezzük a kihúzott társunkat, mielőtt kezébe nyomnánk jelképes ajándékunkat. Idén nagyon szép rímes jellemzések születtek, érezhetően fejlődnek tanulóink. Legalábbis ezen a téren... :P
Engem Matyi húzott, aki a következő versikével készült:

Törtem, törtem a fejem,
erőltettem az eszemet.
Ha megfejted e rejtvényt,
kész lesz a felelet.
Sokat dicsér ő, de ha kell,
hangja magasan ívelő.
Amikor a decibel nő,
szemét összehúzza ő.
De ne legyen benned félsz,
mert mindig segítőkész.
Találd ki, hogy kicsoda ő!
Kitaláltuk... :) Nagyon aranyos, köszönöm neked itt is Matyi! Tényleg magamra találtam a sorok között!

Mikor lezajlott a teljes ajándékozás, egyszer csak váratlan meglepetésben részesültem.  Hirtelen elém penderedett osztályunk két képviselője, és külön ajándékkal leptek meg a szülők, valamint valamennyi osztálytag nevében. Médea születése alkalmából kedveskedtek nekünk egy maradandó, névre szóló, mindig emlékezetes kis tárggyal, egy gyönyörű lámpácskával. Sőt még egy aranyos apró méretű pólócskát is kaptunk mellé! Igen meghatódtam!
    Médi szobájának örökös dísze lesz, nagyon fogunk vigyázni rá. Talán teljesen véletlenül, de pont az egy hónapos fordulónapon sikerült átadni, ezt a nagyon kedves figyelmességet, aminek mindhárman örültünk. Anya, apa, és a kicsi lány.... Mindannyian KÖSZÖNJÜK!

7 megjegyzés:

Macsek írta...

:))) Olyan jó volt ezt most olvasni :) Igazán szeretnek a tanítványaid és ez nem véletlen :) Szép Karácsonyt mindhármótoknak!

annalíz írta...

Igen.Nagyon kedves ajándék...Boldog karácsonyt Nektek!

Meggyes József írta...

Kellemes Ünnepeket Kívánok én is Nektek!

alterego írta...

Meghitt, békés , boldog ünnepnapokat kívánok Mindhármótoknak, némi alvással füszerezve!

Gyula Guzner írta...

Itt van a szép, víg karácsony,
Élünk dión, friss kalácson:
mennyi finom csemege!
Kicsi szíved remeg-e?

Karácsonyfa minden ága
csillog-villog: csupa drága,
szép mennyei üzenet:
Kis Jézuska született.

Boldog, békés karácsonyi ünnepeket kívánok az egész családnak!

Dius írta...

Gyönyörű ajándék. Annyira jó, hogy így szeretnek a tanítványaid.
Békés, boldog ünnepet kívánok nektek. :) Élvezzétek ki a szünet minden percét együtt. :)

batorba írta...

Kellemes, békés karácsonyi ünnepeket kívánok!

Szeretettel:

„Batorba” Csilla

„Van a csoda... Karácsony csodája. Amire várunk. És ami teljesedik. De ez a csoda nem a színes szalagokkal átkötött dobozokban rejlik. Nem a feldíszített zöld fenyő alatt találod. Ezt a csodát másutt kell keresni, másutt lehet megtalálni. Ez a csoda a kedves szavakban, őszinte, szívből jövő kívánságokban, szerető érzésben érkezik. És kell ennél nagyobb ajándék? A következő háromszázhatvanöt napban ezek kísérnek, ezek adnak erőt. Nem a csomagokban lapuló tárgyak, hanem csakis ezek. Csak ezek... Ez a karácsony csodája.” Csitáry-Hock Tamás

Megjegyzés küldése