2012. október 2., kedd

Hőseinkkel találkozhattunk

    Kaposvárra látogatott Szilágyi Áron, a londoni olimpia első magyar aranyát megszerző vívónk, és Dani Gyöngyi a paralimpia ezüstérmese. Velük, és Gyurta Dániel edzőjével is találkozhattunk a Szivárvány Kultúrpalotában.


   A találkozóra meghívták a város iskoláinak kiemelkedőbb sportolóit, testnevelő tanáraikat is. Nagy örömmel tettünk eleget a meghívásnak, hogy jelenlétünkkel tisztelegjünk a kaposvári kötődésű sportolók teljesítménye előtt. A beszélgetést Péter Attila vezette, a tőle megszokott laza magabiztossággal, így az első pillanattól kezdve egy jó hangulatú, érdekfeszítő társalgást követhettünk figyelemmel. Bár kevés olyan sztorit hallhattunk, amit még nem hozott le a sajtó, mégis jó volt mindezt élőben hallani az ő szájukból. A végén pedig természetesen nem maradhattak el a közönség kérdései sem. A gyerekek meglepő bátorsággal és érdeklődéssel faggatták a bajnokokat, majd az is kiderült, hogy a látogatók nagy része szintén olimpiai szereplésről, éremről álmodozik. Ha ilyen embereket tekintenek a tanulók példaértékűnek, mindenképpen reménykedhetünk...
Nem maradt el az autogram osztás sem, miután a sajtó kifaggatta hőseinket elindult az aláírásgyűjtő roham. Ezt mi már nem tudtuk megvárni, de egy Kisfaludys szülőpárnak hála, azért csak sikerült szereznünk az iskolának két értékes szignót a végén... 

   Miközben Dani Gyöngyit hallgattam, csodálattal töltött el a személye - Áron már korábban is lenyűgözött-, és közben igencsak morgolódtam magamban. Gondolok most arra, hogy míg az olimpiai eseményeket folyamatosan nyomon tudtam követni a közszolgálati televízióban, addig a paralimpiáról jóformán csak az interneten keresztül tudtam. Ott figyeltem is az eseményeket, és már akkor sem értettem. Most, hogy személyesen is találkozhattam egy paralimpikonnal, még inkább érthetetlen számomra ez a negatív megközelítés. Hiszen ők ugyanolyan teljes értékű emberek, sportolók, mint az olimpikonok. Sőt, nekik eleve nagyobb pszichikai gátakat kell áttörniük a győzelemért... Minden tiszteletem Nekik is! Köszönöm, hogy példát mutatnak nekünk!

5 megjegyzés:

merjoe írta...

Büszkék lehetünk olimpikonjainkra, kitartásukra és eredményeikre. Példaértékű. Örülök, hogy a fiatalok körében is.

Szitya írta...

Tudod, Joe bácsi, van itt még valami, ami meg engem foglalkoztat. Mert olimpiai bajnokká válni jó. És az olimpiai bajnok edzőjének lenni is nagyon jó. Sikerül jól átadni a tudást, megértetni a trükköket, jó látni, ahogy sok esetben túlszárnyalja a tanítvány mesterét. De mekkora, milyen hatalmas teljesítmény a paralimpikonok edzőinek munkája!!! Hiszen nekik meg kell érteni a szinte mindig más fogyatékosságot, és aszerint kell komoly munkát végezniük! És ki ismeri őket? Pedig az ő munkájuk legalább annyira elismerésre méltó, mint maguké a paralimpikonoké! Kik azok az emberek, akik ilyen áldozatos munkára képesek? Te ismersz ilyeneket, tudod a nevüket fejből? Bevallom, én nem. Pedig...
Na puszi!
Szilvi

merjoe írta...

Tudod, Szilvi, az élet minden területén így van. A háttérben tevékenykedők névtelenek maradnak, pedig nélkülözhetetlenek. Sőt...

Joe bácsi írta...

Nagyon igazatok van! Szitya, jól megfogalmaztad, és jó hogy szóba hoztad! Valóban nem tudok egy ilyen nevet sem említeni fejből, de ez talán másképpen lenne, ha legalább akkora figyelem illetné őket, mint olimpikonjainkat. Akkor biztosan tudnék ilyen neveket említeni. hiszen a sportközvetítéseken mindig szóba kerülnek az edzők is.
Merjoe is jól belecsapott a lecsóba, mert ha jól belegondolunk, tényleg mindenhol így van ez. Magyarországon nem divat megbecsülni a mások munkáját, itt a másikkal szembeni irigykedés a menő -háttérismeret nélkül -, még ha nincs is igazuk...

alterego írta...

Nagy szerencse, hogy valódi példaképekkel találkozhattak a gyerekek. Igen nagy hiány van benne manapság.Nem árt, ha a szorgalommal, kitartással, erőfeszítésekkel járó,és csak így elérhető dicsőség újra felértékelődik a szemükben.

Megjegyzés küldése