2012. augusztus 30., csütörtök

Amikor egy kicsiny falu temploma is megtelik...

     Van egy gyönyörű szép falu Tolna megye szívében, ami egykor hatalmas községnek számított. Már a török időktől fogva lakott volt, elsősorban német ajkú telepesek lakták. Mucsi a párom szülőfaluja, pár évtizede még virágzott, volt általános iskolája, óvodája, gyönyörű szép temploma, amely még udvarlásom idején is gyakorta feltelt a katolikus hitközösséggel. Zsáktelepülés révén azonban folyamatosan elszegényedik, a hajdan volt őslakosok üres házaiba pedig az ország távoli részeiből érkeztek olyan családok, akik teljesen más szemléletet, munkamorált, gyakran szociális problémákat hoztak a faluba. Az 1781-ben épült templom ma már gyakorta marad közel üres állapotban misék alkalmával, pedig az ország egyik legszebb kis temploma. Enikővel legalábbis annak látjuk!


   Enikő több éves ministrálása, első áldozása, de még az én felnőttkori keresztelőm, első áldozásom, és az esküvőnk is Isten ezen házához fűződik. Születendő gyermekünk is mindenképpen itt fogja megkapni a keresztséget! Nagyon megszerettük, és fájó volt azt látni, mennyire elnéptelenedik. Papja, és a régi közösség még megmaradt tagjai mindent megtesznek, hogy fennmaradjon, esetleg népszerűbbé váljon a betelepült lakosság körében. Egy éve alakult az Együtt Mucsiért Alapítvány, mely az utóbbi időben hangversenyeket is szervez a templomban. Augusztus 19-én egy nagyon hangulatos musical-operett esten vettünk itt rész, amit a másnapi búcsú alkalmából szervezett meg az alapítvány. 
Varga Ildikó Rita Anna (VIRA) és növendékei egy zenés nyáresti utazásban részesítették az érdeklődőket Amerikából Anglián, Franciaországon és Ausztrián át Magyarországig. VIRA, Ázsoth Szilvia, Kovács Melinda, Mayerné Krép Csilla, és Paczári Dániel dalaira olyan sokan eljöttek, hogy még a fenti karzat is megtelt! Azon túl, hogy az énekesek igazán kellemes hangulatú estet teremtettek, öröm gyúlt a szívünkben a sok embert látva. 
   Ki tudja? Talán egyszer misén is újra ennyien lesznek? Nagyon reménykedünk ebben! Ez a település sajnos távol esik a nagyobb városoktól, kevés a munkalehetőség. A környék azonban gyönyörű, csendes, kiváló pihenőhely, akár nagyszerű üdülőfalu is válhatna belőle. A templom pedig az Isten és lelkes közösségének köszönhetően remélhetőleg még sokáig nyújt vigaszt és védelmet az itt élőknek, vagy a távolabbi, de mégis lelkes hívőknek, mint amilyenek mi is vagyunk...
 

7 megjegyzés:

Adelid írta...

Tényleg a (zsák)falvak baja az elnéptelenedés, a szemléletváltás pedig a másik. Pedig a falvaknak megvan a maga varázsa.

Gyertek el Tarnaszentmáriára, ott is van egy kis templom, s talán az ország legrégebbije. Ha valóságban nem is, de hamarosan virtuálisan velem ellátogathattok oda. Már készül a blogbejegyzésem róla.

Joe bácsi írta...

Megtekintjük! Virtuálisan biztosan, de remélhetőleg egyszer a valóságban is eljutunk majd oda!

Mági írta...

Szép és szomorú írás...

annalíz írta...

Szorítok Mucsinak....Lelki szemeim előtt a szülőfalum példája lebeg. Alig van benne élet.

VRJúlia írta...

Örülök ennek a vonatkozásnak, amit én most olvasok először itt, ti. a vallásos töltetet...talán mulasztás ez részemről, és volt már előzőleg is...Most mindenképpen olyan jül hat rám.
Minden jót!

Magdi írta...

Nagyon szép falu lehet:) Jó érzés ilyen szeretetteljes írásokat olvasni.

Kósa Márta írta...

Vannak falvak, ahol a kiüresedett portát nem adják el idegeneknek, összeszedik a pénzt és magtartják.
Mi egy nógrádi csodahelyen vettünk telket, jól körbeszimatoltak bennünket, amikor eladó telek után érdeklődtünk, s némi infó birtokában mutattak is, meg is vettük.
Bár azt a nyugalmat, összetartást élnénk meg igazi lakóhelyünkön, amit ott tapasztalunk!
Kis kápolna előtt haranglábat renováltak, ünnepség keretében szentelték fel, felemelő volt!

Megjegyzés küldése