2012. május 30., szerda

Jóllakott ötödikesek

   A történet ha Ádám-Éváig visszavezetném, mondhatni már hagyomány nálunk, hiszen az előző osztályt is többször vittük pizzázni Zsuzsa nénivel. Ennyire azonban mégsem szaladnék  vissza, elég csak a közelmúltban lévő papírgyűjtésig. Ott dolgozott meg igazán az osztály napközis csoportja a mai ebédért...


Történt ugyanis, hogy a tavaszi papírgyűjtés kissé elhúzódott a délutánba, miután a szállító cég nem küldte időben a második konténert. Több felsős osztály járt úgy, hogy a tanulóinak menni kellett haza, vagy az iskolán kívüli kötelező délutáni programjaikra. Mónika néni ekkor tette meg csoportom felé visszautasíthatatlan ajánlatát, 10000 ft pizzautalvánnyal jutalmaz bennünket, ha vállaljuk a hátramaradt osztályok papírkötegeinek kihordását, mérését. Naná, hogy elvállaltuk! Keményen dolgoztak a szorgalmas kis "apróságok", aminek most meglett a jutalma. 
Zsuzsa néni leszervezte az egyik városi pizzázóban a déli programot, amiből egy kis osztálypénzzel is megtámogatva nagyszerű ebéd kerekedett. Még sok nagyszájú fiún is kifogott az adag, úgy jól lakott mindenki, mint a duda!
Én kissé késve érkeztem a mulatságra, mivel ma volt a kompetenciamérés, és felmérésvezetőként a nyolcadikosokat sanyargattam a központi feladatlapokkal. Miután ők ügyesen túllendültek a hosszú délelőtt fáradtságos munkáján, egyik kollégám leszállított a csoportunk után, így pont akkor érkeztem, amikor az utolsó adagokat kihordta a pincérlány. Hiába, időzíteni tudni kell!  ;-)

   A jóllakott kis ötödikesek kissé vontatottan húzták vissza magukat az iskolába, ahol a délutánt játékosan zárva, végül kellemes napot hagyhatott mindenki maga után. Úgy láttam, hogy a kimaradt menza után pedig senki sem bánkódott...

3 megjegyzés:

Adelid írta...

Azt meghiszem, hogy a kimaradt menza után senki sem bánkódott. Azért nekem volt kedvencem a menzán is, mert nálunk a rakott kelt nagyon jól készítették. Persze egy pizzával azért mégsem ért fel!:)

Apa54 írta...

Megvan a hétvégi menü. Kösz a tippet.

Joe bácsi írta...

De nem ám! Egyébként nálunk sem rossz a menza, én is ott eszem. Egészen jól főznek, nincs okunk a panaszra.
Jó étvágyat hozzá! :))

Megjegyzés küldése