2012. február 14., kedd

Ömlesztett zárszó

   Sítáboros bejegyzéseimet kívánom most már végleg lezárni. Sok mindenről nem esett szó itt a blogban, de ezt az élménydús hetet szavakba, írott formába önteni szinte lehetetlen. Akik várják a beszámolókat, talán többet szeretnének tudni, főleg a szülők. Magam is tapasztalom, hogy a gyerekek ha megkérdezik őket a tábori eseményekről, lezárják pár szóval, majd mennek is tovább. Sokszor a család többet megtud itt tőlem a hét eseményeiből, mint tulajdon csemetéjétől...

   Ezzel együtt azonban én is rövidre zárom most már. A kezdők küzdelmeiről tavaly már írtam (kattints ide), és ez majdhogynem igaz az idei évre is. Mindenki nagyon szépen megtanulta az alapokat, többen eljutottak a párhuzamos lendületű siklásig is. Ügyesek voltak nagyon, mind a gyerekek, mind a velük együtt szenvedő két oktatójuk. Lelkes munkájuk nehézségeit csak az képes igazán megérteni és értékelni, aki próbált már valaha is egyszerre 20 gyereket megtanítani a síelésre. Persze kell ehhez a gyerekek szorgalma, ügyessége is! Volt olyan nyolcadikos tanuló, aki életében először állt lécre, a tábor végén pedig már az én csapatomat kísérte, magabiztosan, apróbb bizonytalanságokkal csupán. Magam is meglepődtem!
Ám nem csak síelésről szólt a tábori élet. Ahogy az elmúlt évben bemutattam, esténként nagyon élvezetes közös játékok zajlottak a társalgóban, vagy a sportszobában. Társasjátékoktól, kártyapartiktól volt hangos a közösség, miközben a pótvacsi finomságait habzsoltuk. Egyik este Mónika néni vezényletével mind az ötven gyerek, és a velük lévő felnőttek is közös interaktív játékokkal múlatta az időt. UM nagy ebben! Ugye lányok-fiúk?

Sajnos a vírusunk megakadályozta az uszodai programot, ami a hideg idő miatt amúgy is csak a szaunára és a jakuzzira korlátozódott volna. A medence felfűtését nem vállalta a helyi apparátus, ami a kinti közel 30 fokos hideg mellett abszolút érthető is volt. Kicsit sajnálom, mert üde színfoltja szokott lenni a hétnek...














Csütörtökön szokás szerint felavattuk a kezdő síelőinket, ezúttal a haladó csoport minden tagjával közösen. Én a léccel hagyomány szerint sízővé fogadtam tanítványainkat, majd a többiek összefogott kesztyűvel mérhettek apró -fájdalommentes- csapást arra az újoncra, akiről tudtak valami vicceset mondani a hét kapcsán. Jókat derültünk ezen az estén, szokás szerint jó hangulatban telt el a sokak által egész idő alatt izgalommal várt pillanat.
Idén is velünk voltak az apróbbak kabalái, amik között természetesen én is találtam megint egy kedvencet. :)
Utolsó reggelünkön pedig felkaptam a fényképezőgépet, és régi rossz szokásom szerint azzal indultam el ébreszteni a még kába ifjakat. Hiába voltam azonban korai, a rutinos "öreg rókákat" nem bírtam meglepni, már vártak rám! Kristóf például az ágy alá menekülve próbálta megúszni a kép elkészültét, természetesen kevés sikerrel...
 

   Sok-sok minden kerülhetne még ebbe a szövegdobozba, ha kicsit megerőltetem magam, még hosszú ideig tudnám rabolni az időtöket meséléssel. A tábor ez évi lakóinak például még készül valami meglepetés... Valamikor azonban be kell fejezni, így ami történet kimaradt a beszámolókból, az most már maradjon meg a táborozók berkein belül. Remélem tetszettek a történetek, és velem tartotok majd jövőre is. Mert lesz még Kisfaludys sítábor!




2 megjegyzés:

Adelid írta...

Élvezetes arról olvasni, hogy a gyerekek mennyire is tudnak még értelmesen is szórakozni, s nem csak azt várják, hogy elmúljon a fejük felett az idő. Ehhez azonban vezetők is kellenek, s úgy látom ebből nálatok nincs hiány. Gratulálok!

Meggyes József írta...

Köszönjük!

Megjegyzés küldése