2011. december 12., hétfő

Ügyes kis magyarosok

Hétvégén, szombaton rendezték meg Tatán a Bolyai Anyanyelvi Csapatverseny országos döntőjét, amire -mint már korábban megírtam-, három Kisfaludys csapat is bejutott. Harmadik évfolyamon a Csupa csajok Urbán Mónika nénivel, ötödikben a Magyarosokk Sütő Zsuzsa nénivel, hatodikban pedig a Sapkás sáskák Jakó Mónika tanár nővel vettek részt a rangos megmérettetésen. Dobogós hely is született, de mindannyian rendkívül ügyesek voltak!


Az eredmények:

 Harmadik évfolyamon harmadik helyezést ért el a Csupa csajok csapata, név szerint Balogh Boglárka, Gilincsek Dalma, Hanga Sára, és Németh Bonita, Urbán Mónika tanító néni felkészítésével. 146 pontot szereztek a versenyben, ugyanannyit, mint a második helyet elérő szentesi csapat.
Az összesítésben azonos összpontszám esetén az a csapat végzett előrébb, amelyik az írásbeli fordulón több pontot ért el, itt pedig a szentesiek 1 ponttal elénk jutottak. Nem baj, gyönyörű eredmény, szép volt csajok!

Ötödik évfolyamon a Magyarosokk kilencedikek lettek, ők hasonlóan jártak a végül nyolcadik helyezést elérő gyöngyösiekkel. Itt az írásbeli fordulóban, a 14. feladatban több pontot elérő csapatot sorolták előrébb, ebben két ponttal maradtunk el tőlük. Oda se neki, büszkék vagyunk rátok! A csapat tagjai pedig Balogh Árpád Mátyás, Bizderi Anna, Kovács Liza, és Mezőszentgyörgyi Áron. Felkészítőjük Dr. Sütő Zoltánné.

Hatodik évfolyamon nem sikerült ugyan bejutni az első tízbe, ám nincs miért szégyenkeznie a Sapkás sáskák csapatának sem. Erős volt a mezőny, így most be kellett érniük a 18. hellyel, ám ez is szép teljesítmény. A Jakóné Ludván Mónika tanár nő által felkészített csapat tagjai pedig: Balla Ráhel, Hábel Eszter, Szabó Boróka, és Tomin Luca.


Minden versenyzőnek, és felkészítőiknek is gratulálunk, büszkék vagyunk rátok! Aki nem tudná, hetekig keményen tanultak, gyakoroltak ők azért, hogy ilyen szép eredményt érjenek el. A legnagyobb jutalmuk pedig az ily módon megszerzett tudás, a szorgalmas munka becsülete, amiből remélem sokat fognak majd profitálni még az életben! Gratulálok, és egyben arra buzdítom osztály és iskolatársaitokat, hogy ők se fukarkodjanak a dicsérettel! Megérdemlik!

2 megjegyzés:

Apa54 írta...

Igencsak szívmelengető látni, hogy vannak fiatalok, akik olyan súllyal művelik a magyar nyelvet és irodalmat, mint ahogy az megérdemli. Köszönet nekik és tanáraiknak, és magának az alma máternek, mely ilyen felkészülési körülményt, miliőt biztosít számukra. Köszönet a hírhozónak is.

Joe bácsi írta...

:) Mi köszönjük!

Megjegyzés küldése