2011. szeptember 19., hétfő

Állati...


   Pénteken délután kilátogattunk új osztályunkkal a Kaposvári Egyetem Állattenyésztési napjára, a Pannon Lovas Akadémiára. Az egyetem 10 éves jubileumát ünnepelte, de a hagyományos gazdász képzés is már 50 éves múltra emlékezhet vissza. Immár ötödik alkalommal köszöntötték a magyar agrárium és különös tekintettel a magyar állattenyésztő társadalmat Kaposváron, mi először látogattunk ki ide.
  

   A program megtekintése Zsuzsa néni -az osztályfőnök- ötlete volt, én pedig lelkesen bólogattam hozzá. Nagyon érdekes délutánt töltöttünk el itt, ahol minden gyerek jól érezte magát. Több kiállítás, élelmiszer kóstoló, Húsmarha tenyészállat fajtabemutató, lovas programok, fogathajtás, különböző állatsimogatók tették színessé a napot. Láthattunk tehénfejést, etethettünk és simogathattunk olyan állatokat, melyekkel nem feltétlenül találkozunk mindennapjaink során. Mindezek mellett különböző népi játéklehetőségek is fogadták a gyerekeket, ezek közül a szalma labirintus volt a legnépszerűbb. Ötödikeseink lelkesen foglalták el az objektumot, de egy csoportkép erejéig azért hajlandóak voltak rajta összeállni. A fénykép elkészülte után azonban pillanatok alatt eltűntek a szalmabálák rejtekében...

    Kellemes délután volt, sok hasznos programmal. A KÁN tehát nem csak az agráriummal foglalkozóknak,  minden érdeklődőnek nyújt érdekességeket. Érdemes ide ellátogatni jövőre is!  
















5 megjegyzés:

Macsek írta...

Ó, de mekkora "honvágyam" van ilyenkor! :)) Végtére 5 évig ott éltem-haltam=tanultam :D:D Jó kis program! :))

annalíz írta...

Klassz lehetett....

MJ írta...

Bár mezőgazdásznak indultam -oszt az elágazáshoz érve végképp másfelé vitt utam-, mára már nem vágyom a "marhákra". Nagyon nem! Egyik úton sem.

Bohóc írta...

Állati! ...... Jó! :)

Joe bácsi írta...

Macsek, néha lehet jönni ide látogatóba... Ez például jövőre jó program lehet! :)
Klassz volt, bizony!
Bizonyos marhákkal mind így vagyunk... :)
Köszönöm!

Megjegyzés küldése