2011. április 26., kedd

Hasfakasztó örömök


   Miről is szól a húsvét? Gyerekeknek elsősorban a nyusziról és az ajándékokról, vallási szemmel nézve Jézus haláláról, és feltámadásáról. A tavasz eljöttéről, sok-sok labda, illetve kerékpár megjelenéséről. Mindezeknek egyébként nagyon örülök, bár soha nem értettem, hogy amikor a nyuszi, meg az a fránya kormány...??!!  :) 


 
   Minden előbb felsorolt dolog mellett, a húsvét nagy-nagy evészetről szól. Mondhat bárki bármit, ilyenkor még a kevésbé tehetős emberek is alaposabban megtömik a bendőjüket, mint általában. Mi sem tartozunk a jómódúak táborába, szimplán az átlagba. Onnét is folyamatosan süllyedünk alább, hála a mindenkori kormány hozzáállásnak, de nem akarok ünneprontó lenni. A lényeg, hogy a böjt utáni időszak megterheli még az olyan éhenkórász típusú emberek bendőjét is, mint amilyen én vagyok. Reggelire főtt sonka tojással, tormával, ahogy dukál. A képen látható gasztronómiai remeket édesanyám követte el, apu tenyeres kenyérnek nevezte el blogjában. Finom, medvehagymás kenyérben sült sonka. Már amikor ránéz az ember, akkor összefut a szájában a nyál, hát még amikor nekiláthat! Mamikám, ez istenire sikeredett, köszönjük!
Egy ilyen reggeli után az ebéd már másodlagosnak hathatna, de ünnepek alatt, jó magyar szokás szerint, ez nem így van. Vasárnap Enci szüleinél potyáztunk, hétfőn az én családom ült össze. Ilyenkor természetesen nem főzelék kerül az asztalra, és bármennyire is igyekszik az ember szolidan csemegézni, a bendő bizony duzzad. Ja, és akkor még nem beszéltem a süteményekről! Mert azért az is akad ilyenkor a terítéken, rólam pedig köztudomású, hogy nem tudok ellenállni a jófajta édességnek....
   
    Az elmúlt napokban tehát bárhogyan igyekeztem is vigyázni, nem értem el jelentős sikereket. A mérleg ma ijesztő adatokat mutatott, bánom, hogy ráálltam. Szerencsére nem törött össze, most azonban jöhet az aktívabb életmód! Mert bár az egész húsvéti ünnepkörben a sonka-tojás-torma együttesét várom mindig a legjobban, azért az ilyen habzsi-dőzsi napok után, alaposan le kell dolgozni a felrakódott zsírpárnácskákat. Kezdem is mindjárt egy kis fűnyírással...
Remélem mindenkinek kellemesen teltek az ünnepek, most pedig hasonlóan szép hétköznapokat kívánok minden kedves látogatómnak!

9 megjegyzés:

Éva írta...

Így van ez húsvétkor. Elég lenne a reggeli egész napra, de jön az ebéd...
Tudjuk, hogy nem kellene, de olyan finom, és egyébként is nem azért csináltuk, csinálták, hogy megmaradjon.
Anyukád nagyon ügyes! Gratulálok.

MJ írta...

Told a nyírót ne siránkozz,
ne szisszenj minden kis fűszálhoz. :)

annalíz írta...

Nagyon jól néz ki a sonkátok kenyérben...talán jövőre én is megpróbálom.
Nekem könnyű volt a böjtölés, de nem kívánom senkinek.A nyuszi új fogsort hozott, és most szoktatom magam. A rágás még keserves....

baratella írta...

Egészségedre váljon, bizony ezt nem lehetett kihagyni.
Most aztán jöhet az írásod elején említett labda, kerékpár......
Szép és "sütemény mentes "hétköznapokat, kívánok én is a jó közérzetért.

Mónika írta...

Én már attól is hízom, ha ilyen képeket nézegetek!
:)))

L.D. írta...

Ez ENNYIRE gusztusos! :))) Gratula.

KisVirág írta...

És még hogy a Karácsony zabás... :)) bár most nem itthon, de ettünk :) jókat, nagyokat. És most annyirajó volt, hogy pihenhettünk! De ez a töltött...most is csorog a nyálam! Nem szép dolog! :)

Joe bácsi írta...

Szóval mindenkinek összefutott a nyál a szájában... :)

Unknown írta...

Gyönyörű ez a tenyeres kenyér. Mindenképpen kiszeretném próbálni! Maradt még egy kicsi sonka Húsvétról. Meg fogom csinálni!!!
Köszönöm!

Megjegyzés küldése