2011. március 2., szerda

Nyílt napi ráfizetés

   Tegnap és ma nyílt napot tartottunk iskolánkban. Ilyenkor az első két óra szabadon látogatható, kicsit belenézhetnek a szülők az iskolai életbe. Minden évben nagy az érdeklődés, megtelnek az osztálytermek anyukákkal, apukákkal, nagyszülőkkel. Közben a rendőrök kint az utcán örülnek a rendezvénynek...
 
   Igen örülnek, mert minden évben sikerül egy kicsit állambácsi kasszáját is gyarapítani, főleg a 30000 ft-os büntetési tételekkel. Vannak ugyanis olyanok, akik "nem veszik észre" a megállni tilos táblát, vagy "elfeledkeznek" arról, hogy a kereszteződéstől 5 méteren belül nem lehet parkolni. Ehhez társul még, hogy a környező szűk utcák mindkét oldalán leállnak az autósok, így aztán végképp ellehetetlenítik a közlekedést. Tegnap autókat készültek elvitetni, mert lebénult az egyik utca. Egy másik utcában helyijárat jár - sok esetben csuklós busz -, ami nem tudott befordulni a szabálytalankodók miatt. Mindez azért, mert az 50 méterrel odébb lévő üres hely már túl messze van...
   Évente törvényszerűen megtörténik ez az eset, mi mindig elmondjuk, a már büntettetek is tovább szokták adni ez irányú tapasztalataikat, mégis mindig van újabb próbálkozó. Drága tanulópénz, én pedig azon gondolkodtam, hogy ebben a nehéz anyagi helyzetben jól jönne az iskolának is némi részesedés... :)  

7 megjegyzés:

Hanczur írta...

Részes Ede megróva!
Tessék szabálykövetésre nevelni, és akkor közlekedni is lehet.

Ami írta...

Nem is rossz ötlet ez a a részesedés :). Jobb helyre kerülne a büntetésből befolyt pénz :)).

MJ írta...

Nem a fenét, nem veszik észre. Észreveszik, csak ...

Joe bácsi írta...

- A nevelés megy, de lassú folyamat...
- Ugye? A részesedésből vehetnénk új oktatási eszközöket, Pokorni szerint úgysem lesz pénz semmire!
- Bizony észreveszik...

Apa54 írta...

Ha lusta 50 m-t gyalogolni, akkor fizessen. Ha a szülő nem szabálykövető, akkor a gyerekétől hogyan várhatja el. Nem a gyerekkel van a fő baj, hanem a… Bocsánat túlkövetkeztettem.

A percent leadási ötlet jó, de sajna nem kivitelezhető

Hanczur írta...

Én nem tennék senkit érdekeltté más hibájának fejésére.
Ha valakinek jár ebből a büntetéspénzből, az a közlekedési vállalat, akinek a munkaidejét lopja el a szabálytalanul parkoló, mert fölöslegesen pöfög a motor, illetve a rajta utazókét.
Az iskola ebből kárt nem szenved.
Persze, bűnhődjön a bűnös, de az oktatás pénzét talán más forrásból kellene létrehozni!
Az állandó és minden áron autóhasználatról is megvan a véleményem, de nem jó összemosni a színeset a fehérrel. Elszürkülnek az anyagok.

Joe bácsi írta...

Ne aggódj Hanczur, részemről ez csak tréfa volt... :)

Megjegyzés küldése