2011. március 3., csütörtök

Ajtón innen, ajtón túl

A sürgősségi osztály orvosai ott álltak a fotocellás ajtó előtt, és türelmetlenül várták a mentők érkezését. Kint sűrű pelyhekben éppen hullani kezdett a hó, ami valószínűleg nehezíti a közlekedést. Három embert savval leborítottak fényes nappal az utcán, ennyit tudtak. Ebből kettő gyermek, egy pedig harmincas évei derekán járó hölgy. Részleteket még nem tudtak, de nagy valószínűség szerint a fejüket érhette a vegyi anyag. Az a jó a télben -legalábbis az ilyen esetekben-, hogy az emberek alaposan fel vannak öltözve, nagykabátban, jó esetben sapkában vannak, ami védelmet nyújthatott a sav ellen. Már szóltak a szemészeti sebészeknek is, rájuk sajnos szükség lehet. Savval leborított gyerekek? Te jó isten! Hova fajul még ez a világ?


Egy viszonylag enyhe novemberi napon két kamasz fiú bandukolt hazafelé az iskolából, egy kavicsot rugdostak maguk előtt felváltva a járdán. Az apró kavics hirtelen begurult egy kapualjba, és elhelyezkedett a rozoga állapotban lévő küszöb egyik résébe. Peti, akinek amúgy sem volt túlzottan jó kedve a történelem órán szerzett kettese miatt, dühösen rúgott bele az ajtóba. Az fájdalmasan reccsent egyet, az öreg fa már nem igazán kedvelte az ilyen durva erőbehatásokat. A két fiú ezen összemosolyodott, majd csak úgy poénból megnyomták a csengőt és elszaladtak.
Másnap ugyanezt eljátszották, és mivel jó poénnak tűnt, napi rutin lett a dologból. A házban egy 70 év körüli idős hölgy lakott, aki persze nem értette mi történik az utcában, miért szólal meg a csengő, ha egyszer senki nincs az ajtónál? Egyik nap éppen kint sepregette a havat a járdáról, amikor a fiúk arra jártak. Azok nagyon vihogtak a nénire, mert persze tudták, hogy ő lakik a recsegő ajtó mögött. Néhány napja már figyelték, amint az "öreglány" értetlenkedik az utcán, és az arra járó gyanútlan járókelőket, diákokat zaklatja. Meg kell vallani elég flúgos volt a vén szatyor -gondolták a srácok-, mert egyre inkább nekiesett az érkezőknek, beszólogatott nekik, feje felett rázta az öklét, két kis harmadikost pedig egyenesen megkergetett a minap. Nagyon mókás volt, ahogy napról napra nőtt a nő mérge, és piszkálgatta az arra járókat. Az is érdekes volt, hogy egyre több arra járó diák beszólogatott a néninek, mert ezt a viselkedést irritatívnak találták...
Elhaladtak a havat terelgető idős asszony mellett, majd kitört belőlük a nevetés.
- Milyen jó seprűje van a boszorkánynak!
- Talán azzal előbb kiérhetne ha csengetnek!
- Á, dehogy! Nem tudna rá felpattanni...
Peti és Bence jókat kacarásztak saját poénos mivoltukon, szegény néni pedig idegesen felkapta a seprűjét, és megkergette a két poéngyárost. Azazhogy megkergette volna, ha a csúszós járdán nem billent volna ki az egyensúlyából. Így azonban pont fenékre esett, ahol természetesen ismét nagyon "vicces" látványt nyújtott. A jelenetnek több tucat diák volt a szemtanúja, akik egyre jobban élvezték a rögtönzött előadást. Az már senkinek sem jutott eszébe, hogy felsegítse a láthatóan fájdalmakkal küszködő nőt. Arra sem gondoltak, hogy akár eltörhetett volna a combcsontja vagy a lába, ami ebben a korban nagyon gyakori és veszélyes dolog. Jó volt kinevetni a szerencsétlent...
Teltek-múltak a hetek, az utcában lévő szegényes házikó pedig valóságos zarándokhely lett az iskolából hazatérő, unatkozó suhancoknak. Egyre többen szólongattak be a néninek, fotózták, videózták amikor dühös volt, jókat derültek a szavain. Tetszett nekik amikor az a botját vagy seprűjét lóbálta, esetleg kergette őket. Petihez és Bencéhez még társultak mások is, akik tettleg is zaklatták a tehetetlen asszonyt, de szerencsére ebből kevés volt. Sokkal több volt a nézőközönség, akik  az utca túloldaláról szemlélték az eseményt, esetenként nagyszerű felvételeket készítettek. Senkinek nem jutott eszébe, hogy tenni kéne valamit, még az arra járó felnőtteknek sem...

Az öreg hölgy tulajdonképpen skizofrén volt, korábban elég erős képzelgései voltak. Az orvosok gyógyszeres kezeléssel ezt szépen kordában tudták tartani. Egyedül élt, gyermekei hétvégente jöttek csak hozzá látogatóba, egy vidéki városban dolgoztak. Nem vehették észre, hogy a hosszas zaklatás miatt néha elfelejti bevenni a gyógyszert, és újból előjöttek a képzelgések. Talán egy ilyen hang súgta meg a néninek, mit is kell tennie. Vett egy fémvödröt, megtöltötte tömény sósavval, és odakészítette az ajtó elé. A gyerekek mindig ugyanabban az időben jöttek, mostanra már tudta mikor várhatóak a gonosz kis emberpalánták. Kinyitotta az ajtó zárját, majd leült ódon kis sámlijára. Ma végre megleckézteti ezeket az ostoba kis suhancokat! Leszoktatja őket arról, hogy ővele szórakozzanak...
Ezen a hideg februári napon kicsit később jött a "várt" csengetés. Felkapta a vödröt, kinyitotta az ajtót, és gondolkodás nélkül meglódította... hangos sikítozással borultak a földre áldozatai. Peti, Bence, és egy számára ismeretlen fiatal nő kapta szembe a veszélyes, maró hatású vegyi anyagot.

Az iskolában véletlenül derült fény a gyerekek csínytevésére, mikor az egyik közösségi oldalon feltett videót észrevette az informatikus. A tanárok összeszedték a diákokat, az elbeszélgetések során felderítették az eseménysorozatokat. Tisztázták ki miben felelős, majd a két főkolompossal is alaposan megbeszélték a dolgokat. Egyikük sem gondolt bele, hogy a néni vajon miképpen érezheti magát, tettük következményeibe sem gondoltak bele. Az osztályfőnök egy 38 éves tanárnő türelmesen, de kellő szigorral oktatta ki meggondolatlan tanítványait. Megbeszélték, hogy tanítás után együtt elmennek az asszonyhoz bocsánatot kérni. Bence rajzolt, Peti pedig egy hóvirágot hajtogatott papírból a néninek. Már nagyon szégyellték magukat. Mikor becsengettek, ők mindketten lehorgasztott fejjel álltak az ajtóban, nem mertek zaklatásuk tárgyának szemébe nézni. Az első lépést a tanárnőre akarták bízni, ez volt a "szerencséjük"...
A tanárnő nem számított ilyen fogadtatásra, nem is védekezett. Csak a karját tartotta maga elé, ahogy látta a felé lóduló vödröt, így először a kezén érezte a fájdalmat. Majd a szeme és az arca állt lángokban. A két fiút fejtetőn érte a rettenetes zuhany. Miután a mentősök elvitték a sérülteket, ott maradt a járdán az összegyűrődött átnedvesedett papírvirág, és a szétázott rajzocska, rajta a felirattal: Bocsánatot kérünk!

16 megjegyzés:

MJ írta...

Nem egy vidám sztori, de tanulsága tengernyi.

Karesz írta...

Ez egy nagyon "ütős" sztori, és mégse tudom ideírni, hogy tetszett, mert igen disszonáns kifejezés lenne. Ám ez csak formai gond, mert nagyon jól strukturált, és a végén igazi döbbenetet okoz. Mondtam, hogy ütős! :-)))
Gratula!

Karesz írta...

És nagyon jó, hogy kikapcsoltad blogodon azt a fránya szövegellenőrzős izét is! :-)))

Joe bácsi írta...

Köszönöm!

Altair írta...

Jaj, már megijedtem, hogy igazi történet. Nagyon átütő és életszerű. És jó, hogy csak fikció! :o)

L. D. írta...

Na ide írtam a megjegyzésem és jól eltűnt...:(((

Szóval én azt gondoltam hogy tényleg megtörtént, vagy megtörtént, de Joe tovább gondolta.
Jó ujjgyakorlat lenne egy-egy hírt kiszemezni az újságból, és nem elolvasni hogy történt, hanem a fantáziánkra bízva tovább gondolni.
Valami ilyest írtam az imént is.:)

L. D. írta...

És tetszett Joe bácsi.:)

Vadvirág írta...

Annyira jól megírtad, hogy lepergett előttem, mintha fimet néztem volna. Gratula! Érzelmileg kissé megbillentem a sajnálattól és arra gondoltam, hogy hány és hány hasonló szitu történik nap, mint nap... A vége szörnyű! El kellene gondolkoznunk, hogy miért kell megvárni, hogy a dolgok idáig fajuljanak!? Köszönöm, hogy olvashattam!

Erika Nagy Farkas Dudás írta...

Tetszik, ahogy egy hírből kibomlik a történet.

A tartalom? Sajnos, felénk hasonló eset fordult elő, nem sav lett a vége, de súlyos sérülés az idás személynél, aki elesett a jégen, amikor megkergetni akarta a zaklatóit! A gyerekek kegyetlenek, de ugyanakkor kellő lelkükre beszéléssel át is fordulhat a dolog: zaklatás helyett lelkes segítői lehetnek...
Szép hétvégét!

Joe bácsi írta...

Sziasztok! Igen, ez részemről szerencsére csak fikció, de van valóságalapja. A gyerekek valóban szeretnek szórakozásból becsengetni ide-oda, hajlamosak kinevetni az elesetteket, bandába verődve pedig elfeledkezhetnek magukról. Ilyen esetben pedig elfajulhatnak a dolgok. Én nem hiszem, hogy gonoszak lennének. Sok káros inger éri őket, amit nem mindig tesznek helyére a felnőttek. Gondolok itt a televízió és internet negatív hatásaira. A mi felelősségünk, hogy ezeket a hatásokat észrevegyük, kijavítsuk. Mert a gyerek az gyerek!
L.D. adtál egy ötletet... :)

Éva írta...

Érdekes dolog ez. Sosem tudhatjuk, hogy mikor fajulnak el bizonyos ellentéteink. Sokszor olyanok is kárvallottak lehetnek, akiknek tulajdonképpen semmi köze az egészhez. Az ember azt sem tudja, hogy kit is sajnáljon.

Apa54 írta...

Tanulságos. Reménykedem, a tanmesét a célzott korosztály is látta, és levonta a jobbító következtetést.

Hanczur írta...

Tényleg tanulságos.
Ismét beleszólt egy kívülálló, és lett belőle sérülés, kórház, per, stb.
A kölykök, ha nem a tanár altatja el a reflexeiket, simán elugranak az öreg nő fegyvere elől.
A vénasszony pedig bosszú helyett inkább kioszthatott volna még a kapcsolat elején pár csokit, és a kölykök bevásároltak volna neki, meg hallgatták volna a meséit lánykoráról.
Játszottunk mi is becsöngetőset, de nem lett belőle rendszer. Kicsi a világ, hamar kiderült volna, hogy kik vagyunk, meg más jobban szórakoztatott, illetve az volt a játék lényege, hogy megvártuk, amíg kijön a lakó, és bocsánatot kértünk, mert azt hittük, hogy az a villanykapcsoló a lépcsőházban.

Anikó írta...

Én is örülök annak, hogy ez nem történt meg, de az irás az profi.

Joe bácsi írta...

Tanulságos sztorit akartam örülök, hogy szerintetek is sikerült. Ami a célzott korosztályt illeti, sokan olvasták, a többi pedig rajtuk múlik.
Igen Hanczur, mi is játszottunk ilyeneket valóban. Ez valahogy nem megy ki a divatból... ;)
Anikó, köszönöm szépen a dicséretet, nem vagyok rá méltó. Igyekszem, de ez még csak szárnybontogatásnak jó, talán.

Muzsi Attila írta...

Ilyen szkizofrén sok van a világon. Ismerek is egy párat. Kimagasló személyiségek, akik nem is kezelik magukat. Nem is derülhet ki róluk ez a tény, inkább osszák a "savat" mindenfelé.
Osztom én is Hanczur véleményét, józan ember elviccelné az ilyent, sőt felhasználná kapcsolat építésre.
Jól meg van írva, annyira reális, hogy akár meg is történhetne. Jó négyfelé nézni ebben az életben, sosem lehet tudni ki miért önt savat rád.

Megjegyzés küldése