2011. február 15., kedd

Munka vagy szórakozás?

   Több bejegyzést ejtettem az idei sítáborunkról, bemutattam szépségét, sikerességét. Most had szóljak ennek árnyoldaláról, a szakmai féltékenységről, irigységről. Mert ez sokak szerint nem munka, csak szórakozás. Tényleg így lenne? Erről olvasóim véleménye is érdekelne....


  Valóban a hat nap alatt sok élménnyel gazdagodtunk, amelyben egy gyermekeket szerető pedagógus jól is érzi magát. Ez kitűnhetett bejegyzéseimből, a háttérben rejlő munkáról viszont sokan hajlamosak elfeledkezni. Kezdjük ott, hogy 43 gyereket vittünk magunkkal egy idegen országba, távol a helyi viszonyoktól, megszokott környezetüktől, családjuktól. Ebből 22-en alsó tagozatosok voltak, abból is 15-en második osztályosok. Ezt csak azért mondom, mert bár összesen 43 diákunkért vállaltunk felelősséget, de a kicsikkel mindig sokkal nehezebb, mint a nagyobbakkal. Ők még nincsenek hozzászoktatva, hogy ilyen hosszú ideig távol legyenek szeretteiktől, így igencsak fontos a lelkiállapotuk ápolása. 

A kezdő síelőkkel folytatott kemény munkáról már beszéltem egy korábbi bejegyzésemben. Nem könnyű feladat, nagy felelősség. A haladóbb síelőkkel már sokat lehet ténylegesen síelni, de velük is van feladat bőven. Technikájuk csiszolása mellett a legfontosabb és legnehezebb dolog, hogy folyamatosan szem előtt kell tartani a teljes csoportot egy olyan pályán, ahol akár néhány ezer ember is megfordul egyszerre. Gondoskodni kell tisztálkodási gondjaikról, étkeztetésükről, de mindenekelőtt meg kell védenünk őket minden lehetséges balesetforrástól. Olyan gyerekeket, akiknek a veszélyérzete jóval kisebb mint egy felnőtté, és akiknek a sízés fejlődése során önkéntelenül is nő a sebessége, nő a különböző trükkök, ugratások utáni vágya. Amíg a sípályán vagyunk, őrülten nagy a felelősség a vállunkon, egyszerre kell tanítani, jó hangulatot biztosítani, védelmezni. Nem ragozom tovább, legyen elég annyi, hogy minden sínap letelte után jön egy kisebb sóhaj...

Visszatérve a szállásra egyes vélemények szerint már csak ejtőznek a kísérő tanárok. Valóban? Ha ezt egy laikus mondta volna nem pedig pedagógus, akkor is furcsán néznék. Sokan nem tudják, de a gyerekek közösségben teljesen másképp viselkednek mint otthon. Játékosabbak, hangosabbak, felelőtlenebbül esztelenkednek, mert társaságban egymásnak is villognak. Ezt folyamatosan kontroll alatt kell tartani. Vacsora után minden este volt tanulás, volt irányított játék, pótvacsoráztattunk. Takarodó előtt meg kellett szervezni a fürdetés rendjét, a kisebbek lelkét ilyenkor szükséges ápolgatni. Mindeközben gondoskodni kell a betegekről, mert szinte mindig vannak. Idén sem úsztuk meg, még itthonról vittünk magunkkal valami vírust, ami belázasított néhány gyereket. Gyógyszerezés, lázmérés, szükség esetén hűtőfürdő, betegek elkülönítése, folyamatos felügyelete. Soroljam?

Takarodó után vajon nyugodtan alszunk? Én nagyon jó alvó vagyok, ezen a héten mégis alig aludtam. Nem a betegek miatt, a nagyon lázas kisebbeket bevállalták a hölgyek. Ők miattuk is sokat voltak fenn, de nem ez a lényeg! Még csak nem is az, hogy a nagyobbakra esetleg egyéb dolgok miatt kell odafigyelni! Minden kellemes pillanat, szórakoztató játék és kedvenc sportom űzése közben is folyamatosan görcs volt a hasam mélyén, és így volt ez mindhárom kollégámmal is. Mert ez nem csak játék...  
Biztosan maradt ki még több dolog is, de nem szándékozom tovább sorolni a tényeket. Gondolom az aki érti a lényeget, innentől már tisztábban lát, és el tudja képzelni. Igazán ez a bejegyzés nem volt tervben. Nem állt szándékomban az árnyékoldalról írni, de felbőszít mikor kollégától olyat hallok, hogy ti csak nyaraltatok, síelgettetek egész héten. Vajon az ilyen kolléga vitt már gyereket el bárhová?

A sítáborért mi soha nem kértünk fizetést. Nem is kaptunk. A szülőktől sem szedtünk erre bevételt, ez szerintem számukra is világos az alacsony ár miatt, és mert mindenről tételesen el szoktunk számolni. Itthon hagyjuk a családunkat azért, hogy tanítványainknak olyan programot és tudást biztosítsunk, ami színesíti általános iskolai életüket. Mindezt bérezés hiányában, sőt nekünk is van benne saját pénzünk. Nem problémáztunk ezen soha, így vállaltuk. Ma azonban köszönetképpen még belénk is rúgtak egyet egy felsőbb helyről, szóval még mi fizettünk rá. Nagyon szívesen! Megyünk jövőre is, csak már tudjuk mire számítsunk...
   Igaz, voltak jócskán szórakoztató pillanatok a tábor életében. Játszottunk diákjainkkal, síeltünk magunk is. Mégsem érzem szórakozásnak azt a hetet, sokkal inkább munkának. Hazatérve leszállva a buszról, egy hatalmas kő is zuhanásba kezd, felszakad egy nagyobb sóhaj. Mindenkit épségben meghoztunk! 
Most akkor én érzem rosszul???

12 megjegyzés:

Anna írta...

Teljesen egyetértek! Nagy felelősség, nehéz feladat....
Sokan hiszik, hogy ez csak szórakozás, de aki komolyan csinálja, nagyon elfárad.
Köszönjük, hogy vigyáztak a gyerekeinkre!

Joe bácsi írta...

Nagyon szívesen kedves Anna! Nem Önöknek szólt a füstölgésem, nem is a gyermekeknek. Erről a részről mindig érezzük a hálát és köszönetet. Éppen ezért az ilyen negatív élmények sem tántoríthatnak el a jövőbeni táboroztatástól!

Agnes. írta...

Szia Joe!

En teljesen ertem, amirol irsz es at is ereztem.Magam tapasztalatabol tudom, ha szeretve csinalod a munkad, akkor szoktak ilyen ovon alulit rugni masok, mintha nem birnak elviselni, hogy neked nem teher a munka.En gyakran mentem kiseronek a gyerekemmel, amikor altalanosba jart, es en pontosan tudom mekkora munka, pedig egyik sem tartott egy hetig.Egyszer 5 kisfiut vigyaztam, es delutan, amikor vegre hazaertunk, szedultem, mert mindig oket lestem, el ne veszitsem egyiket sem.Szoval ertelek, es ha duhos is lettel, de nehany napnal tovabb ne idozz vele, legszebb, es legboldogabb, amikor azt teheted , amit szeretsz, olyankor a faradtsag is csak sokara jelentkezik:)
Bocs, hogy ilyen hosszura sikerult.

Joe bácsi írta...

Nem gond, hogy hosszabb lett, köszönöm szavaidat! Nem állt szándékomban hosszasabban zsörtölődni, csak kiadtam magamból! :)

annalíz írta...

Aki így szereti a gyerekeket, ne törődjön az intrikákkal.A gyerekek biztosan mást mondanának....

baratella írta...

Az a jó, ha kiírod magadból a rossz érzéseket, bántalmakat.Ja, az irigység...... Szép és küzdelmes pálya a tiéd,kitartást hozzá.
Szerintem a gyerekek véleménye számít, ők még őszinték!

Karesz írta...

Joe bácsi, további jó "szórakozást" kívánok neked!

MJ írta...

Nos, az ilyen felfogású kolléga szakmai vitára alkalmatlan. Másmilyenre meg minek?

georgina írta...

A gyerekek a fontosak!, és jó ha kiírja magából az ember,mert az ilyen kolléga még biztos nem vitt több gyereket egyszerre sehová,de egy biztos én nem is bíznám rá!!

Joe bácsi írta...

Köszönöm mindenkinek! Összegezve a hozzászólásokat ezek szerint tényleg nem én látom kifordítva a világot...
Igen, a gyerekek a fontosak, mi is tudjuk. Nehéz azonban átnézni egy olyan negatív irányú intrikával, ami felülről érkezik, és még a pénztárcánkat is csökkenti. Még szerencse, hogy közvetlen főnökeink most is mellénk álltak és "házon belül" kisegítenek a bajból.

Anikó írta...

Én is csak azt tudom irni, hogy a gyerekek a fontosak a többi nem számit:)

Apa54 írta...

Én már abban is elfáradtam, mikor a gyerekeimre felügyeltem a strandon. Pedig ketten voltunk két gyerekre. A tájékozatlan kollégádból az irigység beszél.

Megjegyzés küldése