2011. február 26., szombat

Gyermekbántalmazás

„A gyermek bántalmazása és elhanyagolása (rossz bánásmód) magában foglalja a fizikai
és/vagy érzelmi rossz bánásmód, a szexuális visszaélés, az elhanyagolás vagy hanyag bánásmód, a kereskedelmi vagy egyéb kizsákmányolás minden formáját, mely a gyermek egészségének, túlélésének, fejlődésének vagy méltóságának tényleges vagy potenciális sérelmét eredményezi egy olyan kapcsolat keretében, amely a felelősségen, bizalmon vagy hatalmon alapul.” WHO

Az elmúlt napokban ismét továbbképzésen vettem részt. Hátránykompenzációról volt szó, ennek kapcsán pedig sok mindenről szó esett. Természetesen elég tág téma, amibe most nem szeretnék belemenni. Az első napon több olyan felvételt mutattak nekünk, ami szó szerint sokkolt bennünket. Ebből egyet szeretnék most megmutatni, mert azóta sem hagy nyugodni...
Nem fűzök hozzá külön megjegyzést, mert nem tudok, nem is kell. A képek magukért beszélnek! A látottak ellen pedig valamit tenni kell!
3500 gyermek hal meg az ipari országokban bántalmazás vagy elhanyagolás következtében, és a lista elején szereplő országok közt van Magyarország. (Na ettől aztán végképp kiakadtam...)

Figyelem! A következő képsorok jó érzésű emberek számára sokkolóak lehetnek!

24 megjegyzés:

annalíz írta...

Tudom, hogy erőszak erőszakot szül, de kinyílik az ember zsebében a bicska, amikor látja ezt a rettenetet...Milyen elvadult fajta az ilyen ember? Azt nem mondhatom, hogy állat, mert az százszor különb a kölykével....Akkor mi?Mit érdemel egy ilyen?

Vadvirág írta...

Én már az első kockáktól kész voltam....nem is néztem végig....szörnyű! És szörnyű, hogy ilyenek megtörténhetnek.
Kérdezem én, hogy hol vannak ilyenkor a védőnők, szomszédok, családtagok, pedagógusok...??? Ennyire nem lehetünk közömbösek!!! Azonnal elvenném a gyermeket az ilyen "embertől" és gyermektelen szülőkhöz adnám, akik szeretetükkel talán enyhíteni tudnák lelki sérüléseiket. Az elkövetővel szemben, inkább le se írom, hogy mit tudnék kezdeni!
Bocsi, hogy ilyen hosszadalmasra sikeredett, de igen feltuningoltam magam.

Joe bácsi írta...

A baj az, hogy bár a bántalmazásnak vannak jelei, sokszor nehéz bizonyítani, vagy ténylegesen egyértelműen kijelenteni, hogy arról van szó. A gyerekek eleinte legtöbbször nem ismerik be, vagy mert szégyellik, vagy mert erősen kötődnek a bántalmazójukhoz... Ez az egész nagyon bonyolult, de mindenben egyetértek veletek.

Kőrösi Mercédesz írta...

Szörnyű, hogy akiket annyira vártak egykor... ilyen gyermekkort élnek meg. A CSALÁD az alapja mindennek. Ne csodálkozzunk, hogy minden rossz a védteleneken, gyengéken csapódik le, amikor két felnőtt ember nem tudja megbeszélni értelmesen a gondjait.
Borzalmas, én sem néztem végig, és tudom, hogy sokszor a valóság ezerszer csúnyább...

Joe bácsi írta...

Sajnálom, hogy ilyen szörnyűségekkel borzoltam a kedélyeket, de én is nehezen tudom kiverni a fejemből. Muszáj, hogy lássuk, észrevegyük, megelőzzük! Ehhez pedig először is beszélnünk kell róla...

Unknown írta...

És hiába telnek az évek,soha,soha nem múlik el.Ott hordom a lelkemben,a gondolatomban,a rossz álmaimban.És már mindörökké csökkent értékűnek érzem magam.Mert mikor megtörtént,még azt hittem,hogy én azt meg is érdemeltem,mert biztos rossz vagyok.És a 75 éves vállaim még mindig hordják.......

Joe bácsi írta...

Igen, ezt biztosan nem lehet sohasem elfeledni, teljesen feldolgozni. Nagyon sajnálom, ha ilyen bántalmak érték!

online-lehetőségek írta...

Én sem tudtam végignézni egyszerüen képtelen vagyok rá. Erre még tényleg azt sem lehet mondani , hogy állatok.Nekem is vannak gyermekeim hála istenek és unokáim is. Elhiszem, hogy sokkoló volt ezt látnod, mert az ilyet nem lehet épp ésszel felfogni.

MJ írta...

Elsőre rosszul olvastam valamit a videón. Sajnálatos minden ilyen, sőt egy is sok. Meg is kell torolni. Csak az a baj, hogy önmagában a büntetéssel fenyegetés ide kevés! A büntetés kell, csak akkor már megtörtént az erőszak, már csak "utókezelés". Mondhatni, a bántalmazott szemszögéből nézve már késő. Megelőzni kellene tudni. Ahhoz viszont nagyon mélyre kellene nyúlni. Meg nagyon magasra.

Magdi írta...

Mindig könnybe lábad a szemem, mikor síró gyermeket látok, aki védtelen a felnőttel szemben. Azokat, akik ezt teszik a gyermekekkel, nem nevezem embernek és állatnak sem. Mocskos förmedvényei a világnak, akinek nincs szívük és nincsenek érzéseik.
Összeszorult most a lelkem...

Nagy Farkas Dudás Erika írta...

jaj... ez az a téma, amit nem tudok elviselni. gyenge vagyok hozzá, és túlságosan sok félelem maradt bennem.

Joe bácsi írta...

Maradt? Erika, ez nem hangzik túl jól...

szeterka írta...

Kedves Joe bácsi! Nem néztem végig a videót a saját érdekembe,ugyanis minden hasonló eset láttán napokig hatása alatt vagyok.Rengeteg gyerek,legfőképpen csecsemő bántalmazásró szóló hírt lehet hallanai,látni,és ami a legszörnyübb, legtöbbet a saját szülő követi el.Ennek az okát tanulmányozzák is,nem tudom milyen eredménnyel.Mindenesetre nagyon megrázó,és elitélendő!

Joe bácsi írta...

Kedves Monik! Ami a hatást illeti, én is így vagyok vele... Köszönöm!

Apa54 írta...

Elég volt látnom az első egy-két percet. Sajnos elég élénk a fantáziám kitalálni a többit is. Nekem már ez a tudat is elég felkavaró volt. Nagyon valószínű, hogy a elállatosodás már a gyerekkorban elkezdődött, mert a látott minták meghatározói felnőtt korukba. A most megverteknek a nagyon nagy százaléka, ugyanolyan vadállat lesz, mint amilyen szülei voltak. Hacsak nem olyan szerencsés, hogy képes okulni, tanulni, megváltozni.

Kósa Márta írta...

Ha rideg fejjel mérleget vonnék 29 évemről,a sorsokról azt mondanám- a kutyát sem érdekli.
Nincs az a hivatalos közeg, amely az elmúlt 30 évben látni és láttatni akarta volna a valót. Csoportomban 11 veszélyeztetett 8-9 hh gyermek van. Börtön, külföldi munka, mélyszegénység, érzelmi sivárság, alkohol, munkanélküliség, testi-lelki szegénység a háttér. Naponta belehalunk, aztán összeszedjük magunkat, s szeretetet adunk.
Az egyik kisfiúnk azt mondja "utálom magam, hülye vagyok". Milyen felnőtt lesz ebből a briliáns agyú, de lelkileg sérült gyerkőcből?
A sokkoló képek láttán arra gondolt-e bárki, hogyan bírja ki ezt a pedagógus nap, mint nap?
Önkéntes segítők, önkéntes szeretgetők, déddelgetők kellenénel sokan, kiknek van idejük, energiájuk, urambocsá némi pénzük, hogy szinesebbé tegyék a gyermekek szürke életé.

Joe bácsi írta...

Kedves Márta! Nagyon jót szóltál, csak bólogatni tudok... Köszönöm!

Babi néni írta...

Az én apám alkoholista nyomdász volt - csak mert valaki kérdezte, milyen ember az ilyen...

A férjem szokta mondani: szívósak a gyerekek, a szüleik nevelését is túlélik.

Joe bácsi írta...

Kedves Altair, köszöntelek nálam! Igen a gyerekek sok mindent kibírnak, de a fenti képeken látottak örökre mély nyomot hagynak bennük. Nekünk felnőtteknek iszonyú sok teherrel kell szembenéznünk életünk során. Ezt mindenki másképpen tudja elviselni, mindenkiből mást hoz ki. Ilyet azonban nem volna szabad... Persze ez is valahol betegség, de a betegséget meg lehet gyógyítani!

KisVirág írta...

Én nem tudom most lejátszani, de azt hiszem, nem is baj. Jobb szeretem nem látni. Sajnos nagy az empatikus képességem, és gyermekkoroman engem is ért olyan, amivel csak alátámasztani tudom, hogy sosem múlik el. És valójában fel sem fogják az emberek, hogy nem csak nyomot hagynak abban a gyermekben, de sokszor megpecsételik a sorsát egy életre. ...mert sokszor a gyermek felnőtté válva ugyanilyen lesz...kevés az olyan példa, mely ezeknek ellent mond, s ha igen, akkor sem marad nyomtalan. Szomorú, elkeserítő és ...nem is tudom kifejezni.

Nóra írta...

Üdvözlet Mindenkinek! Én nem néztem bele a filmbe, csak a kommenteket olvastam végig. Nincs szükségem ilyen filmekre, nekem elég, ha arra a két nem én szültem lányomra nézek, akik apai kapcsolattartásra két hetente járnak hozzánk immár 7 éve. A hátuk mögött van egy az anyjuk részéről ( ha egyáltalán lehet az ilyet anyának nevezni) elismert rendszeres gyermekbántalmazás, és 2-3 el nem ismert, és a gyámhatóság által sem vizsgált, de a gyerekek elmondása szerint velük szemben a mai napig fennálló bántalmazás, valamint egy szintén kivizsgálatlanul hagyott gyermekszökés! A mai gyermekvédelmi rendszerben, ami gyakorlatilag szerintem nem létező, a gyerekeknek semmi esélyünk nincs!

Nóra írta...

Üdvözlet Mindenkinek! Én nem néztem bele a filmbe, csak a kommenteket olvastam végig. Nincs szükségem ilyen filmekre, nekem elég, ha arra a két nem én szültem lányomra nézek, akik apai kapcsolattartásra két hetente járnak hozzánk immár 7 éve. A hátuk mögött van egy az anyjuk részéről ( ha egyáltalán lehet az ilyet anyának nevezni) elismert rendszeres gyermekbántalmazás, és 2-3 el nem ismert, és a gyámhatóság által sem vizsgált, de a gyerekek elmondása szerint velük szemben a mai napig fennálló bántalmazás, valamint egy szintén kivizsgálatlanul hagyott gyermekszökés! A mai gyermekvédelmi rendszerben, ami gyakorlatilag szerintem nem létező, a gyerekeknek semmi esélyünk nincs!

Unknown írta...

Már elnézést kérek de ez a kép rólam van 8 évesen. Igen ez tényleg én vagyok, az én szemem. És ez egy pályázatra készült még évekkel ezelőtt és engem rohadtul nem bántalmaztak. Úgyhogy kérlek... cseréld le ezt a képet... Köszi :D

Joe bácsi írta...

OK, ne haragudj! Egy hasonló oldalon találtam, nem volt feltüntetve, hogy védett. Úgy kerestem képet, hogy beírtam a témát, ez jött elő. Szerintem csak azok számára felismerhető a rajta lévő személy akik ismerik a képet, hisz jobbára csak a szem látszik. Természetesen lecserélem, sajnálom!

Megjegyzés küldése