Alvótársak

   Alig egy hónap telt el azóta, hogy bemutattam nektek az én régi kedves álomőrzőimet, gyermekkori kis barátaimat. Kengi és Brumi hatására megindultam a táborban, hogy körülnézzek a gyerekek portáján, nekik vajon vannak-e kísérőik? Voltak!

   Másodikosok voltak a legkisebbek az idei utunkon, igaz ők szép számmal képviseltették magukat. Tőlük egészen nyolcadik osztályig minden évfolyamról voltak diákok, és szinte mindenkinél fellelhető volt a kis kedvenc. A piciknél mindenhol elől volt, és büszkén mutogatták nekem, ébredéskor pedig féltve ölelték magukhoz. Távol az otthon biztonságától nekik egészen biztosan megnyugvást jelentenek ezek, a -sok felnőtt szerint haszontalan- játékok. Ad valami hazait, egy kis otthonérzetet, feltétlen szeretetet. Megvigasztalja őket ha bánatosak, meghallgatják őket amikor más nem. Nem, nem őrültem meg, pusztán gyermeki szemmel próbáltam figyelni a dolgokat. Nézzétek csak a képeket, ott is mennyire kidomborodik az amiről beszélek!

A nagyobbaknál is fellelhetők voltak a különböző kis figurák, talán csak a nyolcadikos fiúk voltak ez alól kivételek. Ők a mobiljukat ölelgették, de ki tudja? Talán rejtve náluk is ott figyelt saját kis barátjuk. Nem kutakodtam, tiszteletben tartottam, hogy ők már idősebbek... 

Ezzel szemben a velük egykorú lányok nem titkolták kedvenceik jelenlétét, bár náluk is már ugyanolyan előkelő helyen volt a mobil is, mint a fiúknál. Hiába, a kor vívmányainak nem fordíthatunk hátat! :)

   Álomőrzőre tehát szükség van, a gyerekek egyfajta támasznak tekintik és használják őket. A kisebbeknél napközben is jelen vannak barátként, akik nem veszekednek velük, csendben tűrik ha más kerül előtérbe, és nem kér semmit cserébe a szeretetükért. Egyszerűen csak velük van, mindig minden helyzetben, amikor szükségük van rá. Mert az övék, csak az övék!

Ja, és ez a mai a 200. bejegyzésem... :)