2011. január 15., szombat

Hófickó

   Jólesett ez a mai meleg igaz? Megvallom őszintén, nekem is. Sok időt töltöttünk kint az udvarban, két kutyánkkal játszadoztunk, takarítottunk. Élveztük a napsütést, és a langyos hőmérsékletet. Közben azon gondolkodtam, jó-e ez így?

   Itt vagyunk a tél kellős közepén, és melegrekordok dőlnek meg. Nyílik a hóvirág, beindulnak a növények. Decemberben amikor tél tábornok még tette a dolgát, örülhettünk egy kis hónak. Akkor ugyan vastag takarót kaptunk, mégsem sikerült hóembert építenünk. Porhó volt, bárhogy próbáltuk összepaskolni, mindig szétesett. Bundás sem volt a segítségünkre, amit összehordtunk, hamar szétdöntötte. Nem akart rosszat, ő ezt tekintette játéknak, csak úgy mint egykor a falevelekkel. Feladtuk hát, a későbbi siker reményében. 
Az a hó hamar elolvadt, tönkretette az eső és a meleg. Sebaj, gondoltam hosszú még a tél! Tél? Milyen tél? Azóta is hiába várunk. Egy dolog vigasztal csak, a fűtésszámla. Nem azért mert alacsony, csak mert alacsonyabb! Hóembert azonban nem tudtunk összerakni, és most már kételkedem az idei sikerben. Pedig nagyon szeretem a hófickót, igazi dísze tud lenni a téli udvarnak. Most csak sár van, sáremberre pedig nem vágyom.
   Mit lehet hát tenni? Ha már kint nem, hát bent a szobában készíthetünk méltó utánzatokat. Nincs meg az a hangulata, de engem legalábbis mosolygásra késztet. A képen lévő példány ruhaanyagokból, filcből készült. Sapkáján apró csengő lóg, és vidám mosoly húzódik arcán. Talán mert tudja, ő sosem olvad el!

9 megjegyzés:

MJ írta...

Jó agyagos s'aszalai föld. Szobrot! Szobrot!
Csak ne Gólem legyen!

Joe bácsi írta...

Jó, majd Bundással ásatom hozzá az agyagot. Úgyis elemében van... :)

Kőrösi László írta...

Jó ez így szerintem. Felőlem már holnap tavasz lehet. Megfigyelted, hogy már énekel a nyitnikék? Persze mégsem jó ez így, de jól esik. :)

Joe bácsi írta...

Hála a rendszeres etetésnek, mindennap figyelhetem a cinegéket. És igen, már énekelnek!
Köszönöm, hogy ellátogattál hozzám!

Agnes. írta...

Nagyon tetszik a hofickod, a neve is pajkos:)
Itt nalam viszont vegre eljott a tel, es a havat is hozta.Mar nagyon vartam.

Szep hetveget kivanok!

Joe bácsi írta...

Köszönöm, bár a név egyik diákomtól származik! Kicsit irigyellek érte, gázórámat ma leolvasva pedig mégsem. Nagyon szeretem a telet és a havat, de kissé drága mulatság... :)

Tameri írta...

Nem bánom, hogy ilyen kellemes meleggel viccelt meg bennünket a január, csak a növényekért aggódom...
A február kemény telet, a március havazást hoz, ha a népi, Luca-napi megfigyeléseknek hinni lehet. A január bejött...

Lili írta...

kb 3 éve, mikor hónak szűkében voltunk, vásároltam egy kis kerámia hóembert, amit a konyhaablakba tettem, ott mosolyogjon és idézze a havat. Szegény hóemberkémet ebben az évben nem állítottam őrségbe, mert bizony nekem már nagyon elegem van a hidegből és a hóból:) Ma reggel már örömmel hallgattam a madarak bátortalan napköszöntését és nagyon jól esett a lelkemnek.

Joe bácsi írta...

Nálunk is napokig hallgathattuk a madarak tavaszt idéző énekét. Örültünk neki, és megtévedtünk tőle. A természet is. Elkezdtek hajtani a növények, láttam virágzó barkát. Két nap múlva már ismét kemény tél lesz, havazással, erős fagyokkal. Mi lesz ezen növények sorsa?
Mindennek megvan a maga helye és ideje. A télnek most van, és bár jó volt ez a meleg, de többet ártott mint használt.

Megjegyzés küldése