2011. január 13., csütörtök

Gyermekkori álomőrzők

   Nem tudom ki hogyan van ezzel, de én mind a mai napig nagyon szeretem a plüssöket, hadakozom is néha a párommal az ügyükben. Gyerekkorom kis barátai ugyanis nincsenek kevesen, és nem hagyom őket dobozba száműzni. Kompromisszumos megoldásként vettünk egy falon függő plüsstartót, amiben ugyan egymás hegyén-hátán sorakoznak a szőrmókok, legalább nem a padlás sötétjében raboskodnak. Kettő polclakó maradt csak, ők az én egykori álomőrzőim!

   Kengi és Brumi, elválaszthatatlanok voltak egykor tőlem. A mackót ha jól emlékszem édesapámtól, a kengurut nagyszüleimtől kaptam valamikor öt éves korom előtt. Nem emlékszem már, hogy pontosan mikor. Talán apu ha olvassa a bejegyzést, majd kisegít hozzászólásában. Abban biztos vagyok, hogy Kengit még öt éves korom előtt egy születésnap alkalmával kaptam. Ekkor még Somogyaszaló végén laktunk, én pedig kint játszottam hátul, a ház mögötti füves területen. Észrevettem nagyszüleim érkezését, és mivel már messziről felfedeztem a mami kezében rejlő ajándékot, lélekszakadva rohantam fel. Mire felértem, már bementek a házba. Emlékszem nagyon izgatott voltam, nagymamám pedig elállta az utamat és valahányszor próbáltam a háta mögé tekinteni, elém ugrott. Incselkedtünk egy darabig, közben a kályha mögötti résen át észrevettem a kengurut. Mikor odaengedtek, boldogan öleltem magamhoz, majd életre szóló "barátok" lettünk. Érdekes, de ilyen élénk fiatalkori emlékem nem sok maradt, ez tehát fontos pont volt valami miatt életemben.
A macit mikor, miért és hol kaptam? Nem tudom, de szintén hozzám nőtt! Rajta jobban látszik az idő vasfoga, erőteljesen megkopott, szőr már alig van rajta. Értékéből számomra ez semmit sem von le, nincs az a pénz, amiért odaadnám bárkinek is. Kivéve majd saját apróságomat, ha megadja a jó isten. Neki is vigyáznia kell azonban rájuk!
   Minden gyereknek szüksége van szerintem ilyen kis álomőrzőkre, amik általában kamaszkorban kerülnek száműzetésbe. Nálam is volt idő amikor cikinek számított, majd egy időben újra odatámasztottam az ágy mellé, pedig már nem voltam pici. Ők ketten kitöltötték funkciójukat, mindig jó alvó voltam. Felnőve már nincs ilyen szempontból szükségem rájuk, de a jól végzett munkájuk jutalmaként nem engedem száműzni őket.
Most a polcon üldögélnek, és ki tudja? Talán a távolból is tovább vigyázzák álmomat... 

9 megjegyzés:

MJ írta...

Emlékezetem szerint Brumi még Kengi előtt költözött az életedbe és tőlem kaptad.
Azért maradhatott ennyire fontos emlékkép, mert akkor tanultál meg te is, üres erszénnyel ugrálni!
Viccet félretéve, ki tudja? Mindenkinek marad egy-két nagyon korai emlékképe.

Joe bácsi írta...

Igen, ennyire én is emlékeztem a maciról. Csak a részletekre nem. Ezek szerint sajnos te sem... :(

Tínyleg írta...

Ez egy nagyon jó bejegyzés,nagyontetszett!
Őszintén mondom,egyetértek abban,hogy a kisgyerekeknek szüksége van plüssállatokra,valahogy,ha az ember kisgyerek dolgaira gondol,elsők között szerepel valami plüss állat,plüss játék.
Mert ki az,aki undorral tudna tekinteni egy tipikusan álomörző plüssállatra?
*Most nem a csillámló-csillogó csillámpónikra,meg hasonló igénytelen dolgokra gondolok*

ígygondolta?

Joe bácsi írta...

Köszönöm Erik! Egy ilyen kemény macsós sráctól hallani ezeket, teljesen megerősít. Egyetértünk!
Igen örülök, hogy már nem csak a facebook-on kommentálsz. :)

Kőrösi Mercédesz írta...

Aranyos, és asszem ismered a véleményem:) Aranyosak a gyerekeid! Vagyis barátaid:)

Tetszik a fantáziadús névválasztás;) (Bocs!!!) Nálunk is Zsiri lett a zsiráfból, punktum. Egy ismerősöm kisfia Zoltánnak becézte a delfinjét. Na, ez elgondolkodtatott... :) (Koravén nagyfiú lett belőle:()

Szép napot!

Magdi írta...

A plüsssjátékokból soha nem tűnik el a szeretet. Ott őrzik képekben a gyermekkori mosolyt és örömöt. Soha ki nem dobnám az ajándékul kapott plüssállatkákat, mert számomra csodálatosabb ajándék nincs ezeknél.Nagyon tetszett gondolataid.

Joe bácsi írta...

M! Ismerem, tetszett hasonló tartalmú bejegyzésed. Valahogy a név spsem volt fontos, csak maga a játék. :)

Magdi, nem is szabad kidobni! Azzal gyermekkori önmagunkat tagadnánk meg. Vagy csak túlzok?

Raindrop írta...

De jó! :)
Egyből feljöttek nálam is az emlékek, bár nekem nem plüssök voltak a játszópajtások. Volt egy hipervékony magas bohócom, egy igazi álló szőrös kutyám, azon ülve ettem folyton, és volt az a bizonyos felfújható "keljfeljancsi" baba, ami csörgött ha kellett, ha nem. Sajnos nem őrizték meg egyiket sem a szüleim.
Később jöttek a plüssök, amiket ma már egy nagy dobozban tartok, összesen kettő van a lakásban, két bárány: Barika Ernő és Barika Elek. :)

Éva blogja :) írta...

Jé!!! Egy ilyen macim nekem is van csak citromsárga! Gyorsan elő is keresem. :)

Megjegyzés küldése