2011. január 23., vasárnap

A faragómester

   Nem ismeretlen problémajelenség, hogy ifjonti kutyáink bizony amit csak lehet megrágnak. Így volt ez Bundás esetében is, akit azonban sikerült eme ténykedéséről leszoktatni. Avagy mégsem?
   Tulajdonképpen talán nem panaszkodhatunk. Kezdeti mindent szétrágó magatartásáról sikerült üggyel-bajjal leszoktatni, gyakorlatilag kárt nagyon nem okozott. Mikor megkapta új házikóját, annak bejáratát bizony megkezdte, aminek nem nagyon örültünk. Bevontam fémlappal, ez már nem vonzotta. Néhány helyen Erős Pista volt a segítségemre, és bár drasztikus megoldásnak tűnik, bejött. Emellett több alkalommal vettünk neki rágócsontokat és marhalábszárcsontot. Bár jó időre lefoglalta, ez sem volt elég. Nem gyenge fogazata van őkelmének, ezért még különböző vastagságú fadarabokat is kapott, amiket előszeretettel farigcsált fogpiszkáló méretűre. Kellemes szokásává vált, és közben a ténylegesen óvott tárgyaink barbár tönkretételéről is lemondott. Olykor saját magát kiszolgálva új fadarabot szerzett az egyébként letakart farakásról, de ezért persze nem haragudtam rá. Minden mesternek kell a gyakorlás!
   Van egy jó régi lapátom, ami egy rövidebb nyelet kapott, és kutyáim végtermékét szoktam vele összeszedni. Miközben dolgozom vele, Bundi sorozatosan jön mellettem, és figyeli minden mozdulatomat. Irtó jó fej ilyenkor is! Egyszer kint felejtettem ezt a lapátot, így a mester alaposan is szemügyre vehette. Valószínűleg valami nem tetszett neki, mert apró kezelésbe fogott. Rövid idő alatt igencsak sok fogpiszkálót gyártott, és a képen látható módon szálkásra faragta a nyelet. Azóta kicsit szúr, de legalább nem csúszik! A mester pedig elégedetten szemléz, miközben használom! 

6 megjegyzés:

Magdi írta...

Talán ösztönös szokás ez a rágás a kutyáknál:)
Tudom, hogy néha bosszantó, de még sem lehet rájuk haragudni.Szeretettel olvastalak

MJ írta...

Még van mit csiszolnia a mesternek művén!

baratella írta...

Szerintem is alap tulajdonságuk a mindent megrágás.
Na meg a szanaszét hordás, de a kutyák már csak ilyenek.
Nekünk meg kell a mozgás és a hajolás.Aki kutyát tart(és odafigyel rá), annak nem kell félni a mozgáshiány okozta betegségektől.

georgina írta...

Egyetértek baratellával "nem kell félni a mozgáshiány okozta betegségektől"!

Agnes. írta...

Egy zsak cipom, szandalom, papucsom van, amit osszegyujtottem, sajnalom kidobni, mert nem kinai boltban vettem:)kutya-aldozatok.Mindig tervezem, hogy majd cipeszhez viszem, csak nem is tudom, hogy van e meg cipesz, aki javit.
Ami erdekessege, hogy a kutya nalunk csak az en cipoimet, talan la'b-illatomat:))szereti.
Barmelyiket cserelnem a lapattal:)

Ezt nagyon jol esett olvasni, koszi, szia:)

Joe bácsi írta...

Magdi, a rágás valóban ösztönös, különösen fiatal fogzó kutyusoknál. Köszönöm kedvességed!
Apu, hát igen. Van mit! :)
Baratella és Georgina, a mienk is visz mindent ami mozdítható. Jó kis esti torna a rendrakás!
Agnes, a cipőket ha nekiadod, akkor a jó cipőket is rágni fogja. Ők ugyanis nem tudnak különbséget tenni régi és új között. Szag alapján viszont be tudja azonosítani, ezért ha a te cipőidet szokta megkapni, a tieidet fogja lopkodni is... :) Köszönöm örülök, hogy tetszett!

Megjegyzés küldése