2011. január 19., szerda

Conika (†)

   Néhány napja apu bemutatta az újonnan érkezett kis jövevényt, a legújabb családi kedvencet. Benett a tengerimalac, Pöti húgomék lakótársa lett. Ő már a harmadik tengerimalac köreinkben. Pamacsnak már állított emléket bejegyzésben édesapám, most a mienk van soron. 

   Pamacs érkezése után pár héttel, hirtelen nekem is kellett egy kis állatka. Mindig állatbarát voltam, de mivel lakásban laktunk, sokáig a kutya például szóba sem jöhetett. Pami sok örömet okozott, de a húgom kedvence volt. Főiskolás nagy gyerekként, minden tiltakozó megnyilvánulás ellenére 2001 decemberében addig keresgéltem, míg rá nem leltem egy szemrevaló kis apróságra. Nem tudtam otthagyni!
Látom magam előtt, ahogy M megmosolyogja "fantáziadús" névválasztásomat, de mi őt szimplán Coninak neveztük el. Nagyon szép, tarka színekben pompázó félig angórás, félig rozettás malacka volt. Egy évet még szüleimnél töltöttünk, ahol Pamival jó barátok lettek. Később követett jelenlegi otthonunkba, ahol idővel jóval nagyobb ketrecet is kaphatott. Barátságos és vidám volt, mindig örült nekünk. Simogatáskor apró fejével felfelé lökdöste kezünket, ezt nagyon kedveltük. Imádta a szénát, ami miatt rendre szomjas lett. Sokat ivott a kapott gyümölcsök ellenére is, emellett pedig kedvenc játéka volt az itató golyócskájának lökdösése akkor is, ha nem volt szomjas. Csuda mókás volt, ahogy csattogott vele! Sűrűn kellett ezért takarítani, aminek mindig nagyon örült. Hatalmasakat ugrált ilyenkor örömében!
   Coni több mint hét évet töltött körünkben, ez pedig fogságban tartott tengerimalac esetében igazán nagy szó! Békésen szenderedett nyugalomra egy meleg nyári napon. Hazaértünkkor nem fogadott vidám makogással és a megszokott futkorászásával. Örökre megpihent a vackában összehordott finom, friss szénán. Megsirattuk, tisztességben eltemettük. Bár csak egy állatka volt, el soha nem feledjük!

4 megjegyzés:

Agnes. írta...

Ohh, kijott a konnyem:(Eloszor is, mert nagyon kedvesen irtad le, en magam is allatbarat vagyok, es a mostani kis yorkshire kutyam az egyik, a lany, Pamacs nevre hallgat.

Apa54 írta...

Amerre csak megyek, mindegyik meglátogatott baráti blog csak lehangol. Elég szomorú a jelen élet, nem kell a múlton keseregni. Mondja ezt egy örök „optimista”. Egyébként igazatok van, emlékezni kell a fájdalmas pillanatokra, másképp nincs kontraszt, hogy elérhessünk az optimista állapotot.

Joe bácsi írta...

Köszönöm Ágnes!
Barátom, ezt most jól látod! :)

georgina írta...

Nagyon sajnálom,nagyon szépen írtál róla úgy éreztem nagyon a szívedhez nőtt!Én is vesztettem el cicát és megértem érzéseiteket,nagyon tud hiányozni,de amint írtad a vele töltött idő szép volt és erre mindig szeretettel emlékeztek majd vissza!

Megjegyzés küldése