2011. január 6., csütörtök

Az év madara

   A Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület honlapján barangoltam az elmúlt percekben, és igen nagy örömre leltem ott. A 2011. év madara a nálunk is nagy létszámban jelenlévő, etetőnket tömegesen látogató széncinege lett!


   Nemrégiben tettem ki egy odút nekik, amikor éppen a redőnytokunkba kívántak fészkelni. Akkor még nem is gondoltam arra, hogy ezt a címet is megkapják az évre. Ezen felbuzdulva bővíteni fogom az odúk számát, nálunk van helyük!
Nem számítanak veszélyeztetett fajnak, állománynagyságuknak megőrzésében rendkívül nagy szerepe volt és van a lakosságnak. A sok ezer kihelyezett mesterséges odú, a sok tízezer téli madáretető – nemcsak a kertvárosi és agrárterületeken, de a lakótelepeken is – mind-mind hozzájárul ahhoz, hogy a széncinege ilyen sikeres tud lenni. Ezzel a példával erőt és hitet szeretnének adni az egyesületnél mindenkinek, bemutatva, hogy ha mindenki minden nap belerakja a maga kövecskéjét környezetünk védelmébe, akkor, és csak akkor van esély megőrizni, megvédeni azt, amink van. Szép gondolat, úgy legyen!

   A 2010. év madarai sajnos nem örvendezhetnek ilyen szerencsének. Hiányzó társaink továbbra is csökkenő létszámot mutatnak, és hiába a jó szándék! Nálunk is támadás érte őket, minden szeretetünk ellenére. Remélem a cinegék nem jutnak erre a sorsra soha, és a fecskéknek is szurkolok az állománynövekedéshez! 
 

5 megjegyzés:

MJ írta...

No meg aztán életképes kis népség, mert évente akár kétszer is költ és alkalmanként tíz feletti fiókát nevel. Akkor aztán fogy a hernyó!

Magdi írta...

Nagyon szeretem a madarakat:)
Örülök, hogy ismerhetlek.
Szeretettel.Magdi

Joe bácsi írta...

Én is nagyon örülök! Köszönöm, hogy idelátogattál!

baratella írta...

Bizony sok tennivalónk lenne a környezetünk megóvásában!
Azért azt tapasztalom, hogy az elmúlt pár évben vannak bizakodó jelek.
Sok rendezvény szól a környezetvédelemről.A média is többet foglalkozik vele.Nem csak a kutya támadásokról szólnak a hírék.
Lám a széncinegék is előtérbe kerültek.

Joe bácsi írta...

Jó lenne, ha a jelek nem csak jelek maradnának! Bizakodjunk!

Megjegyzés küldése