2011. január 10., hétfő

Állatkínzás? Szigorítsunk!

   A híreket nézve most aztán igazán elkapott a harctéri idegbaj, mint mindig ha az emberi brutalitással kell szembesülnöm. Az állatkínzók, kutyagyilkosok vajon miben jobbak egy embert megölő barbárnál? Semmivel! Sőt a szememben az ilyen már nem is ember. Mégis hol a megfelelő büntetés?
   Vasárnap a Tappancs Állatotthon és a Tappancs Állatvédelmi Őrszolgálat vezetője megtalálta egy kutya tetemét Gyermelyen, egy szemetes konténerben. Szinte levágták a fejét, csurom vér volt a zsák, amibe tették a kutyát. Nagyon csúnyán elnyiszálták a nyakát. A teste jobb oldalán is vannak késszúrás-nyomok, és az egyik lába is eltörött. Jézusom! Ez olyan tett, amit inkább nem is kommentálok!
Nemrégiben baltával vertek fejbe, és összeszurkáltak egy németjuhászt, egy másik kutyát megkötözve a jeges fotóba dobtak. Miért? Milyen megoldás ez? És mire? Hogyan? Nem térek észhez! (Szerencsére ők túlélték!)
Noha Magyarországon 2004 óta bűncselekmény az állatkínzás, a bíróságok egyelőre még nem szabják ki a szigorú büntetési tételeket.Pedig egy-egy komolyabb büntetés példát statuálhatna, szükség is van rájuk az állatkínzók, a feketéző kutya- és más kisállat szaporítók, az exportkereskedők és az állataikat kidobálók ellen. Talán a szigorú büntetéssel el lehetne érni, hogy a jelenleg nagy állattartói probléma kisebbé váljon.
Magyarországon sokkal több háziállatot tartanak, szaporítanak, mint amennyire a felelős állattartói bázis igényt tart. Így nem ritka, hogy a mostoha körülmények miatt - gyakran alig kapnak élelmet, vagy vizet – az állatok sokszor kínok közt pusztulnak el. Szükség lenne a szigorú büntetési tételek alkalmazására, vagy egy modern ebrendészeti rendszer felállítására. 
   Rettenetesen feldühített amit ma láttam, talán jobb lett volna kihagyni a híradót. Remélem sürgősen lesz változtatás a törvényi és végrehajtói gyakorlatban, mert ez így nem mehet tovább. Ráadásul aki képes egy ártatlan állatot ilyen módon kivégezni, az minden egyéb gazságra is képes! 

11 megjegyzés:

Apa54 írta...

Amerikában összefüggést találtak az állatkínzások és a tömeggyilkosok között. Mindegyik állatkínzással kezdte, mielőtt áttért volna az emberre. Elmarkolni ott, ahol legjobban érzékeny. Letöltendő sittet, nagyon hosszú ideig, vagy/és bevezetni részükre középkori büntetés-végrehajtási módszereket ilyen tettekért. De előtte kötelezővé tenni a chipes jelölést.

MJ írta...

A törvénnyel magával nem hiszem, hogy gond van. Az ítélkezési joggyakorlattal,...azzal igen!

Joe bácsi írta...

Budafokon több mint tíz házörzőt mérgeztek meg fagyállóval. Szintén mai hír, az Rtl Klubtól.

Kőrösi Mercédesz írta...

Ha sok helyen az emberek, családtagok között is kihűl a szeretet, mit várjunk az állatokkal szemben? Pedig mennyire szerethetőek!!!
Tegnap olyan kutyus láttán szomorodtam el, aki 2x2 m-es területén védte azt a kb 30 ürülékkupacot és a teljesen üres vizes edényét, amit kedves gazdija otthagyott a számára. És annyira, de olyan szorgalommal óvta... még azt a gazdát is... Nagyon szomorú:(

Joe bácsi írta...

A kutyák már csak ilyenek. Rendkívül ragaszkodóak tudnak lenni ahhoz, akit gazdájuknak tekintenek. Még akkor is, ha az nem bánik velük emberségesen. A szomszédunkban van egy hasonló körülmények között élő kutyus, mint amiről te is írtál, ő is ilyen. Gazdája mindig kiabál vele, nem neveli. Mégis megy vele, mutatja a szeretetét, ugyanakkor retteg is tőle! Ezt már nem volna szabad...

MJ írta...

Ilyenek ők! Csak szeretnek, érdek nélkül! Hálából azt "mondjuk" ők ostobák és "kihasználjuk" őket!

Magdi írta...

Amikor a kutyám haldoklott, emberi könnyekkel sírt. Semmivel nem volt különb az a sós csepp, mint az enyém. Az emberek nagyrésze tanulhatna a kutyáktól hűséget és szeretetet.
Aki állatot bánt, az számomra nem ember...

batorba írta...

Gyorsan kimentem a kutyámhoz, miután elolvastam a kommenteket...és adtam neki jutalomfalatokat, megsimogattam...és kiengedtem.
Én minden egyes alkalommal, ha gazdátlan kutyát látok az útszélén ( akit nagy valószínűséggel kiraktak a "gazdái" )...hangosan szitkozódok. A volt gazdit raknm ki az Északi sarkra egy szál gatyában. Nekem az állatok örök kenyeret kapnak, és életük végéig velem maradnak. Éppen december 30-án távozott a vizslánk - 6 évesen - hirtelen. Magyarázat nincs rá.:-(
Ha állatkínzásról hallok a pumpa megy fel bennem, mert könnyű egy ártatlan és tenni nem tudó állattal kikezdeni. Számomra is az ilyen ember nem ember. Én sokkal jobban büntetném!!!
Én a jószágaimtól olyat is kapok, amit egy ember nem tud megadni.:-))Ők sosem bántanak!

Apa54 írta...

Nekem nincsem kutyám, ezért: http://apa54.blogspot.com/2010/04/nincs-szerencsem.html

Csak ember képes gonoszságra: http://apa54.blogspot.com/2010/06/hitvany-emberek.html

baratella írta...

Egyszer egy ismerősömtől hallottam, " Lehet élni kutya nélkül, de minek"
Milyen igaza volt!
Mennyi szeretetről és szép élményekről mond le az aki nem tart kutyát.
Én az embereket csak így osztályozom, aki szereti a kutyát és aki nem.

Atkáriné Terike írta...

Nekem is az a véleményem,hogy aki bántja az állatokat az emberekkel is megtenné! Nem csak felfüggesztett börtön kellene! Leültetni több évre.

Megjegyzés küldése