2010. december 22., szerda

Karácsonyi műsor

   Tegnap volt az utolsó tanítási nap iskolánkban a téli szünet megkezdése előtt. Ilyenkor annak ellenére, hogy még mindig van tanítás és esetlegesen akár dolgozatírás is, mégis kellemesebb a hangulat. Hagyományosan mindenki elegánsabb öltözetet ölt, szinte minden teremben kisméretű karácsonyfa díszeleg. Most a falakon kívüli világ is hozzájárult az oldottabb hangulathoz, szikrázóan csillogó fehérbe öltözött. A nap folyamán gyerekek, felnőttek egyaránt kedvesebbek voltak egymáshoz a megszokottnál, sokan ajándékokkal rohangáltak és boldog karácsonyt kívántak. A nap fénypontja pedig az ünnepély volt!

    A Kisfaludy Tagiskolában hagyomány szerint mindig az aktuális negyedik évfolyam adja a műsort, melléjük társulnak az énekkarosok. Így volt ez idén is, először az énekkar dalai varázsoltak el bennünket, majd a 4.a és 4.b osztály mutatta meg nekünk a karácsony szellemét. Sikeres, szép produkciókat láthattunk, melyre nagyon sokat készültek. Torma Ágnes a dalokat tanította be, míg Egres Katalin és Csukáné Vajna Mónika a prózai darabokért felelt. Köszönjük valamennyiük munkáját, különösen a gyerekekét, akik tényleg szívük - lelkük beleadták ebbe a műsorba.
   Szülők kérésére, az alkotókkal konzultálva most bátorkodom itt az előadásról készült felvételt megjelentetni. Természetesen ez minőségileg butított verzió, de szívesen kiírom az igénylőknek DVD-re is, majd a szünet után. Kellemes szórakozást kívánok, az ünnepek idejére pedig békét, boldogságot!

Énekkar:


4.a jelenete:


4.b jelenete:


1 megjegyzés:

Kati írta...

Köszönöm szépen a videót Joe bácsi! Olyan jó volt izgalom nélkül megnézni. Remélem a szülők is elégedettek, ha már nem tudták a helyszínen megnézni. Igazi karácsonyi ajándék! Még egyszer köszönöm: E.Kati

Megjegyzés küldése