2010. október 7., csütörtök

Bundás-Lak

   Nő a csöppség. Még csak öt hónapos, de közeledünk a 30 kg felé, és bizony a régi lakás látványosan összement. A napokban bejött esős és hűvös idő, hosszú időre beszorította négylábú kedvenceinket házikóikba. Kicsinek nem volt gondja az övével, Bundás azonban láthatóan kényelmetlenkedett. Elkezdett bontani felül és alul is, aminek viszont én nem örültem. A jelzés egyértelmű volt, új házikó kell!

   Mariann kolléganőm párja faházak készítésével is foglalkozik, így felkértem a feladatra. Gyakorlatilag talán tegnap, vagy tegnapelőtt szóltam róla? Nem ez a fontos, hanem az, hogy ma este házhoz szállítva megkaptuk új lakását.  Ilyen egy jó kolléga nem? Gyorsan és barátilag segítettek, köszönjük! 
Ami a kutyust illeti, először némi ijedelem látszódott rajta, amikor régi helyét elpakoltuk. Izgatott lett, és szemmel láthatóan bánatos szemeket meresztett ránk. Ezt követően azonban nagy öröm érte, és rögtön el is foglalta új otthonát! Nem kellett külön noszogatni, hamar beszaladt és megértette, hogy ez az övé. Egyelőre még kicsit nagy neki, de már nem sokáig! Gyorsan nő, addig pedig akár össze is bújhatnak a Kicsivel. Szükség esetén még Enci is elfér benne, bár neki kissé kényelmetlen. Huncut feleségem azonban nem bírta ki, ki kellett próbálnia! Hiába, nem csak én vagyok nagy gyerek! :D
   Köszönjük szépen Mariann és Zoli! Nagyon szép, masszív házat kapott nektek köszönhetően a mi "kis" barátunk. 

1 megjegyzés:

MJ írta...

Szuper! Jól is néz ki és bizonyosan jó is lesz.

Megjegyzés küldése