2010. július 26., hétfő

Elsőbbségadás...

   A képen lévő tábla jelentését gondolom sokan ismerik, elsőbbség a szembejövő forgalommal szemben. Ez a tábla került kihelyezésre a 67-es úton Kaposfüred előtt, a feldúlt körforgalom után. Értelemszerűen a körforgalom felől érkezőnek van elsőbbsége az útszűkületben, részint mert az ellenkező sáv szakad meg, részint mert így nem dugul be a kereszteződés. Teljesen logikus, egyesek azonban egészen egyedi módon képesek ezt értelmezni!

   Ma éppen a városba mentünk Encivel, amikor elértünk ehhez a ponthoz. Jöttek szemben így megálltunk, megadtam az elsőbbséget! Mikor elfogytak az autók, akkor jött ki a körforgalomból egy autós, még kellő távolságban ahhoz, hogy mi elindulhassunk. Legalábbis ezt gondoltam én, hülye! 30 km/h -ás sebességkorlátozás van kitéve, ezért számításaim szerint simán ki kellett volna érnem az útszűkületből, mielőtt ez az autó egyáltalán ideér. Nem így történt, mert hirtelenjében azt vettük észre, hogy már ő is ott jön velünk szemben, azon az egy sávon. Ahelyett, hogy megállt volna, mint más normális ember, lámpavillogtatással bezúzott az útra. Először azt hittem nem is fog lassítani, ezért legalább én a fékre léptem, hiszen nem volt hova menni. Végül letért az útpadkára, és idegesen hadonászott. Megálltam mellette, leengedtem az ablakot, és finoman megkérdeztem mit csinál. Neki nem volt annyi agya, hogy válaszoljon vagy egyáltalán leengedje az ablakot, üres tekintetű idegbeteg fejet láttam csak. Mivel mögöttem is volt autós -aki szintén jött velem együtt- és nem akartam őt feltartani, ezért legyintettem egyet, majd otthagytam észkombájn barátunkat.
   Nem értem mit akart? Ha betartja a sebességkorlátozást, nem is kell megállnia, mi a mögöttünk jövővel együtt kiérünk az útszűkületből. De ha már nem, akkor is látta, hogy jövünk, és nem tudunk sehova letérni. A tábla neki jelöl elsőbbséget, de ha valaki már éppen bent van, akkor őt meg kell várnia. Ezen a forgalmas szakaszon egyébként is ha megvárnánk minden ilyen távolságból felbukkanó autót, akkor estig állhatnánk. Ebbe az "úrba" nem csak ész, de egymás iránti tolerancia, előzékenység sem szorult. Ő csak egy táblát látott, amit elég sajátos módon, szűk látókörben értelmezett. Vagy mégis én lennék a hülye?
Ilyenkor bosszankodjunk, vagy röhögjünk? Utólag az utóbbi, de ott?

11 megjegyzés:

MJ írta...

Ott az a hülye, aki nem rakott ki ideiglenesen, forgalmat szabályozó fényjelző készüléket.

Joe bácsi írta...

Igen, én is morogtam ezen. Talán azért nem tettek, mert félő, hogy bedugul az előtte lévő kereszteződés. Nem tudom, de jó lenne ide valamilyen forgalomirányítás, mert néha nagyon nehéz átjutni.

Apa54 írta...

Ugyan az a megjegyzés, ami apád aktuális bejegyzésér is: Most mit csodálkozol, hülye emberek mindig voltak, vannak, lesznek

Joe bácsi írta...

Nem csodálkozom én, eszem ágában sincs. Pusztán ki kell írnom magamból ezeket az okostojásokat, nehogy megfertőzzenek... :D

Zolcsik írta...

Érdekes emberek vannak. Ezt a táblát bezzeg ismeri. A sebességkorlátozó táblát már kevésbé. Szelektív memória. De egyébként azt kellene odarakni forgalmat irányítani, aki kitalálta ezt a rendet. Ha a lámpa nem elég rugalmas, állítson ki két "baktert" foszabolni. Nem hiszem, hogy túl sokba kerülne.

Joe bácsi írta...

A két bakter jó lesz irányítónak, de egyik tényleg a kitalálója legyen! Pusztán költségtakarékossági szempontból...

Crimson Velvet írta...

Ugyanazzal találkozhattunk, vagy többen vannak? :)

Pár napja, a Balaton felől tartottunk Fehérvár felé a sztádán, amikor SZEMKÖZT JÖTT EGY AUTÓ!!!!
A megdöbbenéstől mindenki, jelzések nélkül váltott sávot, hogy megelőzze az előbb-utóbb elkerülhetetlennek tűnő dolgot. Az Őrült, rossz irányból térhetett le az útra, de a visszapillantóból megnyugodva láttuk, hogy lekanyarodik a Tesco parkoló felé.
Talán a nagy meleg volt az oka figyelmetlenségének...

Joe bácsi írta...

Sajnos egyre többen vannak! Ez a sztrádás eset sem egyedi, sok ilyenről hallani mostanság. Vannak olyanok is, akik a közeli bevásárlóközpontba direkt így hajtanak be, bár jobbára motorral. Nem mintha ez normális lenne...

Zolcsik írta...

Érthető. "Ő" siet. Mi többiek ezt igazán megérthetnénk. Hiszen mi úgy is azért vagyunk, hogy "Neki" kényelmes legyen. Rengeteg "Ő" van az utakon, meg máshol is. De nem is csoda. Ez a pofátlanok országa. Pofátlansággal lehetsz a leggazdagabb, legsikeresebb. Így lehetsz ismert ember. Sőt választásokat is csak pofátlan cinizmussal lehet nyerni. Csoda ha egyre többen követik a jó példát?

nadja írta...

Sajnos Kaposváron elképesztően sokan vannak ilyenek... Egyszerűen képtelenek a forgalmi helyzetet felismerni - és esetleg segíteni a másikat. Persze poén, hogy az ilyeneknek segíteni se lehet, hiába váltok sávot mondjuk a négysávoson, hogy ő ki tudjon kanyarodni, nem kapcsol. Sokfelé járok az országban, persze mindenfelé vannak bénácskák, de itt nálunk...
Az az útszűkület amúgy még mindig ott van? 1-2 napra is sok lenne úgy hagyni, pláne hetekre...!

Joe bácsi írta...

Bizony még megvan az útszűkület, és változatlanok az állapotok!

Megjegyzés küldése