2010. július 6., kedd

Egy kis pozitívum...



   2004 szeptembere óta nem lehetett buktatni az alsó tagozaton, ezt idáig nagyon sok szülő használta ki. Több olvasni, írni rendesen nem tudó gyermek kerülhetett, és került is fel a felső tagozatra, akik ott persze nyüglődnek, bukdácsolnak. Mindennek oka egy hibás döntés! Ha az alapok nem szilárdulnak meg, minden ház összedől. Így van ez az oktatásban is, ezért nem szabad a felkészületlen diákot továbbengedni. Most ez végre megváltozik!


   Az új parlament elfogadta a közoktatási törvény módosítását, és visszaállította a tanítók eme jogát. Másodikos kortól ismét visszatér az osztályozás rendszere is, bár a szöveges értékelés lehetőségét meghagyták. Ez így lényegesen jobb, mint ami eddig volt. De a problémákat csak így nem lehet helyreállítani! Lehet bármilyen jó egy alsós tanító, 34-36 fős osztályokban nagyon nehezen fog boldogulni azokkal a tanulókkal, akik felzárkóztatásra szorulnának, vagy lassan tudnak csak haladni. Persze ügyes differenciálással sok mindent el lehet érni, de azért csodákat ne várjunk már! Visszahozták a buktatás rendszerét, ez jó. Igen ám, de a jelenlegi létszámszabályozás mellett úgy gondolom, hogy több bukott kisdiákra lehet számítani mint régen, amikor tízzel kevesebben ültek az iskolapadban. Ezen is változtatni kell! És akkor még nem beszéltem a patkányszindrómáról... (kattints!)
Az új szabályozások jó irányba kezdtek el haladni, de önmagukban kevesek lesznek, tűzoltásra elég csupán. Bízom benne, hogy mindez csak a kezdet. Van egy másik nagyon jó változás is a törvényben, ez pedig a napi egy testnevelés foglalkozás bevezetése. Most első és ötödik osztályban lesz kötelező, majd felmenő rendszerben 2014-ig minden évfolyamon. Ennek nem csak azért örülök, mert testnevelőként több lesz a munkám, ne értsük félre! Amióta lecsökkentették a testnevelés óraszámát, egyre inkább gyengültek fiataljaink. Évek óta folyamatosan hívtuk fel erre a figyelmet, és most végre talán meghallgatásra talált a probléma. Napi több órás kényszerű üldögélés az iskolapadokban, otthon számítógép, televízió. Kell a mozgás, és mint tudjuk, a lustaság alapból nagy úr! Ha kötelező jelleggel be van építve a napi menetrendbe, akkor legalább azt a 30-40 percet végig kell majd dolgozni. Örülök a változtatásnak, csak így is maradjon.
   Mióta ez az új parlament felállt, először okozott némi kis örömöt nekem. Várom a folytatást, például azzal, hogy az alacsonyabb jövedelműeket is figyelembe vegyék, ne csak a magasabbakét! Ja kérem, ez csak álom marad! 

3 megjegyzés:

Névtelen írta...

Nem sokat értek ehhez az oktatásos cucchoz,de annak én is örülök,hogy több tesi óra lesz,mert elég nehéz napi 5-6 órát végigülni.

Apa54 írta...

A patkányszindrómával kapcsolatban, nemcsak a nebulókra, ránk is vonatkozik ez a megállapítás. Lásd: http://apa54.blogspot.com/2010/04/g8-szosszenetek-okai-beigazolodo.html a beigazoló kísérletnél. Én, mint laikus, szintén nem értettem egyet a régi értékelési módszerrel. Az örömködéssel még várok az önkormányzati választásokig. Mi lesz utána?

Joe bácsi írta...

Utána kérem szépen feláll a teljes körű diktatúra, és mi is jól meggondolhatjuk majd, hogy miről is írunk itt!

Megjegyzés küldése