2010. május 19., szerda

Kihívások nélkül maradtunk

  A Kihívás Napja 1982-ben indult el Kanadából, ahol két szomszédos város vezetői elhatározták, hogy egy egésznapos verseny keretében döntik el, melyikük városa a sportosabb. Május utolsó szerdáján ezért 0 órától este 9-ig folyamatosan számolták, hányan végeznek aktív testmozgást legalább 15 percen keresztül. Hamar meghonosodott szerte Európában és a nagyvilágban, majd 1991-ben Magyarországra is megérkezett.

 A Kihívás Napjának célja az, hogy kedvet teremtsen a mozgáshoz, az egészséges életmódhoz - ezért támogatják olimpikonjaink, sportkiválóságaink is személyes részvételükkel ezt az eseményt. "Sportaktivitásnak" számít minden olyan, legalább 15 percig tartó fizikai erőkifejtés, amiért a résztvevők sem fizetést, sem egyéb ellenszolgáltatást nem kapnak, azaz nem munkát végeznek. Egy-egy személy több sportolással is hozzájárulhat települése sikeréhez.
Nemzetközi szinten mindig ugyanazon a napon tartották a Kihívás napját, május utolsó szerdáján. Gyermekkoromban is így volt, ezzel számolok minden évben. Idén, már nem először erre az időpontra tették a tanulók országos kompetenciamérését. Talán nem nézték a naptárt? Ezt azért nem tudom megérteni, és elfogadni, mert egy hagyományos időpontot szakítanak ezzel meg. Helyette a mai napot jelölték ki a kihívások teljesítéséhez, most azonban a cudar időjárási körülmények keresztülhúzták ezeket a számításokat. Mint ismeretes, az elmúlt napokban rekord mennyiségű csapadék hullott az ország teljes területén, és vele együtt az orkán erejű szél igencsak lehűtötte a levegőt is. Márciusi állapotok vannak, a természet pedig bemutatta rettenetes erejét, fákat csavart ki, területeket árasztott el. Mindennek egyik járulékos vesztesége a mai Kihívás napja, amit központilag áttettek jövő hét csütörtökére. Jó döntés volt, addigra ismét melegebb lesz, és legalább közelebb vagyunk a régi hagyományos időponthoz is.
   Május 27-én tehát, egy nappal a kompetenciamérés után, ismét itt az országos sportnap, menjen mindenki mozogni, járuljon hozzá települése sikeréhez, és saját egészsége jobbá tételéhez! Aki pedig nem elégszik meg ennyivel, ma is kereshet saját kihívásokat, hiszen a sport életünk szerves része kell, hogy legyen, nem csak egy napról kellene szólnia...

2 megjegyzés:

MJ írta...

Engem ki számol meg, mikor egy órát evezek ebben a viharos szélben ami ma is volt?

Joe bácsi írta...

Én feljegyzem, megígérem! :D

Megjegyzés küldése