Kicsi a kutyánk neve. Miután megemlítettem előző bejegyzésemben, és ott MJ hozzászólása sokak számára érthetetlen lehet, ezért most bemutatom őt. Egy nagyon aranyos, hűséges foxi, akit Kaposfüreden talált 2001-ben édesapám.
Előző gazdája ismeretlen okokból kitette, és a füredi horgászbolt előtt tanyázott hosszú ideig. A boltos és néhány helybéli etették, de ettől még magányos volt. Szerencsére apu elhozta, és onnantól fogva a nagymamám kutyája lett. Kezdetektől fogva nagy haverságban voltunk, amikor mentem a nagyihoz látogatóba, mindig rajtam lógott. Nagy volt a szeretetéhsége, így egyfolytában símogatni kellett, ezt kikövetelte magának amint leültem. Akkoriban nagy csavargó volt, többször szökött ki a faluba, de mindig megtaláltuk. Egy idő elteltével már magától visszajött! Két évvel később szegény mami örökre eltávozott ebből a világból, és mi lettünk Encivel a gazdái. Jó házörző, nagy macskabarát, ügyes vakondvadász, játékos, vidám természet! Jólelkű állat, nagyon szereti a gyerekeket is, akárcsak a gazdái. Ma már nem próbál kiszökni, sőt a kaput ha nyitvahagyom, akkor sem lép ki rajta. Csak engedéllyel! Kiváló időérzéke folytán mindig a kapuban vár, amikor a munkából hazaérkezem. Tudja mikor megyek el hosszabb, mikor rövidebb időre. Nagyon ismeri már a szokásainkat, odaadó módon ragaszkodik hozzánk.
Nem tudom mi volt az oka, hogy kitették annak idején, de tulajdonképpen ennek köszönhetően kerülhetett hozzánk. Mindenképpen hálásak lehetünk azért, hogy nem egy zacskóban dobták ki az erdőbe, mint a napokban a sántosi kutyusokat. Ő már családtag, van otthona, vannak társai, és talán elfelejtette már fiatalkori csalódásait.
3 megjegyzés:
Biztosan megfeledkezett róla, de szerintem a kutyák soha nem felejtenek.
Állítólag nem felejtenek. A bántalmazott állatok ezért bizalmatlanok és szomorúak. Sok év és türelem kell, hogy lelkiállapotuk valamelyest rendeződjön.
Lavina kutyusom, három hónaposan került hozzánk. Az ötödik hely és család lett otthona. Mindenhol szeretet vette körül, de különböző okok miatt meg kellett válniuk tőle. Vidám kutyus, de kezdetben nagyon ijedt volt, amikor autóba szálltunk, és az üzletnél sem lehetett magára hagyni, sőt még otthon sem. 11 hónapos. Mára "elnőtte", mert tudja, hogy hozzánk tartozik.
Kicsi szerencsére már biztosan "elnőtte", mert nem szomorú. Több éve már mindennek, nagyon tudja hovatartozását.
Megjegyzés küldése