2010. április 28., szerda

Esztelen száguldozók

    Tegnap ismét elszállt egy autós a 67-es úton, Somogyaszaló és Kaposfüred között. Kirepült az autóból két fiatal férfi, amikor járművükkel felborultak kedden délután a Deseda előtti kettős kanyarban, a dombtető előtt. A sofőr és utasa megsérültek, egyikük állapota súlyos.

   Kaposvár felé haladtak, de a vezető elvesztette az uralmát a kocsi felett. Az autó a szántóföldre vágódott, kétszer megpördült. Az utas súlyos kézsérülést szenvedett, a sofőrnek a feje vérzett. Egyiküknek sem volt bekötve a biztonsági öve. A hírt a Kapos televízió oldalán olvastam, nyomait hazafelé menet láttam. Ugyanezen a helyen karamboloztam én is évekkel ezelőtt, egy türelmetlen sofőr miatt. Mikor a  helyszínelők felfestéseit láttam, menten eszembe jutott az akkori esemény, később majd el is mesélem. Ezen a szakaszon rengeteg baleset történik, többnyire a helytelen sebességmegválasztás, vagy a türelmetlenség miatt. A kettős kanyar íve nem teljesen ideális, az útpadka kriminálisan rossz állapotú, könnyű itt elrepülni az autóval. Meg is teszik sokan, csak az elmúlt két évre visszaemlékezve is legalább öt jut eszembe, egyikük a haverom. Sok pénzbe került neki a lecke, ma már tudja, hogy nem érdemes ész nélkül rohanni. Lassan járj, tovább érsz (élsz)! Szerencséje volt neki is, és ennek a két fiatalembernek is tegnap, főként, hogy ők még be sem voltak kötve. Mindennaposnak számítanak a balesetek, hiszen aki közlekedik, az hibázhat is. Mégis felelősségteljesebb gondolkodással, türelemmel, nagy mértékben visszaszoríthatóak lennének ezek az esetek.
Ugyanebben a kanyarban már többször majdnem elsodortak kerékpárral, szintén a túl gyors sebesség miatt. Volt olyan eset, hogy az autósnak hirtelen kormánymozdulatot kellett tennie az elkerülésem érdekében, így majdnem nekiment a szembejövőnek, utána pedig kishíján a szántásban kötött ki. Én szabályosan az út szélén tekertem, mellényben és lámpával. Mindig számítani kell kerékpárosra, motorosra, lovaskocsira, lerobbant autóra, bármilyen akadályra! Ha esztelen nyomjuk a gázpedált, annak nagyon csúnya vége lehet!
   Mindezt azért írtam le, mert mától, három napon keresztül ismét minden sebességmérőt bevetnek a rendőrök megyénkben, a gyorshajtók elkapásának érdekében. Ezt sokan nehezményezik. Szidják a rendőröket, amiért ezzel, és nem más bűnügyekkel foglalkoznak. Miért? Nagyon jól teszik, mérjenek és büntessenek! A rendőrségnek egyébként is külön erre szakosodott osztálya van, ez a dolguk. Nem őket kell szidni, hanem a szabályokat kell betartani, vigyázni kell magunkra, de legfőképpen másokra!   

4 megjegyzés:

Szato írta...

Egyetértek. Büntessenek minden szabálytalanságot a gyorshajtástól kezdve a tilosban parkolásig!

MJ írta...

Naponta járom ezt a szakaszt, Kvár-Deseda-Kvár. Észbontó miket művelnek egyesek. Gondolkodtam is leírom a kirívóbbakat, de minek? Egyelőre úgy érzem, csak tépem a számat. A rendőrök csak tegyék a dolgukat!

Névtelen írta...

Igaz,tényleg csalóka az a kanyar és ott sem árt az óvatosság.De vajon mikor fogunk látni az igazán balesetveszélyes útszakaszokon sebességmérőket?Mert amíg csak a jól belátható egyenes szakaszokon mérnek ahol némely rendbontó elemek ne adj isten 50 helyett 55-60km/h-val mennek 30ezerért addig csak annyit tudok feltételezni hogy a piszkos anyagiakról szól ez is!

Joe bácsi írta...

Igen, a valóban veszélyes szakaszokon tényleg ritkán látunk rendőrt. Mostanában azonban nem csak a fent említett területeken mérnek, és az sem feltétlen igaz, hogy 55-60 között büntetnek. Ritka az ilyen eset, a tíz százalékos határ átléptével küldik többnyire a számlát. Egyéb szempontokat nézve pedig a szabályok és a törvények azért vannak, hogy betartsuk őket. Ellenkező esetben a büntetés indokolt, más kérdés, hogy néha nem ártana mérlegelni. Piszkos anyagiak? Egyértelműen jó bevételi forrás, mégsincs elég visszatartó ereje!

Megjegyzés küldése